Egy felnőtt, érett, nagyon is erőteljes kisugárzású színésznő kiskamasz tündérfiú szerepében látható a Magyar Színházban. Vágyik erre egy fiatal színésznő?

Nyíregyházán az első főszerepem Nógrádi Gábor darabjában egy 11 éves kislány volt, aztán jött az Égigérő fű, amiben Misut játszottam, utána a Vukban a rókalányt, és csak ezek után jött a Tündér Lala. Még az is felmerült, hogy átírják kislányra.

Tündér Lili?

Pontosan. Annyira örültem, hogy nem lett lány belőle, kisfiú akartam lenni.

Amikor néztem az előadást, sokszor eszembe jutott, hogy ilyen energiával, ilyen vehemenciával Csákányi Esztert láttam sok-sok éve gyereket játszani. Olyan régen, hogy te azt semmiképpen nem láthattad, de mégis van köztetek valami titkos szál.

Örülök, hogy éppen őt mondod. Neki sincsen diplomája, és ez nagyon fontos közös pont az életünkben. Mostanában olvastam vele egy interjút, arról beszélt, hogy elementáris erővel küzdött a színpadon. Nemcsak azért, hogy jó legyen a szerepben, hanem azért is, hogy elfogadják. Ezt nagyon ismerem. Ezt a mindennél erősebb bizonyítási vágyat, megfelelési kényszert, a belső harcot és a sűrű energiákat. Folyton azt érzem, hogy nekem még annál is inkább meg kell mutatnom! Magamat is, és mindazt, amit tudok, ami bennem van. Nem azért, mert nem vettek fel az egyetemre? de azért is. Az az erő, amiről te beszélsz, az az én biztonságom. Arra építek.

Ebből van a svungod is? Amivel viharzol a színpadon?

Talán igen. De most egyébként is nagyon fel vagyok dobva attól, hogy itt dolgozhatom a Magyar Színházban. Nagy a tér, csodálatosak a kollégák, nagy szeretettel és igazi kíváncsisággal fogadtak. Ez is csodás energiaforrás. Biztonságban vagyok, és egy profi csapat áll a hátam mögött.

Tündér Lala nemcsak szerep. Itt a játék mellett hegedülni is kell, és te nagyon jól hegedülsz. Így nem lehet a szerep kedvéért megtanulni, ebben évek vannak, jól hallom?

Jól, persze. Konzit végeztem, tanultam énekelni, dobolni, zongorázni, brácsázni. A hegedű volt a fő hangszerem. A szüleim, különösen az apám, aki színész ? Sirkó László ? szólókarriert szánt nekem, de én színházról álmodoztam. Mindig a színház volt az a hely, ahol biztonságban éreztem magam. Mehettem volna Brightonba zeneiskolába, de én színész akartam lenni.

Inkább Tündér Lala, mint Brigthton?

Tudom, hogy furcsa, de igen. Nem akartam csak hegedűs lenni. Mindenféle akartam és akarok lenni.

Felnőttet szeretnél játszani?

Persze. De sosem fogok megszűnni gyereknek lenni.