kultura.hu_banner_herend_002uj

2019.06.19

Magyarország az 1954-ben alapított, szerdától vasárnapig tartó Szöuli Nemzetközi Könyvvásár díszvendége, így a magyar kultúra különleges szerepet kap a seregszemlén.

Szouli_Konyvvasar_sajtofoto1
Forrás: Külgazdasági és Külügyminisztérium

A szöuli könyves seregszemlét nemzetközileg akkreditált vásárként 25. éve rendezik meg a mintegy tízmilliós város legnagyobb kongresszusi központjában, a COEX-ben.

Ázsia második legnagyobb könyvszakmai eseményén idén 234 helyi és 32 országból érkező, 91 külföldi kiállító mutatkozik be önálló standdal.


A könyvvásár megnyitóján a Külgazdasági Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára, Schőberl Márton köszöntő beszédében kiemelte, hogy Magyarország volt az első a volt kommunista blokkból, amellyel Dél-Korea diplomáciai kapcsolatokat létesített 1989-ben, valamint utalt a nemrégiben Budapesten történt tragikus kimenetelű hajóbalesetre és kifejezte részvétét a koreai nemzet és különösen az áldozatok családjai felé.


Seoul_International_Book_Fair_2019_2
Csoma Mózes nagykövet a megnyitón
Fotó forrása: english.chosun.com


A magyar stand kulturális programjai között író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, filmvetítések, gyerekprogramok, koncertek, Rubik-kocka- és néptáncbemutató, mézeskalács-készítés, valamint gasztronómiai kóstolóval egybekötött könyvbemutató is várja a magyar irodalom és kultúra iránt érdeklődőket.


Gárdos Péter Hajnali láz című kötetével lesz jelen, amely 2015 őszén jelent meg a Libri Könyvkiadónál. Azóta csaknem 40 országban vették meg a kötet fordítási jogát és a könyves seregszemlére jelent meg a koreai fordítás is. A vásáron az író több eseményen is fellép, lesz könyvbemutató és több dedikálás, valamint levetítik a kötet alapján készült filmet is.


Gárdos Péter filmrendező édesapja halálát követően kapta meg szülei svédországi levelezését. A levélköteg csaknem 60 éven át várta, hogy a szekrény mélyéről előkerülve megmutassa, mit jelent az újrakezdés, a kitartás, az élni akarás és a szerelem.


Szoul_konyvvasar
Fotó forrása: prae.hu


Jelen lesz Szöulban Oravecz Imre író is, aki a magyar és koreai irodalom kapcsolódásairól, hasonlóságairól beszélget koreai partnerével, Lackfi János Milyenek a magyarok? című kötetét mutatja be Szirtes Edina Mókus zenész közreműködésével, míg Marék Veronika és Dániel András diafilmvetítéssel egybekötött meséléssel, kézműves foglalkozással várja a koreai gyerekeket.


A magyar művészeti és tudományos innovációkat megidéző, 180 négyzetméteres díszvendégstand Szauder Dávid médiaművész, a Szövetség'39 alkotócsoport és a Nagton tervezésében és kivitelezésében valósult meg. A standon látható kiállítás magyar tervezők által megálmodott dizájnüveg felhasználásával készült, és a magyar tudósok legismertebb találmányait mutatja be a golyóstolltól a Rubik-kockán át a kontaktlencséig. Kiemelt helyet kapott a magyar megjelenés helyszínén a Moholy-Nagy László kísérletei alapján készült fénytér-modulátor, amellyel a Bauhaus művészeti irányzatának magyar alkotójára, valamint az irányzat alapításának 100. évfordulójára emlékeznek.


main-banner
Forrás: sibr.or.kr


A találkozási pontként is működő helyszín szakmai egyeztetésekre, tárgyalásokra és az érdeklődő nagyközönség fogadására egyaránt alkalmas. A látogatók a magyar stand színes kínálatában a koreai nyelven eddig megjelent mintegy 90 magyar kiadvány mellett a legfrissebb magyar könyvtermésből válogathatnak, valamint itt vásárolhatják meg és dedikáltathatják a díszvendégség alkalmából koreai nyelven megjelent hat magyar kötetet is: Bereznay Tamás Hungarian Dessert Book, Gárdos Péter Hajnali láz, Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája, Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig!, Örkény István Rózsakiállítás és Szabó Magda Az ajtó című köteteit.


Szoul_konyvvasar_3
Fotó forrása: theasian.asia


A könyvvásár magyar standján bemutatkozik a Vince Kiadó, a Pozsonyi Pagony, a Líra csoport, a Libri csoport és a BOOOK Kiadó is.


A magyar díszvendégség Magyarország Szöuli Nagykövetségének támogatásával és a Külgazdasági és Külügyminisztérium Publishing Hungary Programjának koordinálásával és finanszírozásában valósult meg.


