2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2016.06.23

Idén negyedik alkalommal, július 1. és 10. között rendezi meg a Manna a Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivált a Kvártélyházzal közösen, amelynek programjában kilenc előadást láthat a Zalaegerszegre látogató közönség. Ezek egy része – az előző évek hagyományaihoz hasonlóan – kortárs magyar szerzők művein alapul.

A ZAKO Fesztiválnak a Kvártélyház Szabadtéri Színház ad otthont, amely idén már a tízedik nyári évadát kezdi. A Manna Kulturális Egyesület és a Kvártélyház közös szervezésében megvalósuló Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztiválon negyedik éve vendégeskednek több mint egy hétig független előadások a Zalaegerszeg történelmi múltú belvárosi épületének udvarán felállított szabadtéri színpadon. A seregszemlén a Zala megyei közönségnek lehetősége van megismerni a kortárs független alkotókat és olyan független színházi előadásokat, melyekkel nem találkozhatnak a régióban.


Mary_es_Max_79
Mary és Max

 

Az idei válogatásban kilenc előadás szerepel, amelyek egy része – az előző évek hagyományaihoz hasonlóan – kortárs magyar szerzők művein alapul: Dancsecs Ildikó, Vinnai Andrásné és Péterfy-Novák Éva darabjait láthatja a közönség. Idén a műfaji sokszínűségre is törekedtek a szervezők, a prózai művek mellett lesz koncert-színház, élő zenés gyerekelőadás, valamint az opera is megjelenik: a Katona József Színház frissen bemutatott Cosí fan tutte című beavató előadása érkezik Zalaegerszegre.

 

A fesztivál nyitóelőadásával Shakespeare halálának 400. évfordulójára emlékeznek, természetesen kortárs módon: a Terminal Workhouse csapatának a M/Ámor, vagy amit akartok című zenés vígnépszínművelete a legnagyobb angol drámaíró jellemző vígjátéki fordulataira épít. A shakespeare-i hagyományokat felidézve Dancsecs Ildikó írta a szövegkönyvet, melyben a cselekményt egy mai magyar falusi kocsmába helyezi, ahol nem a varázsos erdőben vesznek el a szerelmesek, hanem a pálinka mámorában.

 

A következő napon a Katona József Színház Cosí fan tutte előadása lesz látható Göttinger Pál rendezésében, négy csodálatos operista és két remek színész előadásában, Dinyés Dániel zongorajátékával. A legkisebbeknek szól a július 3-i délutánon, az Apró Színház produkciója, amelyben a János vitéz zenés, táncos formában lesz látható Petőfi Sándor versei nyomán. Szintén a gyermekeké lesz a főszerep a záró napon, július 10-én, amikor a Gardrób Művészeti Csoport Tökváros című előadásával interaktív, élőzenés mesejátékra hívja a közönséget. A türelemről, önzetlenségről és szeretetről szóló történetben daltanulás és izgalmakkal teli kalandok várják az 5-10 éves korosztályt.


mamor4_zellei_boglarka

 

A fesztivál programjában minden évben szerepelt egy-egy koncert is, a szervezők minden évben színésznőket hívtak, hogy megmutassák énekesi arcukat is: Péterfy Bori és Tompos Kátya után idén Hernádi Judit lesz a Kvártélyház vendége. A Dumaszínház és a FÜGE előadásait minden évben nagy érdeklődéssel fogadta a közönség, ezért már szinte elmaradhatatlan része a fesztiválnak ez a koprodukciós páros. A párkapcsolatokról szóló A szerelem zsoldosai című kétszereplős produkció július 5-én lesz látható Bata Éva és Vinnai András előadásában.

 

Tenki Réka előadásában július 6-án kerül sorra Péterfy-Novák Éva Egyasszony című monodrámája, amely azt mutatja be, hogyan lehetséges derűvel, pozitív életszemlélettel látni és láttatni akár egy tragédiát is. Az első Találkozások tehetséggondozó pályázat egyik nyertese, Valcz Péter előadása július 7-én lesz látható. A világhírű gyurmafilm, a Mary és Max alapján készült előadás elragadó és elgondolkodtató módon mutatja be egy ausztrál kislány és egy Asperger-szindrómás amerikai férfi barátságát Gőz István és Grisnik Petra főszereplésével. Willy Russell Shirley Valentine című komédiájában július 8-án egy negyvenes évei végén járó nő története elevenedik meg, aki arról álmodozik, hogyan tehetné színesebbé az életét. A komédiát Vándor Éva előadásában láthatja a közönség. A IV. ZAKO Fesztivál programjában sok az érzelmes darab, a szerelmes, a mulattató – idén több női téma jelenik meg, kortárs nők tollából.

