Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjasok munkáiból nyílt kiállítás a budapesti Capa Központban.

A Capa Központ jelentős szerepet vállal a fiatal fotósokat támogató ösztöndíj jövőjében, hiszen az eddigi hagyománynak hivatalos keretet adva, mostantól évről-évre itt rendezik meg a Pécsi József-ösztöndíjasok bemutatkozó kiállítását - mondta el Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezető igazgatója a tárlat megnyitóján.

Az ösztöndíjas időszak alatt készült munkák az élet különböző területeire koncentráltak. Volt, aki a követ helyezte fotósorozata középpontjába, más a szexuális nevelés hazai és egy külföldi mintáját állította párhuzamba, megint más a gyermekkora kultikus helyeit helyezte új aspektusba, illetve volt olyan, aki a Gulágot megjárt embereket és az átélt szenvedést megidéző tárgyaikat fotózta le.

Matiszlovics Tibor, az ösztöndíjat lebonyolító MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. szolgáltatási igazgatója kiemelte: az ösztöndíjjal a legjobbak egy éven keresztül havonta 200 ezer forintos támogatásban részesülnek. A pályázat ugyanakkor szembenézésre is sarkallja a fiatal, 35 éven aluli művészeket, hogy átgondolják, merre is tartanak a fotózás területén.

Az idei Pécsi József-ösztöndíjra február 19-ig várják a jelentkezéseket. A nyerteseket a kiállítás helyszínén jelentik be március 11-én.

A Pécsi József fotóművész, fényképészeti szakíró és szaktanár tiszteletére létrehozott fotóművészeti ösztöndíj, melyet 1991-ben alapított a művelődési és közoktatási miniszter, egy éven át járul hozzá a művészek pályakezdéséhez, szakmai fejlődéséhez, előmeneteléhez. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatára 35 év alatti fotóművészek, fotóriporterek és alkalmazott fotográfusok jelentkezhetnek.

Fotó: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu