Mi is pontosan a fado? Idegenül, ismeretlenül lüktető szó ez a hazai füleknek, holott maga a zene stílusában a magyar népzenétől nem idegen. ?Valójában a portugáloknak ez a népzene? ? kezdte a műfaj jellemzését Kalmár Panni, aki zenekarával a Szolnoki Tiszavirág Fesztiválon a fado sodrását hallgatóságának a gyakorlatban is bemutathatta. A fado melankóliájában sok minden benne van: vágyakozás, fájdalom, de a boldogság megtalálásának lehetősége is. Panniék a portugál dallamokhoz, témákhoz magyar dalszöveget társítottak. ?Természetesen magyarul tudjuk ezt az érzelmekkel teli zenét az itthoni közönséggel is minél jobban megszerettetni?- tette hozzá. Ami pedig végeredményként megszületik, egy nem is akármilyen színvonalú muzsika, amely a műfaj egy külföldi művelőjét is Magyarországra szólította? de ennyire talán mégse szaladjunk előre.

Kalmár Panni édesanyja ének és történelem szakos tanárnő, három testvéréhez hasonlóan így hatéves korában ő is elkezdett zeneiskolába járni. A fiatal énekes mögött tehát már most hosszú zenei út áll: csellón, citerán is megtanult játszani, de ekkor talált rá élete céljára, az éneklésre is. ?Már egészen kis koromban tudtam, hogy énekesnő leszek? ? mondta Panni, felrajzolva az első próbálkozásoktól a csepeli konzervatóriumig, majd a Cseh Tamás Programig vezető utat. A Program pályakezdő zenekaroknak szóló alprogramjának 42 nyertese között ugyanis Panni projektje is helyet kapott. Bár az énekesnő valóban pályakezdőnek nevezhető, zenésztársai már régóta ebben a műfajban dolgoznak: Schneider Zoltán és Gátos Bálint neve többek között a Váczi Eszter Quartettből is ismerős lehet.

Kérdésünkre Bálint azt is elmesélte, hogy is keresztezték egymást útjaik. ?Zolival szerettünk volna egy kiváló énekesnővel találkozni, ezért addig kutattunk, míg végül rá nem találtunk Pannira? ? kezdett bele a történetbe. Ők már akkor a portugál fadóhoz hasonló zenei műfajban gondolkodtak, az országban azonban kevés olyan zenész van, aki ezt műveli, vagy legalább ismeri. Panniról egy szórólapon olvastak először, Zoli pedig egy koncerten győződött meg az énekes tehetségéről: a többi pedig, ahogy mondani szokás, már történelem. ?Azóta minden úgy zajlik, mintha előre meg lenne írva? ? nevet Bálint.

?Panni nagyon szeretett volna portugál fadót énekelni, mi viszont Bálinttal szerettünk volna egy saját stílust is kialakítani: ezek az elképzelések szépen lassan találkoztak? ? meséli Zoli. ?Azt éreztem, hogy a magyar lélekhez és a magyar zenei világhoz nagyon közel áll a fado, hogy biztosan lehetne találni közös pontot a kettő között. Ez a sejtésem a stúdiófelvételek során be is igazolódott.? Különös vendége volt ugyanis itt az együttesnek: a Cseh Tamás Program támogatásáért cserébe létrehozandó nagylemez munkálataiba Pedro Amendoeira fado gitárművész is becsatlakozott. Mint azt Zoli elmondta, Magyarországon portugál gitárt sajnos alig találni: egy megtekinthető a Kecskeméti Múzeumban, egy pedig Debrecenben van, egy magángyűjteményben. Joaquim Pimp?o, a portugál kereskedelmi kirendeltség magyarországi igazgatója sietett a segítségükre, aki maga is a fado nagy rajongója: mint kiderült, nagybátyja, Pedro portugál gitáros.

?Aztán megjött Pedro, és kiderült: hiába küldtük el neki korábban a dalokat, ő nem olvas kottát. De azt mondta, jó füle van, meg fogja oldani!? ? meséli Zoli nevetve. Így fogtak neki másnap reggel a munkának a stúdióban, a kezdeti nehézségeken hamar túllendülve. ?Pedro angolul sem beszélt túl jól, de amikor leültünk és elkezdtünk közösen muzsikálni, megtaláltuk a közös hangot. Volt olyan szám, amelyet elsőre sikerült tökéletesen feljátszanunk.? A lemezzel tehát minden szépen alakul: már csak Panninak kell felénekelnie a számokat, azután pedig már csak az utómunkálatok vannak hátra.

Egy-egy dalt vonós hangszerek is színesítenek, ezeket a szólamokat Gátos Iván zeneszerző, zongorista hangszerelte. Iván több szállal is kötődik a zenekarhoz: nemcsak Bálint bátyja, de a csapat Cseh Tamás Program által kirendelt mentora is. ?Iván remek szakember, legalább harminc éve van a szakmában, jó rálátása van a zeneiparra is? ? próbálta meg Bálint objektív nézőpontból felvázolni a testvére által nyújtott mentori segítség legfontosabb részét. ?Dolgozott ő már együtt Helik Hadar többszörös Grammy-díjas hangmérnökkel és producerrel is, aki többek között Ana Moura portugál fadoénekes lemezeit is készítette. A bátyámnak Helikkel élő kapcsolata van, így ki tudta kérni a véleményét, hogy mit hogyan érdemes csinálni a munkálatok során.? Jó kezekben volt így tehát a zenekar: Ana Moura énekesnő lemezei rendre a világzenei toplisták élén végeznek.

Ha a lemez elkészül, érkezik majd a klip is. ?Egy álom minden zenész számára, hogy a saját zenéjét kiadja, ne adj? Isten még videoklipet is készítsen hozzá? ? mondta Panni. ?Olyan zenészekkel játszhatok, akikkel szívvel-lélekkel dolgozunk együtt. Elmondhatatlan segítséget nyújtott nekem a Cseh Tamás Program.? Nemcsak a fiatal énekes, mi is hálásak lehetünk: van már magyar fado is, ráadásul nem is akármilyen. Hamarosan, korong formájában haza is vihető.

Kalmár Panni a Facebookon: facebook.com/kalmarpanni.music

Fotó: Csákvári Zsigmond