A 89. Oscar-gála legnagyobb győztese a Kaliforniai álom volt, ugyanakkor az esemény legkínosabb pillanatát is e film stábja élte át. A legjobb film kategória győzteseként először a Kaliforniai álom című alkotást hirdették ki, ám néhány perccel később ? a köszönőbeszéd kellős közepén ? kiderült, hogy hiba történt és tévesen jelentették be a győztes nevét. A legjobb film díját a Holdfény című dráma kapta, ám a szobrocska végső átadása előtti perceket biztosan nem felejti el senki.


mindenki_behindthecurtain_600x337.png
MindenkiFotó: singshortfilm.com

 

Ahogy Salma Hayek szavait sem, hiszen csodás színésznő jelentette be, hogy a Mindenki (Sing) című film nyerte el a legjobb élőszereplős rövidfilm kategória Oscar-díját. Deák Kristóf megilletődve, boldogan állt a mikrofon elé, díját pedig a gyermekeknek ajánlotta.

 

Az idei Oscar-átadó bővelkedett humoros jelenetekben ? elég csak azt felidézni, mikor cukorkák és fánkok záporoztak a közönségre ?, de Justin Timberlake és Sting is fellépett az eseményen, melynek egyik legszebb jelenete az volt, mikor megemlékeztek azokról a díjazottakról, akik már nem tudtak jelen lenni.

 

Számunkra Deák Kristóf alkotásának sikere okozta a legnagyobb örömet, de nézzük meg, kik azok, akik arany szobrocskával térhettek haza a 89. Oscar-gáláról.


oscars_2017_600x444.png
Fotó: independent.co.uk

 

Legjobb rendező:

1) Damien Chazelle (Kaliforniai álom)

2) Mel Gibson (A fegyvertelen katona)

3) Berry Jenkins (Holdfény)

4) Kenneth Lonergan (A régi város)

5) Denis Villeneuve (Érkezés)

 

Legjobb film:

1) Érkezés

2) Fences

3) A fegyvertelen katona

4) Hell or High Water

5) A számolás joga

6) Kaliforniai álom

7) Oroszlán

8) A régi város

9) Holdfény

 

Legjobb férfi főszereplő:

1) Casey Affleck (A régi város)

2) Andrew Garfield (A fegyvertelen katona)

3) Ryan Gosling (Kaliforniai álom)

4) Viggo Mortensen (Captain Fantastic)

5) Denzel Washington (Fences)

 

Legjobb női főszereplő:

1) Isabelle Huppert (Elle)

2) Ruth Negga (Loving)

3) Natalie Portman (Jackie)

4) Emma Stone (Kaliforniai álom)

5) Meryl Streep (Florence ? A tökéletlen hang)

 

Legjobb férfi mellékszereplő:

1) Mahershala Ali (Holdfény)

2) Dev Patel (Oroszlán)

3) Michael Shannon (Éjszakai ragadozók)

4) Lucas Hedges (A régi város)

5) Jeff Bridges (Hell or High Water)

 

Legjobb női mellékszereplő:

1) Viola Davis (Fences)
2) Naomie Harris (Holdfény)

3) Nicole Kidman (Oroszlán)

4) Octavia Spencer (A számolás joga)

5) Michelle Williams (A régi város)

 

Legjobb idegen nyelvű film:

1) Az ügyfél (Irán)

2) Tanna (Ausztrália)

3) Land of Mine (Dánia)

4) Toni Erdmann (Németország)

5) Az ember, akit Ovénak hívtak (Svédország)

 

Legjobb animációs film:

1) Kubo és a varázshúrok

2) Vaiana

3) Életem cukkiniként

4) A vörös teknős

5) Zootropolis ? Állati nagy balhé

 

Legjobb eredeti forgatókönyv:

1) 20th Century Woman

2) Kaliforniai álom

3) A homár

4) A régi város

5) Hell or High Water

 

Legjobb adaptált forgatókönyv:

1) Érkezés

2) Fences

3) A számolás joga

4) Oroszlán

5) Holdfény

 

Legjobb operatőr:

1) Érkezés

2) Kaliforniai álom

3) Oroszlán

4) Holdfény

5) Silence

 

Legjobb dokumentumfilm:

1) 13th

2) Fire at Sea

3) I Am Not Your Negro

4) OJ: Made in America

5) Life Animated

 

Legjobb eredeti betétdal:

1) Audition (Kaliforniai álom)

2) Can?t Stop the Feeling (Trollok)

3) City of Stars (Kaliforniai álom)

4) The Empty Chair (Jim: The James Foley Story)

5) How Far I?ll Go (Vaiana)

 

Legjobb eredeti filmzene:

1) Jackie

2) Kaliforniai álom

3) Holdfény

4) Utazók

5) Oroszlán

 

Legjobb dokumentum-rövidfilm:

1) Extremis

2) 4.1 Miles

3) Joe?s Violin

4) Watani: My Homeland

5) The White Helmets

 

Legjobb élőszereplős rövidfilm:

1) Ennemis Interieurs

2) La Femme et le TGV

3) Silent Nights

4) Mindenki (Sing)

5) Timecode

 

Legjobb animációs rövidfilm:

1) Blind Vaysha

2) Borrowed Time

3) Pear Cider and Cigarettes

4) Pearl

5) Piper

 

Legjobb vizuális effekt:

1) Mélytengeri pokol

2) Doctor Strange

3) A dzsungel könyve

4) Kubo és a varázshúrok

5) Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet

 

Legjobb hangkeverés:

1) Érkezés

2) A fegyvertelen katona

3) Kaliforniai álom

4) Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet

5) 13 óra: Bengházi titkos katonái

 

Legjobb hangvágás:

1) Érkezés

2) Mélytengeri pokol

3) Kaliforniai álom

4) Sully ? Csoda a Hudson folyón

5) A fegyvertelen katona

 

Legjobb látvány:

1) Érkezés

2) Legendás állatok és megfigyelésük

3) Áve, Cézár!

4) Kaliforniai álom

5) Utazók

 

Legjobb smink és haj:

1) Az ember, akit Ovénak hívtak

2) Star Trek: Mindenen túl

3) Suicide Squad: Öngyilkos Osztag

 

Legjobb jelmez:

1) Szövetségesek

2) Legendás állatok és megfigyelésük

3) Florence ? A tökéletlen hang

4) Kaliforniai álom

5) Jackie

 

Készítette: Tóth Eszter