 

Jegyeket a helyszínen, a Kvártélyház kihelyezett jegypénztárában (Zalaegerszeg, Kossuth tér) lehet megvásárolni, valamint az interneten keresztül a jegy.kvartelyhaz.hu címen keresztül. A jegyárak előadásonként 1000 és 3000 forint között változnak, de bérlet is vásárolható a fesztiválra.

 

Részletes program:

- július 01. 20:30 M/Ámor, vagy amit akartok, a Terminál Workhouse és a Manna közös előadása, zenés vígnépszínművelet

- július 02. 20:30 Cosí fan tutte, a Katona József Színház előadása, operabeavató

- július 03. 18:00 János Vitéz; az Apró Színház előadása; zenés, táncos előadás gyerekeknek és felnőtteknek Petőfi Sándor verses meséje alapján

- július 03. 20:30 Hernádi Pont; Orlai Produkciós Iroda; koncert-színház

- július 05. 20:30 Vinnai Andrásné: A szerelem zsoldosai; a Dumaszínház és a FÜGE közös előadása; zenés párterápia

- július 06. 20:30 Péterfy-Novák Éva: Egyasszony; a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda előadása; monodráma

- július 07. 20:30 Mary és Max; a Behtlen Téri Színház, a Manna és a Tünet Együttes közös előadása – Találkozások sorozat; baráti történet

- július 08. 20:30 Willy Russell: Shirley Valentine; konyhai komédia

- július 10. 16:30 Tökváros; a Gardrób Művészeti Csoport előadása; interaktív, élőzenés mesejáték

42580267_2288242904522732_6055413299015581696_o

2019.07.18

Az év egyik legjobban várt kulturális eseményének számító Művészetek Völgye reddezvényei közt a környezetvédelmi workshopoktól kezdve a zenés irodalmi programokon át a külföldi és hazai előadók koncertjéig szinte bármi megtalálható, amit egy jó fesztiváltól elvárnánk. Íme néhány.

Javor_Piroska_75_R
2019.07.18

A szentendrei ÚjMűhely Galériában Jávor Piroska: Hetvenöt címmel nyílt július 17-én kiállítás, mely a festőművésznő 2004 és 2019 között készült „születésnapi képei” mellett a tizenöt évet reprezentáló alkotásait mutatja be.

Fischl_Monika_R

2019.07.18

A Budapesti Operettszínházban az évad női főszereplőjévé Fischl Mónikát választották Fényes Szabolcs Maya című operettjében nyújtott alakításáért. A művésznő épp csak túlvan a Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatott Csárdáskirálynőn, gőzerővel készül a Budavári Palotakoncertekre. Az ősszel a kőszínházban is debütáló örökzöld főszerepe, Vereczki Szilvia nem ismeretlen feladat a számára, hiszen 2009-es alakításáért Artisjus-díjat nyert.

Az önéletrajzi ihletésű Copperfield Dávid 1849-50-ben sorozat formájában jelent meg, és Dickens a kedvenc művének tartotta. A filmet, amelynek világpremierje a londoni fesztivál előtt, Torontóban lesz, Armando Iannucci rendezte, a főszerepet Dev Patel alakítja. A sztárszereposztásban helyet kapott Hugh Laurie, Peter Capaldi és Gwendoline Christie is. A skót rendező korábban a Sztálin halála című játékfilmmel és Az alelnök című sorozattal hívta fel magára a figyelmet. Jelenleg egy új sci-fi szatíra-sorozaton dolgozik. A Copperfield Dávidból korábban nyolc játékfilm született. Három televíziós feldolgozást is megért, legutóbb 1999-ben a BBC forgatta le Daniel Radcliffe főszereplésével, akiből később a Harry Potter-sztár lett. A 63. Londoni Filmfesztivált 2019. október 2. és 13. között rendezik meg.

