amadinda_presser_gabor_1024x576_600x337.png
Az Amadinda és Presser Gábor közös fellépése a ZeneakadémiánFotó: jegy.hu

Az első szilveszteri koncert 2001 utolsó napján volt, akkor Vigh Andrea hárfaművészt hívták meg, de az évek során számos neves vendég lépett fel a különleges év végi esten, mások mellett Marton Éva, Ránki Dezső, Szakcsi Lakatos Béla, Vásáry Tamás, Falusi Mariann, Karácsony János, Rúzsa Magdi, a Hot Jazz Band vagy a Szent Efrém Férfikar. Ezúttal Falusi Mariann lesz a produkció vendége.

A koncert struktúrája régen kialakult. Az első részben klasszikus műveket játszanak, éjfél után a bécsi újévi koncert előtt tisztelegve Strauss-polkával folytatják. Ezt követően lép a színpadra Presser Gábor és vendége, és következnek a lazább, tréfásabb darabok, LGT-dalok.


zak_szilveszter_600x310.png
Szilveszteri koncert a Zeneakadémián 2017-benFotó: zeneakademia.hu
Rácz Zoltán, az Amadinda vezetője elmondta: az első blokkba nagyon jól illenek a preklasszikus, Bach előtti korszak darabjai, bizonyos barokk szerzemények, vagy Ravel és Debussy néhány zongoradarabja. A vendég az első részben is feltűnik, és ezzel erősen meghatározza a koncert karakterét. Felidézte, hogy öt évvel ezelőtt az első blokkban közösen adták elő Falusival Gershwin két dalát, és közülük az egyik, az I Got Rhythm valószínűleg idén is felcsendül.

amadinda_koncert_600x400.png
Fotó: amadinda.com

Az Amadinda jövőre ünnepli 35. születésnapját, ezért 2019. május 18-án két koncertet is ad a Zeneakadémián. A nagyteremben az együttes két tagja, Holló Aurél és Váczi Zoltán egy-egy szerzeményét, majd tradicionális zenéket játszanak a Muzsikás együttes részvételével. Rövid szünet után átmennek a Solti terembe, ahol John Cage nekik írt darabját, a Four4-t adják elő. A világhírű, 1992-ben elhunyt amerikai zeneszerző halála előtt nem sokkal fejezte be az Amadindának írt 72 perces művét.

Zenésztársuknak, a 70 éves Presser Gábornak decemberben még tíz fellépése lesz, elsősorban a Rúzsa Magdival közös turné részeként és a Csík Zenekarral.

Indítófotó: Kaiser Ottó