A 2000-es évek elején webes galériaként induló, pár éve a Bartók Béla útra költöző Artphoto Galériában számtalan kiemelt alkotó munkái fordultak meg. Az izgalmas kezdeményezések iránt nyitott intézmény Kerekes-Barabás Projekt címmel nyílt kiállításának tárlatvezetésén jártunk.

A galéria vezetője, Borbély László köszöntő beszédében megemlékezett az öt éve elhunyt Kerekes Gábor Balázs Béla-díjas fotográfusról, a hazai avantgárd és kísérleti fényképészet egyik legmeghatározóbb alakjáról.

Elmondta, az Artphoto Galéria szoros együttműködésben a Barta Zsolt Péter által vezetett Kerekes Gábor Archívummal, ezt a kiállítást megelőzően már két különleges tárlattal tisztelgett a fotográfus művészete előtt és segítette a páratlan hagyaték feldolgozását.

Itt mutatták be először a Zóna című sorozat és Ismeretlen képek címmel a hagyaték más, még nem publikált művei. A jelenlegi kiállítás is - az eredeti célhoz kapcsolódva - egy rendkívüli fotócsemegét tartogat a fotográfia után érdeklődőknek, itt látható ugyanis először a művész Alvó szépség című sorozata, mely történetesen a projekt tárgyi és szellemi alapját jelképező Mamiya C330-as fényképezőgéppel készült.

Barabás Lajos műgyűjtő, a tárlat ötletadója kifejtette, hogy egy használati tárgy hogyan konzerválható egykori tulajdonosa szellemiségéhez méltó módon. Felidézte, hogy a kiállításon is megtekinthető kamerához Kerekes Gábor hagyatékából jutott hozzá, és fontosnak tartotta, hogy kezdjen vele valamit, ne egyszerűen csak elhelyezze a gyűjteményében.


tomas_opitz__aniko_robitz__peter_timar__barabas_lajos_laszlo_es_zsolt_peter_barta_600x400.png
Opitz Tomas, Robitz Anikó, Tímár Péter, Barabás Lajos László, Borbély László és Barta Zsolt Péter
Fotó: Kocsány Kornél

Mindig nehéz helyzetben van, aki egy fennmaradt hagyatékból igyekszik hiteles, a művész szándékainak is megfelelő kiállítást rendezni. Borbély Lászlónak és Barabás Lajosnak ezt a feladatot kreatívan sikerült megoldania. A Barabás tulajdonába került, 6x6 Mamiya C330-as analóg kamera a műgyűjtő ötlete alapján négy fotográfushoz - Robitz Anikó, Barta Zsolt Péter, Opitz Tomas, Tímár Péter - jutott el a projekt során azzal a céllal, hogy azt új, egyedi alkotások elkészítésére használják.

"Az adta az ötletet, hogy annak idején a tavaly elhunyt Fajó János festőművész, Kassák Lajos szellemi örököse és tanítványa megörökölte Kassák asztalát és festékeit, és nem félt használni és jó értelemben véve kihasználni azokat. Megtetszett ebben a történetben, hogy tárgyak, alapanyagok, velük együtt pedig egy szellemiség is áthagyományozódhat egyik művészről a másikra" - mondta el Barabás.

Az eltérő témák és megvalósítási módok eredményeként született kiállítás így többrétegű élményt nyújt, különösen azzal, hogy a felkért alkotók mellett a már említett, Kerekes ezzel a géppel készített sorozata is látható, melyet a Kerekes Gábor Archívum bocsátott a galéria rendelkezésére.

A kiállítás, noha nem sok helyet foglal, végtelenül gazdag terek közé kalauzolja el a látogatót.

A nyitóképen Kerekes Gábor.  Forrás: fotomuveszek.hu