Kulcsok a képzeletünkhöz

Bár Julian Schnabel Magyarországon elsősorban talán inkább filmrendezőként ismert , a közönség számára most lehetőség nyílik arra, hogy mélyrehatóan megismerkedhessen Schnabel művészetének olyan jellegű alkotásaival, amelyek életművének jelentős, de ritkán vizsgált részét képezik.

Julian Schnabel olyan alkotók mellett indult, mint Jean-Michel Basquiat vagy Keith Haring. A kiállításon mélyrehatóan megismerkedhetünk Schnabel művészetének jelentős, de ritkán vizsgált részével. Ez a grafikai nyomatainak legelső kiállítása Magyarországon, amely vadonatúj, tavaly készült műveket is tartalmaz.

Schnabel az 1970-es évek vége óta van jelen a képzőművészeti életben, az első egyéni tárlata 1979-ben volt, azóta rendszeresen kiállít. Többek között a New York-i Leo Castelli Gallery és Whitney Museum of American Art, az amszterdami Stedelijk Museum, a madridi Reina Sofia és a bázeli Kunsthalle mutatta már be munkáit.

Munkáiban központi szerepet kap a hagyományos festészeten túlmutató anyagok és felületek - kerámia- és vászondarabok, gyanta, bársony, talált képek - használata, az állandó kísérletezés.

A tárlaton látható alkotások különleges helyet foglalnak el Schnabel munkásságában. "E lapok virtuóz módon ragadják meg a forma és a szín dinamikáját. A művész laza szerkesztéssel és árnyalatgazdag színhasználattal közeledik a készen talált anyaghoz, s annak sokféle megjelenésében is érzékenyen és játékosan reagál rá, anélkül, hogy a szubsztanciáját eltagadná" - mondta dr. Alexander Tolnay, a kiállítás kurátora a tárlatot megnyitó beszédében.

Külön kiemelte Schnabel két alkotását, az egyiken egy 2016-os lapon a kölni dómot látjuk egy régi, megsárgult plakáton, amelyet még az 1950-es években használták az iskolai oktatásban. Ezt az úgynevezett geográfiai képet földrajzórán ragasztották a palatáblára. Rendes esetben ma már senki nem hoz el ilyen tárgyat az iskolai térképtárból, ha digitális korszakunkban létezik egyáltalán még ilyesmi. Julien Schnabel rátalált valamilyen archívumban, aztán pedig átfestette ezt az időből kihullott oktatási segédeszközt. A kölni dóm tornyait és tetejét hatalmas lila-fekete koszorúval fonta körbe, az előtérben egyenes fekete vonallal osztotta ketté a dóm homlokzatát. Hasonló módon idegenít el más, régi iskolai térképeket is.

Az ilyen típusú alkotások mellett a művész gyakran reflektál privát eseményekre, például barátja, Paolo Malfi halálára. A történelemre és művészetre való utalások is megjelennek, például a Childhood című sorozatában, amelyet az Egyesült Államok függetlenségének 240. évfordulójára készített, és egy, a Fehér Házból származó faltapéta képi látványát használta fel hozzá, vagy a Happy Thursday című képén, amelyhez a brandenburgi kapu és ünneplő emberek képét applikálta a műbe (a berlini fal csütörtöki napon omlott le). A Walt Whitman szériában, amelynek zárójeles alcímei természeti jelenségek (vízesés, tó, levegő), az amerikai költőnek állít emléket. Schnabel képei és filmjei közötti érdekes kapcsolatra is van példa: az 1995-ös Last Attempt at Attracting Butterflies sorozatra a 2007-es Szkafander és pillangó című filmjének ismeretében máshogy tekint(het)ünk.

Schnabel szerint "valójában minden festmény metaforikus. Valami olyanra emlékeztet, amit már esetleg láthattunk, egy kulcs a képzeletünkhöz. Azoknak, akik azt hiszik, hogy a festmény csak önmaga, azoknak én épp az ellenkezőjét állítom. Egy kép konkrétsága, kézzelfoghatósága nem segíthet, de utalhat az asszociációk olyan világára, amely teljesen eltérhet attól a látványtól, mint amit nézünk".

A kiállítás 2019. október 5-ig látható a veszprémi Csikász Galériában.

Forrás: magyarmuzeumok.hu/Gáspár Balázs