A hangok mögötti igazságot kutatni

A Liszt- és a Schumann-lemezek után beszélt arról, hogy rengeteg más alkotó, stílus is foglalkoztatja, most mégis ismét a romantikus repertoárból választott. Miért?

Régóta vonz Chopin zenéje, és csodálatos, ha a négy balladája együtt szólalhat meg. Többször játszottam ezeket koncerteken, most pedig elérkezettnek láttam az időt, hogy lemezre vegyem. A négy impromtut is nagyon sokszor játszottam, és úgy vélem, hogy a kettő nagyon passzol egymáshoz. Chopin zenéje igazán közel áll hozzám, rengeteget foglalkoztam a darabjaival, és úgy éreztem, jól illik a sorba Liszt és Schumann után.

Miért vonzza a romantikus repertoár?

Ez kémia. Amikor az ember meghallgat valamit, ösztönösen érzi, hogy mi ragadja magával, mit szeret, és nyilván ez áll jól neki. Nagyon szeretem a klasszikus mestereket, fiatal koromban – nem mintha most nagyon öreg lennék – valóban meghatározó volt számomra a romantikus repertoár. Ma már mindenféle korszakból játszom sokféle darabot, igyekszem szélesíteni és sokszínűvé tenni a repertoáromat.

Gondolom, ez elengedhetetlen is egy zongoraművész számára; hiszen másfajta játékot, figyelmet igényel egy klasszikus mű, mint egy modern darab.

Igen, bár hiba volna Lisztet és Chopint ebben a tekintetben egy kalap alá venni, mert egészen más habitusú alkotókról beszélünk. Mindketten zseniális zongoraművészek voltak, ám Lisztet a hatás érdekelte, nagyszabású dolgokat komponált, és bár a Chopin-művek technikailag ugyanilyen kihívást jelentenek egy művész számára, korántsem olyan „látványosak”.

Amikor bő egy éve Liszt Zarándokévek-ciklusát játszotta, akkor arról mesélt, miért fontos egységben megmutatni ezt a „történetet”. Elengedhetetlen, hogy egy mű mindig valamilyen érzésről, történetről meséljen, vagy elég, ha szépen szól?

Mindkettő nagyon fontos. Gondolati tartalom nélkül nincs muzsika, a pőre hangok eljátszása sehova nem vezet. Érdemes kutatni a hangok mögötti igazságot; a szerző szándékát, indíttatását. Chopin balladáit Adam Mickiewicz lengyel költő versei ihlették, az impromtuk esetében viszont nincs konkrét program, de a gyakorlás során bizonyos érzések, képek kapcsolódnak a művekhez, amelyek megjelennek a zongorajátékban is.

Mikor érik meg egy-egy darab arra, hogy felvegye? Nem fordul elő korábbi albumainál, hogy meghallgatja, és azt érzi: ma már másként játszaná?

Ez minden lemezemnél így van, szinte mindig azt érzem, hogy másként, szebben kellett volna, ritkán vagyok elégedett. De fontos tudni, hogy egy lemez mindig az adott pillanat tükre, ha néhány héttel előbb vagy később játszom a darabot, már más érzelmeket közvetít. Ha már sokat játszottam egy művet koncerteken, és a magaménak érzem, akkor érdemes felvenni. De könnyen lehet, hogy már albumra rögzített műveket újraveszek majd néhány évtized múlva.

Amikor játszik, befelé figyel, vagy koncerten fontosak a közönség reakciói?

A közönséggel együtt lélegzünk, tehát egy koncerten ugyanúgy aktív részesei az előadásnak, mint a művész. Ki kell nyitnom a lelkem ahhoz, hogy hatni tudjak.

Mi a helyzet egy stúdiófelvételnél?

Arra törekszem, hogy élő atmoszférát teremtsek, noha ez igen nehéz. A stúdióban zongorázás egészen különbözik egy koncerten való játéktól, sokkal koncentráltabb. Az elvárás ilyenkor, hogy az ember tökéletesen játsszon, és az érzelmi hatás olykor háttérbe szorul. Én viszont arra törekszem, hogy precízen és közben átélten játsszam, amihez elengedhetetlen, hogy a művet jól ismerjem.

2017 óta Tokióban él családjával, és az ottani egyetemen tanít. Eredetileg két évre költöztek Japánba, most mégis tovább maradnak?

Igen, egyelőre nem tudom, meddig. Nagyon jól érzem magam Japánban, kiválóan képzett zongorista osztályom van, akikkel öröm dolgozni. De továbbra is utazom, és koncertezem Európában, évente több alkalommal Budapesten is.

A tanítás és az aktív koncertezés jól megfér együtt?

Sőt, szerintem úgy lehet valaki igazán jó tanár, ha közben művészként is aktív. Az oktatás során számos dolgot megfogalmazok a magam számára is, így előadóművészként tudatosabb lettem.

A nyitóképen: Farkas Gábor. Fotó: Horváth Péter Gyula