A kastélyt üzemeltető Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. közleménye szerint a Szabadságunkért harcoltak című kiállítás a magyar történelem két legendás forradalmának és szabadságharcának katonáit mutatja be évtizedekkel a harcok után, egymás mellé állítva a 19. és a 20. századi események harcosainak időskori portréit.

Mint felidézik: Kossuth Lajos születésének századik évfordulóján, 1902-ben egy kolozsvári arisztokrata házaspár felhívással fordult a honi fényképészekhez: tisztelegjenek azzal a kormányzó emléke előtt, hogy megörökítik a környezetükben élő egykori negyvennyolcas honvédeket. A felhívásra a hódmezővásárhelyi Plohn József is jelentkezett, aki műtermébe invitálta a város idős honvédjeit. Szinte pontosan száz évvel később, a hetvenes-nyolcvanas éveikben járó ötvenhatosokat fotózta le hasonló módon Dömötör Mihály.

?Népünk töretlen szabadságvágya tükröződik ezekről az arcokról. És a Kárpát-medencében és szerte e világon élő honfitársainké, akik ? pedig amennyiben nem ezt tennék, bizonyára könnyebb lenne az életük ? nem engednek a negyvennyolcból, az ötvenhatból? ? idézik Kozma Hubát, a kiskunmajsai múzeum nyugalmazott igazgatóját, a kiállítás ötletgazdáját.

Az április 5-ig látogatható kiállítás már a kastély hivatalos átadása előtt, március 14-én megnyílik, így a ?tesztüzem? időszakának látogatói már a március 19-i hivatalos kastélyavató előtt megnézhetik a tárlatot.

Fábián Tamás kommunikációs vezető elmondta, hogy a ?tesztüzem? március 4-ei kezdete óta mintegy 3800 gyulai járta be a kastélyt, és a visszajelzések pozitívak voltak.

Forrás: MTI

Fotó: Incze László