_d0a8798__copy__600x405.png
Fekete Péter (jobb) tájékoztatja a sajtót

Az oroszországi Izsevszk városában komoly hagyománya van annak, hogy az elsős osztályok a tanév első hetében cirkuszba látogatnak ? mondta el a szeptember 5-ei sajtótájékoztatón Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, elárulva, ők is az orosz minta alapján gondoltak arra, hogy segítenek a diákoknak és pedagógusoknak az iskolakezdésben. Izsevszk városában már 10 éve él ez a tradíció. Ezzel kapcsolatban Murad Abdullaev, az előadás producere megfogalmazta: az első nap az iskolában olyan, mint egy új élet kezdete. A cirkusz világában pedig benne van minden, ami ezt az új életet jellemzi: pontosság, bizalom, felelősség, akadályok legyőzése, erő. Ezt mutatják be az elsősöknek szánt produkcióval az orosz településen, ahol a gyerekek a legelső napot mind a cirkuszban kezdik.

 

Fekete Péter kiemelte: nagy öröm, hogy a családok évében a Fővárosi Nagycirkusz kitalált egy olyan programot, amely segít az osztályközösségek kialakításában a pedagógusoknak, a gyerekeknek pedig megkönnyíti a beilleszkedést az új közösségbe. Az Elsősök Csodaországban című program a cirkuszművészet eszközeivel segít eligazodni a gyerekeknek új világukban az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Jövő Cirkusza Alapítvány közreműködésével.

 

Kardos Kata, a MACIVA cirkuszpedagógiai koordinátora megjegyezte: két éve tartanak a Fővárosi Nagycirkuszban általános és középiskolásoknak tananyagalapú órákat, amelyek gyakorlati módszerekkel segítik az iskolai anyag elsajátítását. Nem csak meghívjuk az elsős gyerekeket, de az egész előadásunkat úgy építjük fel, hogy egy különleges történetet meséljen el, amely segít eligazodni nekik az iskola új világában ? hangsúlyozta a koordinátor, hozzátéve: olyan műsorral készülnek, amely megmutatja ennek az új világnak a csodáit, és segít a kicsiknek a megismerésben, a beilleszkedésben és abban, hogy az iskola egy kellemes, közös élménnyel induljon. A pedagógusoknak pedig segít a közösen átélt élmény a csoportos beszélgetés elindításában, a látottak feldolgozásában.

 


_d0a8734__copy__600x404.png
Kardos Kata (jobb) tájékoztatja a sajtót

Az előadás során a gyerekek beleshetnek a vízicirkuszi iskola tantermeibe, a kutya- és papagájiskolába, a Csillagközi Tanterembe, a Varázslatos Vízalatti Akváriumba, a Hét Próba testnevelésórájára és végül egy igazi ugródeszkás pilótaiskolába is. Találkozhatnak sellőlányokkal és ördögien ügyes zsonglőrökkel, valamint patagóniai fókákkal. Különlegessége a műsornak, hogy a Baross Imre Artistaképző diákjai is fellépnek. Az Elsősök Csodaországbant hagyományteremtő szándékkal indítják, a tervek szerint ezentúl minden iskolai év elején megszervezik.

 

Donnert Márta, a Jövő Cirkusza Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy minél több helyen akarják népszerűsíteni a cirkuszművészetet, minél fiatalabb gyerekek számára. Mindezért nemcsak az alsósokra, hanem a középiskolásokra is gondol a Fővárosi Nagycirkusz. Megtudtuk, hogy a megújuló cirkuszművészet jegyében a Fővárosi Nagycirkusz október 1. és 9. között izgalmas beavató előadásokkal készül. A műsor keretében három egyedi szimbolikájú kísérleti produkcióval várják az érdeklődőket. Az előadások után rövid beszélgetések következnek, melyeken a nézők bepillantás kapnak a cirkuszművészet formanyelvébe és a műsor szimbólumaiba. Így október 1-én és 2-án a Rómeó & Júlia látható a manézsban, október 4-én és 5-én a Sziget Fesztiválon sikert aratott Rengeteg ? Looking Out előadást mutatják be, amely a Fővárosi Nagycirkusz, a Baross Imre Artistaképző, valamint a világhírű The 7 Fingers kanadai újcirkuszi társulat együttműködésében jött létre. Végül október 9-én és 10-én az Egyenes Labirintust lehet majd megnézni, melyet Pilinszky János Egyenes labirintus című verse ihletett.

 

Fekete Péter a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy a V4-országok kulturális államtitkáraival nemrég lezajlott találkozón is elhangzott: a cirkuszművészetben Magyarország vezető szerepet tölt be a közép-európai régióban, és az itt épülő cirkuszművészeti központ valamennyi visegrádi ország pedagógusa, művésze számára módszertani kiindulópontot nyújthat.

Kultúra.hu

Forrás: Kultúra.hu/MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond