Hatalmas érdeklődés övezte az egy héten át tartó Armel Opera Fesztivált, melynek nyitóelőadása volt egyben a magyarországi bemutatója Eötvös Péter Senza sangue (Vértelenül) című operájának. A teljes évadot megkoronázta, hogy mindkét bemutató, melyben a zenekar az Armel Opera Fesztivál alatt részt vett, a zsűri tetszését is elnyerte. A fesztivál különdíját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói kapták Hans Werner Henze Elégia ifjú szerelmesekért című művéből készült előadásukért. A Legjobb Produkció díját Eötvös Péter operája kapta, aki ezekkel a szavakkal méltatta a zenekarral folytatott közös munkát: ?Köszönöm a projekt valamennyi résztvevőjének és főleg a zenekarnak. Felfedezés volt számomra ez az együttes. Nem ismertem őket, azonban a produkció próbái és a két előadás Pécsett, illetve Budapesten valóban elsőosztályúak voltak.?

 

Jóleső elismerés a zenekar valamennyi tagjának, hogy a növekvő számú közönség pozitív visszajelzése mellett szakmai sikerekben is bővelkedett az együttes. A folyamatos fejlődés és újítás jegyében a közkedvelt darabokkal együtt ritkán játszott művek is színpadra kerültek, köztük Bruckner VIII. szimfóniája Bogányi Tibor vezényletével vagy Sibelius Kullervo című műve, szintén a vezető karmester dirigálásával. A rendkívül gazdag repertoárt bemutató évadban a fellépések száma meghaladta a kétszázat, melyek során a zenekar 137 művet dolgozott fel, kivívva a hazai és a nemzetközi szakemberek figyelmét mindezzel.

 

A tavalyi évad bérletes sorozatait megtartva az idei évadban sikeresen növelte bérleteseinek számát a Pannon Filharmonikusok. A megnövekedett érdeklődés a Pannonicum-bérlet esetében a legintenzívebb, mely ebben az évadban elérte bérleteseinek maximumát.

 

Az elképzelt művészi eredményeket váltotta be az az öt évvel ezelőtt indított koncepció, mely alapján minden évadban más-más rezidens szólista kíséri végig a Pannon Filharmonikusok aktuális évadát. Az 2015/2016. évad kiemelkedő szólistája Boldoczki Gábor volt, aki Pécsett és Budapesten adott koncertjeivel referencia értékű teljesítményt nyújtott.

 

Fontos megemlíteni, hogy a zenekar Pécs élvonalbeli kulturális képviselőjeként az évad minden hónapjában jelen volt Budapest zenei életében. Az eredményes munka jele, hogy sikerrel folytatta a Müpában több mint egy évtizede futó, öt hangversenyből álló bérletsorozatát, illetve ezen felül, az előző évadokhoz hasonlóan számos komolyzenei esemény részvételére ? többek között a CAFe Budapest Fesztivál, a BFZ Mendelssohn-maratonja, a Müpa Szimfonikus felfedezések című sorozata ? kapott felkérést.

 

Az idei évad során a Pannon Filharmonikusok Dobos László és Vass András művészeti vezetésével megalapította fesztiválkórusát, amely csaknem 40 fővel az ország egyik kiemelkedő projekt-kórusává fejlődhet, továbberősítve Pécs jelenlétét a komolyzenei szintéren. A kórus létrehozásának célja, hogy a zenekar minőségi igényével összhangban működő, új és egyedi kórusformációt honosítson meg Pécsett a Pannon Filharmonikusok kijelölt hangversenyein fellépve. A kórus vezetésének törekvései közt szerepel továbbá a barokk és a klasszikus zene értelmezését célzó új lehetőségek feltárása, illetve elsajátítása, valamint olyan letisztult, a stílusnak megfelelő kórushangzás kialakítása, mely a régi zenére jellemző lendületet, virtuozitást és frissességet, továbbá a markáns zenei karaktereket sem nélkülözi.

 

A zenekar helyesen kijelölt irányát támasztja alá, hogy negyedszerre választották meg a Pannon Filharmonikusok élére Horváth Zsoltot, aki július 1-jével kezdte meg újabb ötéves igazgatói ciklusát. A zenekar nélkülözhetetlen alkotórésze a megújulás. Ez a folytonos változással járó folyamat fogja végigkísérni a következő korszakot az együttes életében, hogy az országos ismertséget tovább fokozva a nemzetközi szcéna vérkeringésének is részesévé válhasson a zenekar.

 

Az Armel Opera Fesztivál július 2-án ért véget, ahol egy esti produkcióval zárta a fesztivált és az idei évadot a Pannon Filharmonikusok. Az együttes tagjai hangszereiket félretéve pihenhetnek a nyár folyamán, azonban a menedzsment már a következő évad előkészítésével tölti a munkanapokat. Ami biztos: a jövő évadban a nemzetközi zenei élet hangszeres olimpiáinak emlékezetes tehetségei lépnek majd színpadra. A 2016/2017. évad első koncertje egyben a teljes évadon átívelő Bartók Ötpróba második alkalma, így a hangverseny mellett a Bartók-műhöz kapcsolódó zenekari próbán és a befogadást segítő beavató előadáson is ingyenesen vehetnek részt mindazok, akik regisztráltak.

 

Fotó: Bublik Róbert