Forrás: MTI

Ady_Endre_
2019.07.15

Ady gondolatai kortárs megfogalmazásban, műfaji megkötöttség nélkül: verseken, képeken kívül versszínházi előadásokat, mozgásművészeti produkciókat, megzenésített verset tartalmazó videoklipeket is vár a Magyar Alkotóművészet Nonprofit Kft. most meghirdetett, ADY100 – Ady arcai című pályázata. Mirtse Zsuzsa művészeti tanácsadóval arról is beszélgettünk, tud-e még nekünk ma újat mondani az egy évszázaddal ezelőtt elhunyt költő.

Sarkozi_5

2019.07.12

„Mindazonáltal a leveleibe mindig beleszőtt egy-egy jó történetet, egyszer például azt, hogy ő nyerte meg a második világháborút” – mondja Sárközi Mátyás író. Nemrég kiadott Margit című könyve Vészi Margit életét dolgozza fel. Vészi személyiségéről, élete fordulópontjairól és egyéb érdekességekről is beszélgettünk vele.

Hay_Janos

2019.07.12

„Amikor kisgyerekként felvetődött bennem, hogy írónak is lehetne lenni, kitalálni világokat és felépíteni, a szüleim kicsit lököttnek néztek. Sarabolás, krumplitöltés vagy épp kapálás közben ez tényleg abszurdnak látszott” – mondja Háy János író, költő, a Kik vagytok ti? című rendhagyó irodalomtörténeti könyv szerzője. A magyar irodalom konzervativizmusáról, a női szerzők helyzetéről és a könyv fogadtatásáról is beszélgettünk vele.

A temesvári Ceau, Cinema! „zsebfesztivál” fődíját, a Răzvan Georgescu Trófeát a Rossz versek című film nyerte el. Reisz Gábor rendezését a közönség is díjjal jutalmazta. A fődíj értéke 1000 euró, a közönségdíjé 500 euró. Reisz Gábor üzenetben köszönte meg az elismerést: „A Rossz versek hihetetlen utazás volt számunkra. A film elég személyes, a gyermekkorom és az utóbbi néhány évem története, így kissé fura érzés, hogy a közönség nevet rajta. De bevallom, nem bántam meg, hogy elkészült ez a film, mert hiszek abban, hogy néha érdemes úgy elmesélned az életed történetét, mintha vígjáték lenne. Olyan, mint egy terápia. Ha ez másnak is segít, vagy elfeledteti a kaotikus mindennapokat, akkor igazán boldog vagyok. Remélem a díj ezt igazolja.”

A Cereden zajló 24. Nemzetközi Kortárs Művésztelepen a képzőművészek idén azt a képet alkothatják meg, amely rajtuk keresztül mutatja meg a művésztelepnek helyet adó Nógrád megyei falut. A hazai alkotókon kívül Hollandiából, Finnországból, Szlovákiából, Litvániából, Lengyelországból, Csehországból és Németországból érkeztek művészek az augusztus 7-ig tartó alkotótáborba. Az ArtPiknik Cered – 24. Nemzetközi Kortárs Művésztelep a II. Nemzetközi Textileppel kezdődött el, július 25-én kapcsolódnak be a szobrászok, a 24. Szimpózium pedig augusztus első hetében tart. Augusztus 10-én hagyományosan nyílt napot szerveznek Cereden.

A Sackler család tulajdonában lévő Purdue Pharma gyógyszergyárat azzal vádolják az Egyesült Államokban, hogy úgy reklámozza OxyContin nevű opioid fájdalomcsillapítóját, mint amelytől szinte lehetetlen függővé válni, miközben tisztában vannak azzal, hogy ez nem igaz. Ezért Nan Goldin fotóművész szervezete arra ösztönöz a világban minden kulturális intézményt, hogy szakítsa meg a hivatalos kapcsolatot a családdal. A Louvre néhány terme egy jelentősebb adományt követően viselte a család nevét, a PAIN szervezet tüntetése óta azonban ragasztószalaggal letakarták a Sackler feliratokat.

A legmodernebb technológiákkal kialakított kiállítás július 20-án nyílt meg a brit uralkodó londoni rezidenciáján, Viktória királynő születésének 200. évfordulója alkalmából. A kivetítések és hologramok révén a tárlat látogatói az uralkodónő legidősebb fia, VII. Eduárd király által elrendelt átalakítások előtti állapotban, élénk színekben pompázva vehetik szemügyre a palota belső tereit. A tárlaton, amelyre II. Erzsébet királynő is ellátogatott a héten, Viktória királynő trónja, báli ruhája és akvarelljei is helyet kaptak.

Az Európai Űrügynökség vezetője speciális örökségvédelmi státuszt és védettséget biztosítana a jövőbeni látogatók és Hold-missziók által okozott károktól a Nyugalom tengerén annak a helynek, ahol 50 éve, 1969. július 21-én az első ember a Holdra lépett.

Július 26-án 16:00 órától a Hopp@Péntek sétáló tárlatvezetés-sorozat keretében Dénes Mirjam, a Hopp Múzeum japán gyűjteményének kurátora mutatja be a Made in Asia kiállítást.

hopp_tarlatvezetes

Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál Balassagyarmaton. A Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok. A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában öt szakon képezheti magát tovább a táborban.

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma