A Bálint Ágnes Kulturális Központ nem is olyan régen nyitotta meg kapuit. Hogyan sikerült felépíteni ezt a szép új épületet?

Valóban, ez egy teljesen új épület, 2013 májusában adtuk át. Már 1992-ben elkezdtünk azon gondolkodni, hogy meg kellene újulni az épületnek, amiben akkoriban voltunk. Az élet és az anyagi helyzet azonban úgy hozta, hogy erre nem kerülhetett sor. 2007-ben egy uniós pályázat kapcsán nyílt rá lehetőség, hogy valóra váljon az álmunk. Megnéztük, hogy milyen alapokra tudjuk helyezni az itteni életet: a ház 2800 négyzetméteren valósult meg, és mi olyan programokkal szerettük volna megtölteni, amelyek a holnapnak is szólhatnak. Ilyen volt például az akkreditált felnőttképzés vagy a nyitott ház funkció, de azt akartuk, hogy az élmény funkció se maradjon ki, így a koncerteket, színházi eseményeket és előadóesteket is próbáltuk belesűríteni a tervek közé. Mindezt megtoldottuk valami olyannal, ami a kultúrházaknál nem annyira megszokott dolog, egy játszóházzal. A játszóházunk és a nézőterünk is kisebb méretű, így egy családias légkört tudunk kialakítani. Mindig arra törekszünk, hogy akik eljönnek hozzánk, úgy érezzék, hogy olyan térbe érkeznek, ahol szívesen fogadják őket, ahol jól érezhetik magukat és élményekben gazdagon térhetnek haza. Éppen ezért, ha megkérdezik, mivel foglalkozom, azt szoktam mondai, élmény-gyáros vagyok. A Kultúrházak éjjel-nappal programsorozattal is ez a célunk: hogy megmutassuk magunkat azoknak, akik az elmúlt 1,5 év alatt eddig nem látogattak el hozzánk.

 

Van valami fő profiljuk, amire különösen nagy hangsúlyt fektetnek?

Az előző ház 500 négyzetméterén rendezvényeket és programokat nem igazán tudtunk szervezni, éppen ezért nagy igény volt rá, hogy az új ház falai között ez megvalósulhasson. Azok a közösségek, akik korábban létrejöttek, átjöttek ebbe a házba is. Aranypáva Nagydíjas lett a Balla Péter Népdalkörünk, arany minősítést kapott a Concerto Harmonia énekkar, de említhetném a Kisspista Színházunkat, vagy a 24 éves Gammel Körünket is. Úgy gondoljuk, hogy ezekre a körökre és csapatokra nagy szükségünk van, és támaszkodunk is rájuk.

 

A magyar kultúra napján átvehették a Minősített Közművelődési Intézmény Címet. Ez jelent valami pluszt?

Abból a szempontból ad egy pluszt, hogy ez nem csak egy kitüntetés, de felelősséget is ró ránk: ez a díj a saját magunk által támasztott követelmények díja. Nem másokhoz viszonyítva tekintünk a minőségre, hanem a saját magunk mércéjével mérjük. Minden nappal nagyobb mércéket szeretnénk megugrani.

 

Milyen programokkal készülnek a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozatra?

Már 12-én elkezdjük a programokat, mert a kollégáim a játszóházban úgy gondolták, hogy a gyerekeket a játékon kívül több impulzus is érje, ezért kis kézműves sarokkal várják majd őket. Február 13-ra Vastag Csabát hívtuk meg, aki közös estet ad a Miss Orchestra Simfonica-val, ami biztosan felejthetetlen lesz. A szombat az utolsó nap itt, Vecsésen, ekkor az Orbán Balázs Erdélyi Körnek lesz farsangi bálja, amiről úgy gondoltuk, hogy a közösségépítésnek újabb remek eszköze lehet.

(Fotó: Csákvári Zsigmond)