A 86. Ünnepi Könyvhéten a több budapesti helyszín mellett idén is közel 80 városban, községben, faluban lesz kisebb vagy nagyobb léptékű könyvheti könyvárusítás, program, író-olvasó találkozó. A Könyvhéthez csatlakozva Balatonfüred fesztivált épített az irodalom köré: a Könyv-Bor-Jazz fesztivál ideje alatt könyvbemutatókon lehet találkozni a szerzőkkel, jazz koncertek szólnak majd több színpadon, és borkóstolók is lesznek a lezárt Blaha utca éttermeiben és borászataiban. A könyvhét díszvendége Füreden Lator László Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, irodalomtörténész lesz.

A Könyvhetet vidéken Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke és Dragomán György József Attila-díjas író nyitotta meg Győrben. A szombatig tartó programsorozat során az érdeklődők Szabó T. Annával, Tóth Krisztinával és Dragomán Györggyel folytatott beszélgetésen is részt vehetnek, fellép a Misztrál együttes és Petruska András (interjúnk) is.


konyvhet1_450x330.png
Varró Dani dedikál a tavalyi Könyvhéten

Debrecenben a Könyvhetet Oravecz Imre Kossuth-díjas író, költő, műfordító nyitja meg. A debreceni Könyvutcán gyerekszínház, dedikálások, jazz koncertek és könyvbemutatók várják az odalátogatókat. Gyulán Jókai Anna kétszeres Kossuth-díjas és József Attila díjas író az ünnepi szónok. A könyvvásár és cserebere, valamint a könyvkiállítás mellett az ide látogatóknak itt is lehetőségük van híres írókkal is találkozni: többek között Varró Dániel és Finy Petra is idelátogat a hét végéig. Békéscsabán Ferenczi György és a Rackajam szolgáltatja majd a muzsikát, míg békéscsabai írók is bemutatkoznak legújabb könyveikkel.

Hét évtized elteltével, öt esztendő óta újra van jelentős magyar könyvheti vásár Kolozsvárott a Romániai Magyar Céh és egyesülésünk együttműködésével, s az Irodalmi Jelen támogatásával három év óta a Partiumban, Aradon is. Az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet a magyarországival egy időben, június 4-7. között új helyszínen, a Fogoly utcában rendezik majd. Az erdélyiek idén is egy központi téma köré szervezik az ottani könyvhetet: a 125 éve született Makkai Sándor református püspök és író munkásságáról emlékeznek meg.

Részletes vidéki programok: unnepikonyvhet.hu