A 87. Ünnepi Könyvhét budapesti megnyitója június 9-én délután lesz Esterházy Péter Kossuth-díjas író közreműködésével. Az érdeklődők meghallgathatják Lackfi János és a Sajtkukacz zenekar lemezbemutató koncertjét, részt vehetnek számos könyvbemutatón, többek között a Csukás István-díj idei díjazott könyveinek bemutatóján, kerekasztal-beszélgetésen, és az Instavers ? azonnal oldódik program keretében a versírással is megismerkedhetnek. A rendezvénynek a Vörösmarty tér ad otthont.

A rendezvénysorozat vidéki megnyitóját június 8-án tartják Miskolcon Lackfi János költő, író részvételével. A vidéki, országos megnyitót Gyulán rendezik meg június 9-én délelőtt. A Békés megyei városban a háromnapos könyves seregszemlén író- és olvasótalálkozók, koncertek, filmvetítés és konferencia várják az érdeklődőket. A rendezvénysorozat első napján a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban ? az intézmény alapításának 180. évfordulója alkalmából ? Gyula, a könyves kultúra városa címmel konferenciát rendeznek. Ugyancsak a könyvtárban Domokos Mátyás A legnagyobb bátorság a remény ? Írások Illyés Gyuláról című kötetét mutatják be, majd Jankovics Marcellel, a Magyar Művészeti Akadémia alelnökével lesz beszélgetés. Az Athenaeum Kiadó InstaVers című kötetével június 9-én ismerkedhetnek meg a résztvevők, június 10-én este pedig megrendezik a VI. Gyulai Slam Partyt, amely idén egyben az I. Békés Megyei Slam Bajnokság is.

 

A balatonfüredi könyvhét a könyvbemutatók és az irodalmi beszélgetések mellett koncertekkel és borkóstolóval várja a látogatókat. A programok összeállításakor igyekeznek kiszolgálni a balatoni előszezon vendégeinek igényeit is, az irodalmi rendezvények mellett így évről évre helyet kapnak a programban a zenei, valamint a gasztronómiai programok is. Bemutatják Beck Andrea Titoktündér, Kositzky Attila Vadászpilóták és bajtársaik című könyvét, de a közelmúltban elhunyt, balatonfüredi kötődésű Szekeres Károly keramikusművész albumával, valamint Fried István Jókai Mórról másképpen című új kötetével is most találkozhatnak először az irodalom és a művészet kedvelői. Orbán János Dénes és Muszka Sándor költő részvételével június 11-én Fehérnépecske bugyiharisnyában, avagy alkalmi mesék idegbeteg fölnőtteknek címmel vidám székely irodalmi előadás várja a közönséget, este a sörgyártás történetéről szóló előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők és a Zirci Apátsági Sörfőzde italait lehet majd megkóstolni. A fesztivál díszvendége Bodor Ádám író lesz.

Nyíregyházán több mint harminc program közül választhatnak az érdeklődők, június 9-én Szvorák Katalin és Kudlik Júlia mutatják be Szeretettel című zenei albumukat, június 10-én pedig a Szilágyi Péter szerkesztésében megjelent, Móricz Zsigmondról szóló tanulmánykötetet ismerheti meg közönség. A könyvhét kísérőrendezvényei már június 6-án megkezdődnek: ezen a napon a Művészeti Szakközépiskola végzős diákjainak fotókiállítása nyílik, június 8-tól pedig Romanek Inka festőművész tapintható tárlatát tekintheti meg a nagyközönség. A háromnapos eseményen lesz ünnepi könyvvásár, dedikálás, népi játszóház, nyugdíjas hangos olvasási verseny és rendhagyó meseóra is.

 

Szegeden a rendezvények központi színtere a Dugonics tér lesz, ott állnak majd a könyvkiadók sátrai, illetve a beszélgetések, a színházi és a zenei produkciók egyik fontos helyszínéül szolgáló színpad is. A belvárosi téren rendezik június 9-én délután a fesztivál megnyitóját, melyen Spiró György Kossuth-díjas író, irodalomtörténész szól majd az olvasókhoz. A fesztivál megnyitójának napján Spiró Györggyel Válogatott esszék 1979?2016 című könyvéről Ilia Mihály irodalomtörténész beszélget a Somogyi-könyvtárban. Dragomán György Oroszlánkórus című könyvét Szilasi László mutatja be, ugyancsak a szerző társaságában a Dugonics tér színpadán. Gárdos Péter filmrendező Hajnali láz című regényéről is itt beszélget június 11-én a szerzővel Balog József újságíró. A kötet filmváltozatát a téren, szabadtéri vetítésen láthatják a nézők, a Belvárosi mozi jóvoltából. A kísérőprogramok zenével, tánccal teszik még hangulatosabbá a könyvheti kavalkádot, mesekoncerttel érkezik Szegedre a Rutkai Bori Banda, a népzenét kedvelőknek táncházat rendez a Korinda, valamint fellép Jankov Gyöngyvér és a Suhancok táncegyüttes is.

 

Forrás: MTI/Kultúra.hu

Fotók: unnepikonyvhet.hu