Makovecz lenyűgöző tereiben, ahol az ég a földdel összenő, különleges élményt nyújtanak a koncertek. A nagy műgonddal összeválogatott koncertek mellett a Makovecz szellemiségét idéző életművet és annak hatásait bemutató kiállítások, szakmai beszélgetések is várják a közönséget.


hettornyfesztival_lajkofelix_600x450.png
Lajkó Félix

 

Határon innen és túl 11 ház zeng majd a fesztiválnak köszönhetően 2016. november 4. és 20. között. A nyitó napon Budakalászon egy zenés-táncos előadás kerül színpadra a magyarországi németek és a bukovinai székelyek emlékezetére. A szlovéniai Lendván a magyar világzene fenegyerekei, a Cimbaliband és az Első Pesti Rackák várják az érdeklődőket, Sárospatakon a Makovecz-grafikák ezúttal az épület falaira kerülnek fényfestés formájában, mindezek mellett pedig bort kóstolgatva jazzt hallgathatnak majd a látogatók. Kakasdon Török Tilla és zenekara, valamint Szlama László különleges közös produkciójától zeng majd a faluház a Vidák família ősi motívumait kísérve. Kolozsvárott pedig az éneké lesz a főszerep: a Szabó Dénes vezette Pro Musica Leánykar mellett a szerbiai ikerpár, a Braca Teofilovici koncertje szól a híres Törökvágási Református Templomban. A százhalombattai állomáson összegyűlnek a magyar folk legjobb énekesnői, és a lányok dicséretét a két kultikus zenei társulás, az Etnofon és Lajkó Félix zenekara irányításával dalolják el a Szent István Templom impozáns terében.


hettoronyfesztival_cimbaliband_600x362.png
Cimbaliband

 

Új helyszínekként a Héttorony Fesztivál Zalaegerszegen és a vajdasági Topolyán is birtokba veszi a helyi épületeket. A makói Hagymaházban Dresch Misi vonós triója után a Muzsikás Együttes igazán különleges zenei élményre invitálja az érdeklődőket, hiszen Alexander Balanescuval, a világhírű hegedűssel játszanak együtt. A két utolsó budapesti megálló a fővárosiaknak is igazi csemegét nyújt. A Fonóban egész napos konferenciával, valamint a Makám lemezbemutató koncertjével várják az érdeklődőket, a Vigadóban pedig Szokolay Balázs és Szokolay Dongó Balázs Makovecz Imre és Bartók Béla tiszteletére készült műsorával zárul idén a fesztivál.

Bővebb információ:

http://www.hettoronyfesztival.hu/

https://www.facebook.com/hettoronyfesztival