Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész, a Hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámia Központ vezetője indította el hat évvel ezelőtt azt a sorozatot, melynek eredményeként a visegrádi országokból származó keramikusművészek együtt állítanak ki. ?Azt a közös munkát, mely nem csak a négyeket érinti, hiszen a kezdetektől bevontak nyugat-európai művészeket is. Ez a kiállítás idén a harmadik a MAOE művészeinek életében, az egyesület ugyanis évente három lehetőséget kap a kiállításra: először a fotótagozat, majd képzőművészeti, most az iparművészeti tagozat tagjai állítanak ki? ? mondta el Aknay János. A tárlat azt a szimpóziumi anyagot mutatja be, annak egy válogatását válogatást, melynek Hódmezővásárhely adott otthont korábban. ?Évtizedek kisugárzásának esszenciája a mostani, mely járt már a szlovákiai Révkomáromban és Hódmezővásárhelyen is, és reméljük, hogy lesz folytatása is? ? tette hozzá a festőművész.

_DSC4473_Copy


Olyan kerámiákat láthatunk, melyek nagyon érdekes formai és technológiai megoldásokat tükröznek, a legproduktívabb és legújabb ötletek láthatók most Szentendrén ? büszkélkedett Pannonhalmi Zsuzsa. ?Szeretnénk, ha Magyarország olyan helyet érdemelne ki a keramikusok között, ami megilleti őt, hiszen a magyar kerámia évszázadokon keresztül nagyon híres volt. A kortárs művészeknek pedig kötelező ezt a hagyományt továbbvinni? ? jelentette ki. a Kultúra.hu kérdésére megemlékezett az 1968-as évről, amikor hosszas felmérések és kutatások nyomán Európa egyik legnagyobb gyárát telepítették Hódmezővásárhelyre, ahol számos fazekas és kerámiaműhely működött már előtte is. Ezek a meglévő kapacitások azonban képtelenek voltak az építészet támasztotta igényeket kielégíteni. Azóta is nagyon aktív, jó kapcsolatot ápol a város és a gyár.

_DSC4518_Copy

 

A szimpózium, melynek egyes tárgyai december 19-ig tekinthetők meg Szentendrén, tematika köré rendeződtek, a Hód-Mező-Vásárhely szavak mentén fogalmazták meg kerámia öntve gondolataikat a művészek. A tárgyak vásárhelyi gyűjteményből jöttek, a válogatást pedig igyekszenek a jövőben megújítani.


Pannonhalmi Zsuzsa korábban a portálnak elmondta, a kiállítás az öt éve megalapított Híd-program keretében valósul meg, amely azt hivatott hangsúlyozni, hogy Hódmezővásárhely a magyar lakta nyelvterületek epicentrumában van. A művésztelepek lehetőséget adnak a munkára, a teljes megújulásra és ösztönző jellegűek. Az alkotásokat az elmúlt években a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon magyar, szlovák és cseh művészek készítették. A tárlat kizárólag a Vásárhelyi Kerámia Szimpózium gyűjtemény anyagából válogatott műveket tartalmazza. A Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány kurátorai végzik a szakmai szervező munkát.

_DSC4555_Copy


A tárlatot először augusztusban mutatták be a Pozsonyi Képzőművészeti Szövetség székházában, azóta két új művésszel bővült az alkotók létszáma. A pályázati felhívás szerint a munkához 62 féle alapanyagot lehetett használni. Például porcelánt, samottos anyagokat, szanitert és ezek keverékeit. A kiállítást az teszi érdekessé, hogy a művészek saját talentumuk és gondolataik alapján miként használják fel az anyagokat; a technikai és technológiai sokféleséget bemutatására tesznek kísérletet.

 

A kiállító művészek: Antal András, Benkő Ilona, Csemán Ilona, Kerezsi Györgyi, Nemes Tímea, Pannonhalmi Zsuzsa, Schrammel Imre, Simon Zsolt József, Szekeres Károly, Eva Pelechova, Helena Hlušičkova, Lenka Holikova, Krawczun Halina, Adrienna Kutakova, Gabriella Luptákova, Ivica Langerova-Vidrova, Juraj Vojčiak, Vierka Vojčiakova.