A következő időkben felívelő korszaka várható a népi kultúrának és mindannak, ami a közösségeket erősíti ? hangsúlyozta a program május 30-ai budapesti sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence elmondta: az Otthonról haza projekt kulturális fejezete a Széchenyi 2020 program keretében, 660 millió forintból valósul meg, és 2020-ig csaknem 100 anyaországi és határon túli helyszínen mintegy 250 rendezvénnyel szólítja meg a helyi közösségeket. Mint hozzátette, a helyi tradíciók megismerése, az identitás erősítése hozzájárul a közösségek megerősödéséhez is. Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy a magyar népi kultúra támogatása a kormányzat kiemelt célja: a Fonó Budai Zeneház felújításának előkészítésére például 50 millió forint, a Csoóri Sándor programra pedig 5 milliárd forint jut idén.

 

Kelemen László, a konzorciumot vezető Hagyományok Háza főigazgatója hangsúlyozta, hogy a projekt során a lokális közösségépítést igyekeznek összekapcsolni a nemzeti identitás erősítésével. A Hagyományok Háza többek között a folklórgyűjtést, határon túli közreműködők fesztiválokon való részvételét, valamint a Magyar Állami Népi Együttes turnéját támogatja az Otthonról haza program keretében. Pál Miklósné, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ) elnöke hozzátette, hogy a NESZ 85 programja tíz anyaországi megyében és szinte mindegyik szomszédos országban, összesen tizenhat térségben zajlik majd: többek között népművészeti fesztiválok, az alkotók tapasztalatszerzését célzó tanulmányutak, szakmai konferenciák, hagyományőrző tanácskozások, workshopok és táborok valósulhatnak meg a következő három évben.

 

Kárpáti Árpádnak, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) ügyvezető igazgatójának elmondása szerint az NMI többek között az ifjúságfejlesztés; a közösségi felmérések a média eszközeivel; a közösségi értékfeltárás kiterjesztése az egész Kárpát-medencében; a híres írók, költők emlékezetének élővé tétele; népfőiskolai vándorakadémia, valamint kulturális alapú gazdaságfejlesztési projektek területén hirdet programokat.

 

Forrás: MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond