A konferencia megnyitóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott, a cél az, hogy a magyar kultúra zálóshajója legyen az ország növekedésének, erősödésének.

?Azt is mondhatnám, hogy üdvözlöm a magyar kultúra fővárosi és vidéki várkapitányait, hiszen ha egy múzeum valóban betölti a küldetését, akkor annak vezetője egyszerre véd, őriz, és előre is tör. Közben maga körül hadrendbe állítja mindazokat az intézményeket és közösségeket, akiknek a magyar kultúrában az őrzés, a védelem és az előretörés egyszerre fontos. Egy múzeum, amikor gyűjt, rendszerez, őriz, ha jól csinálja, nem csak valamilyen közfeladatot, tudományos-kulturális tevékenységet végez, hanem mozgósít is. Mozgósítja azokat, akik őrizni és gyarapítani akarnak, akár helyi, akár nemzeti szinten? ? fogalmazott.

 

Balog Zoltán után Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is köszöntötte a konferencia résztvevőit.

?Itt volt az ideje, hogy szembenézzünk azzal, hogy különleges érték birtokosai vagyunk. A magyar kultúra fellegvárai, értékőrző bástyái megérdemlik azt, hogy egy új európai szemléletben, egy új nemzetközi kitekintésben, megfelelő, 21. századi minőségi környezetben valósuljanak meg a programjaik, és egyáltalán ott létezzenek a nagy gyűjteményi központjaik? ? mondta el az államtitkár.

Hoppál Péter szerint erre ad választ Budapest kulturális újrapozícionálásának felvetése. Példaként említette, hogy a kormány döntése értelmében megötszörözték a Tavaszi Fesztivál költségvetését, amivel a fővárost erősítették az európai fesztiváltérképen. Említette a Liget- Budapestet is, amelynek hála, Budapest egy új, 21. századi múzeumi centrummal, nagy új területtel gyarapodhat majd.

Balog Zoltán szavaira visszautalva fejezte be beszédét a Parlamentben összegyűlt múzeumi vezetőkhöz fordulva:

?Összegyűjteni, megőrizni, bemutatni, átadni, ezzel közösséget formálni és a nemzetgazdaság emelkedéséhez hozzájárulni. Ez az ötpontos program az Önök feladata és a mi munkánk.?

Fotó: Csákvári Zsigmond