tiyatro_listelist_facebook_cover_600x387.png
Fotó: listelist.com

Madách Imre Az ember tragédiája, Szabó Magda Tündér Lala és Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című műve talán mindannyiunk számára ismerősen cseng. E történetek most újra életre kelnek a hazai színházakban, mellettük pedig újabb Shakespreare-, Moli?re-, Örkény- és Márai-feldolgozásokkal, különleges operákkal, monodrámákkal, beavató színházi előadásokkal, musicalekkel, vígjátékokkal, további film- és regényadaptációkkal is készülnek a fővárosi és a vidék színházak a 2018/2019-es évadban.

A Nemzeti Színház, mely idén többek közt az V. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozónak (MITEM) is a helyszíne volt, a következő évadban tizenegy új darabot tűz műsorára. Ezek közül a legizgalmasabb talán Madách Imre Az ember tragédiája című drámája, melyben ezúttal Lucifert öt különböző színész fogja alakítani az Évát játszó Ács Eszter és az Ádámot játszó Berettyán Sándor mellett. A színház új évadában szerepel Örkény István Macskajáték című művéből készült színdarab Cserhalmi György rendezésében és William Shapespeare Othello, a velencei című darabja, melyet Kiss Csaba állít színpadra. Vidnyánszky Attila igazgató rendezésében négy előadást láthat a közönség: Az ember tragédiája mellett a Rocco és fivérei, a Hé, magyar Joe! és a Sára asszony című darabokat.

A Nemzeti Színház 2018/2019-es évada itt olvasható.


nemzetiszinhaz_eoriszabozsolt_600x428.png
Nemzeti SzínházFotó: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

A Budapesti Operettszínház hét új premierrel, musicalekkel, operettekkel és zenés vígjátékokkal várja a zenére szomjazókat a 2018/2019-es évadban. A műsor egyik kiemelt bemutatója a Szabó Magda Tündér Lala című könyvéből készült zenés mesejáték lesz, melyet Szenteczki Zita állít színpadra, és amelynek szövegét Závada Péter írta. Érdekes előadásnak ígérkezik a Semmelweis című oratórikus mű is Boross Martin rendezésében, melyet júniusban a Bartók Operafesztiválon is bemutatnak. A következő évadban az Operettszínház színpadán is megtekinthetjük az István, a király című rockoperát Székely Kriszta rendezésében. Az egykori igazgatónak, Kerényi Miklós Gábornak három darabját tervezik műsorra tűzni.

A Budapesti Operettszínház 2018/2019-es műsora itt olvasható.


kekszakall_original_104437_600x368.png
Budapesti OperettszínházFotó: jegy.hu

Az egyre népszerűbb Vígszínház 2018/2019-es műsorfüzete is tartogat figyelemfelkeltő színdarabokat; a teátrum tizenegy bemutatóval készül az évadra. A műsortervben szerepel Charlie Chalpin A diktátor című műve: a szatirikus, máskor bohóctréfa eszközeit felhasználó történet színpadi változatát Eszenyi Enikő rendezi. A 2017-es év legígéretesebb ifjú tehetségének választott ifj. Vidnyánszky Attila Molnár Ferenc Liliom című színdarabját állítja színpadra. Hegedűs D. Géza, Szász János és Valló Péter is feltűnnek rendezőként: Mihail Bulgakov Bíbor sziget, John Cassavetes Premier, Henrik Ibsen John Gabriel Borkman című darabojait láthatjuk majd tőlük a Vígszínházban.

A Vígszínház 2018/2019-es évadának műsorát megtalálod a honlapjukon.


vigszinhaz_600x450.png
Vígszínház

A budapesti József Attila Színház repertorájában szintén kiemelt szerepet kap a zene, a komikum és a romantika. A hat új nagyszínpadi produkció között szerepel A pápanő című musical Hargitai Iván rendezésében, valamint Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek és Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényének színpadi változata ? előbbit Csiszár Imre, utóbbit Szente Vajk rendezi. A beavató színházi sorozat Moli?re Tartuffe című darabjával bővül, mely főként fiataloknak szóló előadás lesz.

A József Attila Színház 2018/2019-es premierjeiről itt olvashatsz.


800px_jozsef_attila_szinhaz_budapest_img_20171226_103559_600x450.png
József Attila SzínházFotó: wikipedia.org

A főváros mellett több vidéki színház is nyilvánossá tette a 2018/2019-es évadának műsorát. A Pécsi Nemzeti Színház szintén hat nagyszínpadi bemutatót tervez, köztük vígjáték, opera, operett, balett, zenés játék, illetve szatíra is várja a közönséget. Az őszi és a téli bemutatók között lesz Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című komédiája, Jules Massenet Monon című operája, Francis Veber Balfácánt vacsorára című vígjátéka, Kálmán Imre Montmartre-i ibolya című operettje és Tamási Áron Énekesmadár című székely népi játéka. Mindezeken túl Pécsett várja a közönséget Rossini Hamupipőkéje és A csipkerózsika című balett, az Edith és Marlene című zenés játék, sőt: Lars von Trier Főfőnök című vígjátéka is melyet Paczolay Béla rendez.

