Az igazi művészet organikusan nő ki az emberből - Interjú Fülöp Péter fotográfussal

Az Ön számára mit jelent a csend?

Nagyon szeretem a csendet. Magam afféle ?csendes ember? vagyok. A legkedvesebb számomra az az idill, az a nyugodt, szép, napsütéses csend, mint amely például most itt van körülöttünk, ebben a kertben, ahol beszélgetünk. Ez az a tér és közeg, amely hagy időt arra, hogy gondolkodjuk, milyen világban is élünk. Szemlélődjünk jelenségein, rálássunk titokrejtő viszonyaira. Akár egy önfeltárásra is alkalmas helyzetnek nevezhetném ezt: valami állapot, amely a saját, egyéni világunkat övező kérdéseinkre is képes rámutatni. A valódi ?önismeret? tulajdonképpen ebben az állapotban rejlik. Ahogy Hamvas Béla írja valahol: ha az ember otthon marad, a világot ismeri meg, ha elutazik önmagát. Nagyon mély, tiszta ihletésű paradoxonja ez a létezésünknek, amelyet magam jópárszor megtapasztaltam utazásaim, a fotografálás közben.

A másik ?szeretett? csendemre a fotográfia gyakorlata tanított meg. Ez a rácsodálkozás, a ráébredés pillanatának tiszta csendje. Ez nem az ?önmagában? való csend, hanem az emberben, a látvány által kiváltott állapotok mélynyomatú érzete. Egyfajta empatikusan átélt, katartikus állapot vagy hangulat. Ez a kis könyv is erről szól: 100 olyan csendet próbál megmutatatni, amely számomra különös ihletésű pillanatokat okozott. Ez az, amit én úgy nevezek magamban: ?a hallgatás extázisa?.

Ez a látvány lehet akár egy lehulló levél a kövezeten vagy egy omladozó fal időbevetett világa. Én azt az időt és teret keresem bennük, amely a teremtett világnak mostani ideje és tere. Vallomásosak és szépek számomra ezek a meglátott pillanatok.

Nagyon apró részleteket is észrevesz, ami egy avatatlan szem számára fel sem tűnne.

Sokféle fotografikus látásmód létezik. Én nem tartom magam fotóművésznek, inkább fotográfusnak nevezném. Tevékenységem fő orientációja nem a kép készítésének szándéka, hanem az odafigyelésnek, a megértésnek és az alázatos kutatásnak a pozíciója. Nem keresem vagy ?vadászom? a dolgokat, inkább a csoda megpillantásának vágya hajt. Megérteni, ami itt van, ebben a kontextusban, amely tér és idő és teremtett világ. Így is kezdtem el fotózni - és azt látom öt év távlatában -, hogy mostanáig ez az alapállás nem változott bennem semmit. Elsősorban tehát nem művésznek tartom magam, hanem olyan embernek, aki szeretné megérteni, hogy mi történik ebben a Csodában, amelyett világnak hívunk, és amellyel minden pillanatban így vagy úgy teljes szellemi és fizikai valónkkal érintkezünk.

Ha jól értem, ez nem úgy működik, hogy eltervez valamit, amit meg szeretne valósítani, inkább Önt találják meg a témák.

Igen. Nincs bennem koncepció, inkább a dolgok megpillantásának reménye. Az ember dolga az, amit ráruházott a sorsa. Azzal kell bírnia, minden más irány, tévút. Az önismeret pszichológiai kontextusa például maximális zsákutca. Labirintus csupán, amelyben az ember küzd, ereje, léte felszívódik, és mindent kezdhet elölről. Ezért a következetesen megfogalmazott személyes alapállás a legfontosabb teendő. A fotográfiával is valahogy így vagyok. Mindig azt gondolom, hogy az igazi művészet organikusan nő ki az emberből. A szándékaiból, a dolgok szeretetéből, az istenhitéből, a katarzisaiból vagy a számára igazán fontos dolgokból. Ez sohasem ?igyekezetek? kérdése, hanem ajándék.

100 képről van szó, ami önmagában véve sem kevés és gondolom, ennek sokszorosát készítette el. Mennyire volt nehéz kiválasztani, hogy melyik kerüljön be végül az albumba?

Igen, ez nehéz feladat mindig. Egy könyv sohasem képek gyűjteménye, hanem olvasatos jelenség. Egyrészt a képek egymással összefüggésben vannak a könyvben, az oldalpárokon. Másrészt, ha már könyvről beszélünk, egy teljes gondolati, esztétikai ívnek is meg kell felelniük. Nehéz komponálási időszak egy-egy könyv megszületése? Ugyanakkor mindent, hagyni kell ?érlelődni?: mutassa arcát, akár nekem is, a szerzőnek. Olyan ez, mint a kertészek munkája. Engedni kell, hogy a növény bontakozzék, és csak utána szabad a kertésznek beavatkoznia, hogy a növény azzá válhasson, amelyben a legjobb tud lenni. Sok idő, odafigyelés mindez. De talán sohasem hiábavaló fáradozás.

Hogyan történik a címválasztás? Hiszen ez is fontos eleme, hogy ?jól? értelmezzük a fotót.

Ma úgy látom, a fotográfiákhoz ritkán társulnak olyan címek, amelyek tényleg a képről szólnak és van mondandójuk. Talán igazán ?beszédes? képek is ritkán születnek manapság. A cím és a kép viszonya pedig nagyon fontos kérdéskör. A jelentések játéka egyrészt elindulhat egy jól komponált képen belül, de elindulhat a kép és a hozzá jól választott cím között is. Mindkettő sikere az, ha a néző bevonódik a kép világába, annak belső üzenetrendszerébe. Érzi és érti is azt.

Jelenleg min dolgozik, lesz folytatása a 100 sorozatnak?

Igazából, nem tervezek addig, míg nincs belső indíttatásom. Sokat fotózom, és várom mik azok a dolgok, amik odabenn érlelődnek. A mostani munkáimat nem ismerem igazán. Számomra is sok a titok bennük. Van néhány korábbi tervem, azok szinte nyomdakész állapotban vannak. Az egyik, húsz táblakép egy gyűjtőmappában. Ez a 20 Tabula. A másik ?A Szépség teremtő kauzalitása? című miniatűr könyvecske, amelyben színes képeim láthatóak.

A szerző képei a www.fpfoto.hu oldalon megtekinthetőek.