Az ?56-os forradalom napjaiban került Simon Kázmér birtokába Mikes Kelemen Levelek Törökországból című írásának díszes, bőrkötéses kiadása (1895), amelyet az 1950-es évektől a Nemzeti Múzeum őrzött. Úgy tudni, a könyvet a tűz elől menekítették ki, így jutott Simonhoz. A férfi és családja a forradalom után az Egyesült Államokba költözött, idén tavasszal viszont azzal kereste meg a helyi Lions Klubot, hogy segítsenek hazajuttatni a könyvet, hogy azt közgyűjteményben helyezhessék el. A könyvet Koleszár Péter, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója vette át Chicagóban, a Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig vállalta, hogy hazaszállítja a kötetet. A kiadványt június 11-én fogadja be az Országos Széchényi Könyvtár.

 

Egy páncélszekrény mélyéről került elő 2015 tavaszán az az ősnyomtatvány-kolligátum, amit Velencében nyomtattak valamikor 1494 után. A 19. századi papírkötésben megbújó kötetet a pecsét szerint a budai ferencesek őrizték az 1950-es évekig. Tertullianus keresztényekről szóló védőbeszéde és a hozzákapcsolt nyomtatvány, Eusebius zsidó bölcseletet támogató írása ezt követően került az Országos Széchényi Könyvtárba, ahonnan 1984-ben szerették volna visszajuttatni a Budai Ferences Rendház Könyvtárába, csakhogy ez valamiért nem történt meg. A könyv ekkor jutott a páncélszekrénybe, majd költözött a Múzeum körútról a Budai Várba, ahol három évtizeden át várakozott a trezorban arra, hogy megtalálják. A nemzeti könyvtár június 11-én visszaadja tulajdonosának, a Budai Ferences Rendház Könyvtárának az elrejtett kincseket.

 

Fotó: pixabay.com