A Pécsi Nemzeti Színház 2018/2019-es repertoárja itt olvasható.


img_0955_600x400.png
Pécsi Nemzeti SzínházFotó: Kőmives András

A Veszprémi Petőfi Színház öt premierrel készül a következő évadra; ezek közül nagy várakozás előzheti meg a tavasszal bemutatandó Esőember című darabot, melyet Anger Zsolt rendez. De ugyanilyen reményeket fűzhetünk a Jövőre veled ugyanitt című romantikus vígjáték második részéhez, a darabot ősszel Hargitai Iván rendezésében mutatják be. A jövő évadban láthatjuk továbbá Spiró György Prah című komédiáját, a Diótörő és az egérkirály című musicalt és Márai Sándor Hallgatni akartam című monologját, utóbbit Hegedűs D. Géza előadásában és Marton László rendezésében.

A Veszprémi Petőfi Színház 2018/2019-es évadának teljes műsora itt olvasható.


1200px_veszpremszinhaz_600x450.png
Veszprémi Petőfi SzínházFotó: wikipedia.org

A Szegedi Nemzeti Színház újra felfedezett klasszikusok és kortárs művek köré építette új repertoárját. Horgas Ádám rendezésében lesz látható William Shakespeare Szentivánéji álom című darabja, valamint a klasszikusok közül az Orfeusz és Euridiké című balett és a Figaro házassága című opera. Ősz végétől tekintheti meg a közönség a Valahol Európában című musicalt Szőcs Artúr rendezésében, májusban pedig Alföldi Róbert állítja színpadra Bulgakov Álszentek összeesküvése című színművét. Toronykőy Attila jövőre megrendezi a Szaffit, Litvai Nelli pedig a Világszép nádszálkisasszonyt. Szegeden láthatjuk továbbá Örkény István jól ismert Tótékját, és ami a legizgalmasabb: Horgas Ádám színpadra állítja Daniel Keyes Virágot Algernonnak című történetét is!

A Szegedi Nemzeti Színház 2018/19-es évada itt olvasható.


szegedi_nemzeti_szinhaz_epulete_600x400.png
Szegedi Nemzeti SzínházFotó: wikipedia.org

A tatabányai Jászai Mari Színház nemcsak új darabokkal, de új színészekkel és rendezőkkel is gazdagodik a 2018/2019-es színházi évadban. A társulathoz csatlakozik Szakács Hajnalka és Figeczky Bence, a színházban először rendez majd Czukor Balázs, Megyeri Zoltán és Tapasztó Ernő. Megyeri Zoltán rendezésében Vajda Katalin Anconai szerelmesek című zenés komédiáját láthatjuk, Czukor Balázs pedig Molnár Ferenc Az üvegcipő című különös szerelmi vígjátékát állítja színpadra. Már augusztusban elkezdődnek a próbái William Shakespeare Macbeth című tragédiájának, melyet ezúttal Szikszai Rémusz rendez meg.

A tatabányai Jászai Mari Színház 2018/2019-es évadának műsorát megtalálod a honlapjukon.


tatabanyai_szinhaz.jpg
A tatabányai Jászai Mari SzínházFotó: minalunk.hu

A fővárostól nem túl távoli Esztergomi Várszínház 30. évadát kezdi meg 2018 őszén, a jubileumát többek között testvérszínházaival ünnepli. Megtekinthetjük például a Quimby-slágerekre épülő Megadom magam című musicalt júliusban a Váci Dunakanyar Színház előadásában, augsztusban pedig Cseh Tamás előtt tisztelegnek, aki idén ünnepelné 75. születésnapját és gyakori vendég is volt Esztergomban: rá emlékezik a Vodki fiai formáció Ónodi Eszter és Adorjáni Bálint közreműködésével. Az Esztergomi Várszínház ezen kívül vendégül látja júliusban a Csiky Gergely Állami Magyar Színházat Temesvárról, a soproni teátrumot, augusztusban pedig a Nemzeti Színházat, a Komáromi Jókai Színházat, a Nemzeti Filharmonikusokat és a Grazioso Kamarazenekart is.

Az Esztergomi Várszínház 2018/2019-es évadának repertoárját itt ismerheted meg.



esztergomi_varszinhaz_600x375.png
Esztergomi VárszínházFotó: infoesztergom.hu


Kultúra.hu/MTI