Első alkalommal találtak kilencezer éves, újkőkori ekkora települést Izraelben, amely egyben az egész világon is ritkaságnak tekinthető. Az archeológusok többek között vadászathoz használt több ezer nyílhegyet találtak, favágáshoz használt fejszékre, késekre, ékszerekre, szobrocskákra, valamint elsősorban hüvelyeseket és lencsét tároló raktárakra bukkantak. Több helyiséges, élelmet tároló építményekre leltek, valamint jelentős közösségi épületekre, melyek rituális célokat szolgálhattak. A vakolt, többfelé szigetelt és padlóval ellátott kőépítmények között sikátorok vezettek, ami fejlett településtervezése utal. A megtalált tárgyak alapján már kilencezer évvel ezelőtt is kereskedelmi kapcsolatban állhattak az emberek távoli tájakkal. A fejlett raktározási technika pedig intenzív mezőgazdálkodásra is utal.

Rekordszámújelölést kapott a legrangosabb amerikai televíziós elismerésre, az Emmy-díjra a Trónok harca című sorozat nyolcadik évada. Az idén befejeződött drámasorozat ezzel megelőzte a korábbi csúcstartót, az ABC televízió New York rendőrei című sorozatát, amely 1994-ben az első évadával 27 jelölést zsebelt be. A fantasyszériának idén a Better Call Saul, a Bodyguard, a Megszállottak viadala, az Ozark, a Póz, a Succession és a Rólunk szól című drámasorozatokkal kell összemérnie erejét, míg a vígjátékszériák mezőnyében a Barry, a Fleabag, A jó hely, a The Marvelous Mrs. Maisel, a Russian Doll, a Schitt's Creek és Az alelnök csap össze. A korlátozott epizódszámú sorozatok közül a Csernobil, a Szökés Dannemorából, a Fosse/Verdon, az Éles tárgyak és a When They See Us esélyes a díjra. Az Emmy-díjakat szeptember 22-én adják át Los Angelesben.

Az önkéntes munka különböző területeken kínál tapasztalatszerzési lehetőségeket, legyen az a beengedés segítése, a programhelyszíneken folyó munka támogatása, a kempingek vendégeinek tájékoztatása vagy a fesztivál környezetvédelmi feladatainak ellátása. Az önkéntesek napi 6 óra munkáért Sziget bérletet, napi egy melegétkezést és önkéntes pólót kapnak, valamint egy remek közösség tagjaként vehetnek részt a fesztiválon. Idén közel 100 feladatkör betöltésére várják a jelentkezőket. Jelentkezés a fesztivalonkentes.hu oldalon.

A Budapest Design Map a fővárosi designélet legátfogóbb kalauza. A térkép segítségével a város 150 izgalmas designhelyszíne kereshető fel. A feltüntetett pontok között elsősorban magyar designerek üzletei, bemutatótermei, műhelyei, galériák kaptak helyet, de szerepelnek rajta nemzetközi designbútor-forgalmazók, vásárok, speciális tanműhelyek és egyéb helyszínek is.

Palóc Hagyományéltető Napokat, benne Szent Anna tiszteletére tartott búcsút rendeznek a Nógrád megyei Balassagyarmaton péntektől vasárnapig.

paloc

Ausztrália és Madagaszkár élővilágát és kultúráját bemutató késő esti és éjszakai programokkal várják szombaton a látogatókat a Szegedi Vadasparkban. Az idén harmincéves Szegedi Vadaspark nyári rendezvényein egy-egy térség élővilágára hívják föl a látogatók figyelmét. Madagaszkár és Ausztrália abban közösek, hogy teljesen egyedülálló, endemikus élőlények fejlődtek és maradtak fenn elkülönült területükön. Az ismeretterjesztő rendezvényen ezekről a fajokról tudhatnak meg többet a vendégek.

Ismeretterjesztő előadással, középkori fegyver- és harci bemutatóval, apródiskolával, gyermekprogramokkal, táncházzal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences rendház szomszédságában a Mátyás téren július 19-20-án.

Július 19-én kezdődik a 27. Váci Világi Vigalom, a város és a Dunakanyar egyik legrangosabb kulturális eseménye. Az ingyenes fesztiválon külföldi és magyar előadók is fellépnek.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma