2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2018.10.25

Száz helyszínen csaknem 500 program várja az Országos Rajzfilmünnep közönségét október 26. és 28 között országszerte vetítésekkel és filmes programokkal. A hatodik alkalommal megtartott filmünnephez egy rajzpályázat is kapcsolódik, amelyre azoknak a 14 év alatti gyerekeknek a munkáit várják, akik szívesen lerajzolnák saját mesehősüket.

Idén 92 település csatlakozott a sorozathoz, amelynek keretében 486 vetítéssel és több száz filmekhez kapcsolódó programmal várják a látogatókat – közölte az eseményt szervező KEDD Animációs Stúdió az MTI-vel. Budapest mellett olyan nagyvárosok csatlakoztak a rendezvényhez, mint Debrecen, Eger, Miskolc, Szeged, Szolnok, Szombathely vagy Zalaegerszeg, valamint olyan kisebb települések is, mint Diósjenő, Jobbágyi, Kővágóörs, Nagykovácsi, Pásztó vagy Tét. Az animációs stúdió 41 egészestés filmet, 23 válogatást és 12 teljes sorozatot, összesen több mint 130 animációs alkotást kínált a helyi szervezőknek, akik magyar klasszikusokat és az elmúlt években készült magyar műveket egyaránt szívesen választottak.


Avilaglatottegerke
A világlátott egérke
Fotó: Országos Rajzfilmünnep Facebook-oldala

 

A kockásfülű nyúl évadaiból összesen 39 vetítést tartanak, a Mesék Mátyás királyról című mesesorozatból huszonötöt, a Vukból tízet, de számos helyszín kérte a Frakkot, a Mézga családot vagy a Dr. Bubót. A kortárs magyar animációkra is sokan kíváncsiak, hiszen 22 vetítést tartanak Richly Zsolt Luther című sorozatából, a Kányádi Sándor meséjéből készült A világlátott egérke 14 alkalommal lesz látható, a magyar animációs felsőoktatási intézmények, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Metropolitan Egyetem és az Eszterházy Károly Egyetem diplomafilmjeit pedig összesen 20 alkalommal mutatják be.


kivagva_kek-768x651
A kockásfülű nyúl
Fotó: rajzfilmunnep.hu

 

A szervezők változatos műsort állítottak össze a filmkínálatból, amelyben a gyerekek mellett, az idősebb korosztály is találhat magának kedvére valót, hiszen a 486 vetítésből 85 szól 12 éven felülieknek. Több helyszínen is látható lesz Jankovics Marcelltől Az ember tragédiája vagy az Oscar-díjas Michaël Dudok de Wit által rendezett, de nagyrészt a kecskeméti stúdióban animált A vörös teknős is. A külföldi animációkból is sokat kértek a települések; Budaörsön például két helyszínen is leadják A messzi Északot, a Teheráni tabukat és A kis kedvencek titkos életét, a Budapesti Művelődési Központban a különböző animációs fesztiválok válogatásait, valamint a magyar felsőoktatási intézmények vizsgafilmjeit vetítik, a Kubó és a varázshúrok az oroszlányi és az egri helyszíneken lesz látható, a Minyonokat Nyíregyházán és Bicskén vetítik, a Napkirálynő című francia-belga-magyar koprodukciót pedig 13 település választotta programjába.


Vuk
Vuk
Fotó: Országos Rajzfilmünnep Facebook-oldala

 

A filmvetítések mellett Gyálon rókabábkészítésre is várják a gyerekeket, Gyulán rajzfilmfát lehet ültetni, Herenden élő zenés programot szereznek állatsimogatással, kézműves foglalkozással és tökfaragással, Parádon rajzversenyt tartanak, Pécsen beszélgetést szerveznek az ókori Egyiptomról a Napkirálynő kapcsán, Sopronban pedig Luther-rózsát készítenek.

 

A hatodik alkalommal megtartott filmünnephez egy rajzpályázat is kapcsolódik, amelyre azoknak a 14 év alatti gyerekeknek a munkáit várják, akik szívesen lerajzolnák saját mesehősüket. Az alkotásokról elkészített fotót november 7-éig a KEDD stúdió email címére kell elküldeni. A nyertesek filmes ajándékokat kapnak.

 

A részletes program ITT található.

 

Forrás: MTI

hatarokon_at_010_R

2019.07.19

„Nem létezhet olyan helyzet, hogy a fotóriporteri szerep megelőzze az emberséget. Nincs az a kép, amiért megérné egy másik ember életét kockáztatni” – mondja a több háborús zónában járt Bielik István Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjas fotóriporter. Túlélőkről készült fotósorozatáról, a képhez való viszonyáról és a humánum fontosságáról is mesélt nekünk.

_D0A0681_Copy
2019.07.19

1969. július 20. Ezen a napon landolt az Apollo-11 a Holdon: Neil Amstrong és Edwin „Buzz” Aldrin sétája az emberi civilizáció egyik fontos mérföldköve, az emberiség egyik legnagyszerűbb tudományos eredménye volt. Erre az eseményre emlékezik a Vasarely Múzeum Holdmúzeum 1969 című kiállítása, amelyen Vasarely néhány izgalmas kompozíciója is látható.

sziget_anno_R

2019.07.19

Világhírű zenei ikonok, extrém öltözetek és a szeretet forradalma: a Sziget fesztivál idén 27. évfordulóját ünnepli, és természetesen most is elképesztő produkciókkal várják a bulizni vágyókat augusztus 7-től.

Az Európai Űrügynökség vezetője speciális örökségvédelmi státuszt és védettséget biztosítana a jövőbeni látogatók és Hold-missziók által okozott károktól a Nyugalom tengerén annak a helynek, ahol 50 éve, 1969. július 21-én az első ember a Holdra lépett.

Paul McCartney musicalt ír Az élet csodaszép című 1946-os filmből. A 77 éves zenész először dolgozik színpadi musicalen, Frank Capra fekete-fehér filmdrámáját dolgozza át, amelyben egy öngyilkosjelöltet megment az őrangyala. A musical 2020 végén debütálhat Bill Kenwright producer szerint, aki korábban a Blood Brothers és a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicaleket vitte el a londoni West Endre. A musical szövegkönyvén a Billy Elliot és Elton John életrajzi filmje, a Rocketman forgatókönyvírója, Lee Hall dolgozik, a dalszövegeket McCartneyval együtt írják.

A július 24. és 27. közötti szakmai konferencián mintegy kétszáz hazai szakember vesz részt. A négynapos országos szakmai találkozó fő témái között szerepelnek a várostervezés és örökségvédelem időszerű feladatai, a nép építészettel, benne a kastély- és várprogrammal összefüggő kérdések, a természetvédelem és a nemzeti parkok haza helyzetének áttekintése. A találkozó keretében tartják meg a Város- és Faluvédők Szövetségének közgyűlését a Református Kollégium Oratóriumában, a résztvevők emellett kirándulásokon ismerkedhetnek meg Debrecen, a bihari térség, Hajdúböszörmény és Hortobágy természeti és épített értékeivel.

Eddig nem ismert összecsapásra utalnak azok a leletek, amelyeket a csatamezőn, a szövetséges erők egykori tábori kórházának helyszínén először végzett ásatásokon tártak fel a régészek. Waterloonál Napóleon francia serege ütközött meg a szövetséges brit, németalföldi, német és porosz csapatokkal. Az egykori tábori kórház helyszínén amputált végtagok maradványaira bukkantak, továbbá puskagolyókat és egy francia ágyúgolyót is találtak. A szakértők szerint az amputációkat az egykori Mont-St-Jean tábori kórház orvosai végezték.

Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a New York-i New School for Social Research professor emeritusa. Fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt. Pályája kezdetén munkáit a marxizmus és az újbaloldali gondolkodás jellemezte, később inkább posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához. Magyarul megjelent munkái közül kiemelkedik A reneszánsz ember (1967), a Portrévázlatok az etika történetéből (1976), Az igazságosságon túl (1987), A történelem elmélete (2001), A „zsidókérdés" megoldhatatlansága (2004). 1998-ban Bicikliző majom címmel jelent meg interjú-önéletrajza, 2009-ben Rózsa Erzsébet monográfiát írt róla Se félelem, se keserűség címmel.

Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál Balassagyarmaton. A Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok. A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában öt szakon képezheti magát tovább a táborban.

zene-balassagyarmat-2019

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

Idén harmadik alkalommal indul útnak a Sziget Cruisin' Partyhajó, egy igazi bulikülönlegesség a Szigeten kívül, de mégis a fesztivál részeként!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma