NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_1_002

2019.08.18

Megnyílt Korniss Péter Változások című fotókiállítása szombaton a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. A kiállításba beválogatott, 1967 és 2017 között készült fényképek az elkerülhetetlen változást mutatják be.

kornisspeterkiallitas_magyarnapok
Korniss Péter a megnyitón
Fotó: magyarnapok.ro


A kiállítást megnyitó Selmeczi György zeneszerző Korniss Pétert a kort értő mesterek egyikének nevezte, „aki nélkül nincsen kortárs magyar gondolkodás". Selmeczi szerint a fotográfus a gyorsuló időt tudja megragadni. Képei mély rétegeiben mindig ott van a történet, a fotográfus története, az alanyok története, melyek egyben „a mi történeteink" is.

 

Korniss Péter felidézte: a kiállításának helyszínt biztosító Bánffy-palotától két háznyira töltötte gyermekkorát. „A fotográfus a valóság kiszolgáltatottja", munkájának eredményességét ezer külső tényező befolyásolj. Számára mindig az emberek voltak a legfontosabbak, akik megtisztelték a bizalmukkal és odaálltak a fényképezőgépje elé. Ezt azért tartotta fontosnak, mert – mint fogalmazott – az alanyok bizonyos mértékig kiszolgáltatják magukat a fotográfusnak.


b_korniss
Fotó: Kolozsvári Szépművészeti Múzeum

 

A kolozsvári kiállításmegnyitón a fotográfust Selmeczi György erre az alkalomra írt rövid művének az előadásával köszöntötték. A Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott kiállításmegnyitón a fesztivál közönsége mellett olyan népviseletbe öltözött széki férfiak és nők is részt vettek, akik korábban Korniss Péter fotóin is megjelentek.

 

b_kornisskolozsvar
Fotó: Kolozsvári Szépművészeti Múzeum


A Kossuth-díjjal és Pulitzer emlékdíjjal is kitüntetett Korniss Péter 1937-ben született Kolozsváron, 1949 óta él Budapesten. Dokumentarista fotográfusként több mint ötven évet szentelt az eltűnő paraszti életforma és kultúra megörökítésének.


Forrás: MTI

MNSZ_Luxemburg_grofja

2019.09.21

Szeptember 21-én ünnepeljük a magyar dráma napját. Ebből az alkalomból ajánlunk néhányat az új színházi évad bemutatóiból, melyek között filmek és klasszikus nagyregények adaptációi, illetve zenés produkciók is szerepelnek.

kovacsolas_1
2019.09.20

Hogyan lesz ma valaki kovács? Mesterség ez, vagy művészet? Hogy került egy a 17. században épült, a párizsi kommün idején leégett palota kapuja Pápára? Többek között ezeket is megtudtuk Lehoczky János kovács iparművésztől.

hattyuktava_600x346

2019.09.20

Idén újra Budapestre látogat a Moszkvai Balett: A hattyúk tavát december elején három alkalommal láthatjuk az Erkel Színházban. Csajkovszklij művét Emelianov Anatolij, a társulat alapítója, az orosz kultúra lovagja koreografálta. Interjú.

A beszélgetős, felolvasó színházzal is kiegészített sorozat a Nemzeti Galéria C épületében lesz. A szezon első estjét szeptember 24-én tartják. Az irodalmi est középpontjában az őszi, szüreti időszak és a bor áll.

Az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek elmondta, hogy Magyarország és Montenegró szeretné megerősíteni kulturális, oktatási, egészségügyi és tudományos kapcsolatait. A mostani út előzményeként néhány hónapja az illetékes montenegrói tárcavezetők Budapestre látogattak, ahol már vázolták az együttműködési lehetőségeket. Kásler Miklós áttörőnek nevezte a podgoricai megbeszéléseit. Aleksandar Bogdanovic művelődési miniszterrel abban állapodtak meg, hogy Magyarország aktívan részt vesz a montenegrói filmipar kialakításában, valamint hogy szorosabbra fűzik a kapcsolatot az előadóművészet, a magaskultúra, a népzene, a néptánc, a fordítások és a művészcserék területén. Podgorica számít arra, hogy montenegrói-osztrák-magyar együttműködésben a közös történelmi építészeti emlékeket, kegyhelyeket, illetve az épített kulturális örökséget ápolni tudják, azaz a megóvást, a restaurálást és a fenntartási feladatokat a továbbiakban egymással összehangolnák az országok.

A Vers – mindegy kinek sorozat első videóját, amelyben az előadóművész Ady Endre Áldásadás a vonaton című költeményét szavalja el, két hét alatt több mint 120 ezren nézték meg a Facebookon. A sorozatban Lutter Imre klasszikus és kortárs költők ismert, vagy kevésbé ismert verseit egyedi hangvételben, filmes eszközökkel fűszerezve adja elő. Minden versfilmhez készül egy beszélgetés is, amelyben Lutter Imre Vlasits Barbara színésznővel osztja meg gondolatait az elmondott költeményekről.

A gyűjteménybe ezúttal egy Ikarus 211-es és egy Ikarus 280-as kerülhetett be. Az előbbi típus a 200-as típuscsalád egyetlen nagyobb szériában gyártott midibusza volt. Összesen 5650 darab készült belőlük 1974 és 1990 között; szinte kizárólag csak a hazai és az akkori NDK piacra. Az Ikarus 280-as az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár legsikeresebb, világszerte ismert és használt városi-elővárosi csuklós busza volt. Becslések szerint az 1970-es és 1980-as években a világ csuklósbusz-gyártásának a kétharmadát ez a típus tette ki.

Október 22-én a Juan Diego Flórez, az operavilág ünnepelt előadója ad koncertet az Erkel Színházban, ahol a műfaj legismertebb áriái mellett az operettirodalom legismertebb dallamai is felcsendülnek az Operaház zenekarának kíséretében. Juan Diego Flórez hangja a tenorok és azokon belül is a „bel canto” tenorok között is ritka kincs. Kezdetben főként Bellini-, Donzietti- és Rossini-szerepek kaptak helyet repertoárjában, mostanra azonban, ahogy hangja érettebbé, előadásmódja erőteljesebbé vált, szép számmal találkozhatunk Mozart, Verdi és Puccini áriáival is.

Díjátadóval, nyílt próbákkal, színházi előadásokkal, kulisszajárásokkal ünneplik a színházak országszerte és a határon túl is a magyar dráma napját a hétvégén.

bitskey_psota_harmadik_csengetes

Szeptember 26-án 19.00-kor a MOM Kulturális Központban ad koncertet Sebestyén Márta. A műsoron felcsendülő dalok évszázadokon és népeken ívelnek át, írott forrásokból és a szájhagyomány gazdag tárházából egyaránt merítve.

Koncertekkel, családi, gasztronómiai és művészeti programokkal várják az érdeklődőket szeptember 27. és 28. között a Bartók Béla úton az Eleven Ősz fesztiválon, amelynek középpontjában idén a digitális kultúra áll.

Az ősz egyik legfontosabb kulturális seregszemléjénm a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon számtalan műfaj képviselteti magát a kortárs zenétől a táncművészeten és az operán át a könnyű- és világzenéig, de megjelenik a programban a dzsessz, a képzőművészet, a színház és az irodalom is szerte a főváros kulturális intézményeiben és közterein.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma