Képre lefordított zene

A művészeti műfajok közötti átjárás egyik izgalmas területe a zene, a hang és a kép, a vizualitás viszonya, lehetséges egymásra hatása. Olyan kortárs fotográfusok, vizuális művészek munkáiból válogattunk, akiknek a képeire a zene nem egyszerűen csak hatással volt, hanem a hang vizuális nyelvre való le- és átfordíthatóságának lehetőségei adja azok központi témáját.

Wallace Berman: Verifax Collages (1964-1976)

Wallace Berman (1926- 1976) amerikai experimentális filmrendező, kollázsművész. Alkotásaira főleg a populáris kultúra, a dzsesszzene, az amerikai folklór és a kabbala volt hatással.

Berman életében és művészi munkájában kitüntetett szerepe volt a zenének. A művész mindig is szoros kapcsolatot ápolt a zenei világgal és követte a legújabb fejleményeket - bár minden műfaj érdekelte, leginkább a dzsesszhez kötődött. A Verifax Collages című sorozatát az 1960-as évek közepén kezdte el, amelyet az ekkoriban a művészete fő eszközeként használt másoló (Verifax Kodak) márkája után nevezett el. A képeken számos zenei referenciát találni: olyan énekesek, mint Janis Joplin, Neil Young és Bob Dylan a sorozat több darabjában is megjelennek.

Berman a kollázsokat mindig zenehallgatás közben készítette, így a hang, a zene direkt hatással volt az alkotásaira. A sorozatban mindenütt jelen van egy hordozható rádió, amely egyértelműen utal a hallásra, a hallhatóra, a zenére, előidézve a hangot a vizualitás területén. A tranzisztoros rádiót tartó kéz ismétlődő eleme ugyanakkor formális struktúrát ad, ritmikus alapot, amelyen belül a különböző változatok kifejlődhetnek, ahogy a dzsesszimprovizációban riffelnek egy meglévő alapra.

A Verifax Collages nem csupán dalok szövegének vagy címének illusztrációja vagy vizuális interpretációja, hanem általánosságban a zene vizuális dimenziójára irányítja a figyelmet - a sorozatot "vizuális zenének" is tekinthetjük, amely a hangot és a zenét a vizuális művészetek nyelvére fordítja le, és a zenei struktúrákat a képi ábrázolásban mutatja meg.

Anette Lemieux: Transmitting Sound (1984)

Anette Lemieux (1957) amerikai művész, munkáira a minimalizmus és a pop art van hatással. Gyakran felhasználja a média képeit, objekteket, installációkat, fotómontázsokat, festményeket készít.

Lemieux egyik korai műve a Transmitting Sound című szekvencia, amelynek első része egy karmester kezének előadás alatti mozgását, második része pedig az előadást követő tapsoló kezeket mutat meg: a kezdő és a végső pontját egy zenei performansznak. Mindkét szekvencia a zenét társítja a kéz jelenségéhez - míg a karmester másokat segít abban, hogy zenéljenek, addig a tapsoló kezek maguktól adnak ki hangot. Az alkotás egyúttal olyan 19. századi munkákat idéz meg, mint például Eadweard Muybridge mozgástanulmányai.

Christian Marclay: Cím nélkül (2008-2009)

Christian Marclay (1955) amerikai-svájci vizuális művész és zeneszerző. Több sorozatában is reflektál a zaj, a zene és a kép viszonyára fotósorozat vagy videó formájában.

A kavargó formák az 1950-es évek absztrakt expresszionista képeire emlékeztetnek. A széria ugyanakkor tiszteletadás a képek címeiben szereplő zenészek előtt (és akiknek a kazettáik nyoma látszódik a cianotípiákon).

Marclay sorozatában kazettákról letekert magnószalagokat terített le és rögzítette őket cianotípia eljárással - a képek így egy, a digitális korban elavult médium (kazetta) és egy archaikus technika (cianotípia) találkozásából születtek.

Gyakran többszörös expozíció segítségével a művész vonalak labirintusát hozza létre, absztrahált - de legalábbis elidegenített - dallamokat vázol fel. Mindegyik szálakra bontott dal "ráíródott" a papírra, grafikus körvonalakat, a zene vizualizált képét idézve meg a felületen.

Martinkó Márk: City Noise (2012)

Martinkó Márk (1985) magyar fotográfus, elsősorban az ember és a természet kapcsolata, az épített környezet foglalkoztatja.

A városi zaj zeneként is értelmezhető - erre a jelenségre reflektál például Tod Machover projektje, amelyben nagyvárosok zajaiból készít zeneműveket. Ugyanakkor "a hangzó környezet vizuálisan is tárolható úgy, hogy képként is értelmezhető legyen. A kódolás átjárást biztosít a médiumok között, egyfajta univerzális olvashatóságot tesz lehetővé. Olyan protézist készítettem egy régi digitális fényképezőgép számára, amellyel audio jelből vizuális információt képes rögzíteni, bármiféle fényhatás nélkül. A projekthez különböző forrásokból összegyűjtött városi zajokat használtam. Az audio jelet a fényképezőgép belső elektronikájára vezettem, valamint a CCD chip vezérlő jeleit is manipuláltam. Eredményképpen meditatív fotó objektek készültek egy alapvetően zavaró jelenségből" - írja Martinkó Márk City Noise című sorozatáról.