Kilencedik évadát kezdi ebben az évben a Kvártélyház Nyári Színház, amelyhez kapcsolódva idén is megrendezik a ZAKO Fesztivált. A Manna Kulturális Egyesület és a Kvártélyház közös szervezésében megvalósuló Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztiválon immár harmadik éve vendégeskednek több mint egy hétig független előadások a Kvártélyház színpadán. A seregszemlén a Zala megyei közönségnek lehetősége van megismerni a kortárs független alkotókat és az elsősorban Budapesten látható független színházi előadásokat.

Az idei válogatásban hét előadás szerepel, amelyek többnyire kortárs magyar szerzők művei: Gerlóczy Márton, Olt Tamás, Pelsőczy Réka írásai és Pálfi Kata mesedarabja kerül színpadra. A produkciók között két olyan is szerepel, ahol a szerző maga a társulat: a Füge és a Dumaszínház koprodukciójában készült 40! avagy Véges élet szövegkönyvét maguk a szereplők írták, ahogy az FAQ Társulat is saját értelmezésben és szöveggel mutatja be a Bertold Brecht ihlette Dominó-t.


szeret..lek_03_600x400.png
Részlet a Szeret...lekből, Pelsőczy Réka zenés dokumentum-játékából

A romantikát és önfeledt szórakozást kedvelők számára igazi ínyencséggel kezdődik a fesztivál, július 2-án Pelsőczy Réka zenés, szerelmes, pimasz dokumentum-játékát, a Szeret...lek című előadást tekinthetik meg az érdeklődők. A Manna és a Hoppart közös produkciójának főbb szerepeiben mások mellett Bercsényi Péter, Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna, Szamosi Zsófia, Terhes Sándor és Takács Katalin látható. A legkisebbeknek a második napon, július 3-án, a Pálfi Kata meséjéből készült Borka Mumusföldön című zenés bábos kaland szól.

Olt Tamás írta és rendezte is a Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora című romantikus vígjátékot, mely a Váci Dunakanyar Színházból kerül az egerszegi szabadtéri színpadra. A Gerlóczy Márton darabjából készült, többszörös díjnyertes előadás A csemegepultos naplója július 7-én lesz a fesztivál vendége.

Másnap is a nevetésé a főszerep, egy kortárs komédia, a 40! avagy Véges élet tekinthető meg Bánki Gergely, Stefanovics Angéla, Keszég László és Mészáros Béla szereplésével. A Dumaszínház és a Füge közös produkciója újabb szókimondó előadás a fesztiválon korábban már bemutatott A férfiak szexuális világa után, amelyben az alkotók ezúttal az öregedést állították fókuszba.


szeret..lek_01_350x525.png
Részlet a Szeret...lekből

Július 10-én Bertolt Brecht-nek A kaukázusi krétakör című drámája alapján írt Dominó című produkció látható a Fejlesztés Alatt Q Társulat előadásában, sok élőzenével fűszerezve. A fesztivál záró előadásaként pedig a kortárs katalán szerző, Jordi Galceran Bankhitel című darabja lesz a vendég Zalaegerszegen. A Cseh Judit rendezésében és Baksa Imre, Lengyel Tamás előadásában látható szarkasztikus vígjátékban egy sikeres bankár életébe kapunk betekintést, amelyben minden ideálisnak tűnik, ám egy napon besétál az irodájába egy idegen. Hitelt kér, és mindenre képes azért, hogy célját elérje.?

Jegyeket a helyszínen, a Kvártélyház kihelyezett jegypénztárában (Zalaegerszeg, Kossuth tér) lehet megvásárolni, valamint az interneten keresztül a jegy.kvartelyhaz.hu címen keresztül. A jegyárak előadásonként 1000 és 3000 forint között változnak, de bérlet is vásárolható a fesztiválra.

Részletes program:


július 02.- Szeret..lek

július 03. - Borka Mumusföldön

július 05. - Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora

július 07.- Csemegepultos (esőnap: 07.09.)

július 08.- 40! avagy véges élet

július 10. - Dominó

július 12. - Bankhitel


Helyszín: Kvártélyház Szabadtéri Színház (Zalaegerszeg, Széchényi tér 3-5.)


A fesztivál hivatalos weboldala: www.zakofesztival.hu