A tinnyei homokszobor-fesztivál központi témája idén az 1848–49-es forradalom és szabadságharc volt a 170. évforduló alkalmából.

Monostori Ferenc szobrászművész tíz éve költözött Tinnyére családjával. Itt készítette el első homokszobrát, a két méter magas Szent István-mellszobrot. Korábban bronzzal és kővel dolgozott, 2003-as portugáliai utazása során találkozott először a homokszobrászattal. Ekkor szembesült azzal, hogy homokból viszonylag gyorsan, hatalmas alkotásokat lehet készíteni.

A művész szerint az a különösen szép a homokszobrászatban, hogy amíg a bronzból és a kőből készülő alkotások mintegy élettelenül állnak, addig a homokszobrok folyamatos küzdelemben állnak az őket érő természeti hatásokkal. Ezzel kéretlenül is figyelmeztetik visszatérő látogatóikat az idő könyörtelen múlására.

Tavaly nyáron rendezték meg az első homokszobrászati fesztivált Tinnyén, ahol a négy világvallás volt a találkozó témája. Az alkotások februárig szinte teljes épségben megmaradtak. Egészen egyedi látványt nyújtott a hófedte Krisztus- és Buddha-szobor - meséli a művész, aki egy csaknem 17 méter magas homokvár megformázásával három évvel ezelőtt Guinness-rekorder lett.

Idén az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója tiszteletére a korszak jelentős politikusait és hadvezéreit formázták meg. Tavaly önerőből rendezték a fesztivált, most sikeresen pályáztak támogatásért a Nemzeti Kulturális Alapnál, így Monostori Ferenc egy nemzetközi csapat élén vághatott neki e páratlan emlékhely létrehozásának. Andrey Pinchuk Ukrajnából, Aaron Jimenez Ojeda Spanyolországból, Radovan Zivny pedig Csehországból érkezett a helyszínre.

Az elkészült alkotások, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Batthyány Lajos vagy Leiningen-Westerburg Károly, a legfiatalabb aradi vértanú rendkívüli igényességgel és részletességgel megformázott homokszobra ennek az európai brigádnak a tehetségét dicséri.A kiállítás impozáns, 10 méter széles és 4 méter magas szoboregyüttese a jász huszárok és az osztrákok összecsapását ábrázolja. A világosi hadparancsot is megtagadó magyar lovasok mozgalmas csatajelenete elkészítéséhez 150 köbméter homokra, tíz napra és nyolc emberi kézre volt szükség.

Aki a kánikula ellenére mélyebb tartalmakra vágyik, könnyen felfedezheti, hogy Kossuth még ebben a közös kiállítótérben sem hajlandó megenyhülni hadvezére iránt. Szúrós tekintettel méregeti a tőle tíz méterre elhelyezkedő Görgey Artúrt, utalva ezzel kettejük immár örökre kibékíthetetlen szembenállására. Kossuth egyébként is különösen kiemelt személy a tinnyeiek életében, hiszen három és fél évig lakott a községben, a közelmúltban modernizált általános iskola is az ő nevét viseli.

Forrás: bama.hu