Bendzsel Miklós, a Magyar Formatervezési Tanács (MFT) elnöke a kiállítás megnyitóján hangsúlyozta: a mintegy harmincéves hagyománnyal rendelkező Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj fiatal formatervezőknek ad hat hónapon keresztül havi százötvenezer forintos támogatást, valamint szakmai segítségnyújtást.

12376566_1075943615783902_7196721067665588017_n
Fotó: Zsitva Tibor

?Ez a támogatás részleges önállóságot, részleges költségtérítést biztosít ahhoz, hogy a fiatalok minősített ötletüket elvigyék a termék, de legalább a prototípus elkészítéséig? ? tette hozzá az elnök. Hangsúlyozta: bátorítják a pályázatban azokat, akik vállalkozói-kivitelezői háttérrel rendelkeznek. A mostani kiállításon a hat kiállító közül négynek már sikerült megnyerniük egy-egy cég hozzájárulását ? fűzte hozzá. Mint mondta: a szabadon választott tervezői feladatok megoldása mellett az idei pályázaton lehetőség nyílt gyártói együttműködéssel kidolgozott tervek megvalósítására, valamint elméleti kutatási téma feldolgozására is. Felhívta a figyelmet Sass-Hegedűs Ágnes exkluzív porcelán tárgykollekciójára, amelyet a Herendi Porcelánmanufaktúrának készített.

Csortán Beáta Smart furniture collection elnevezésű ülőbútora retro stílusú, impulzív hatást nyújt Börcsök Anna Modern páncél, ékszer-metamorfózis nevű kreációja. Elegáns ruhákat tervezett Szabó Fruzsina a glitch térbeli esztétikájára épülő kollekciójába, míg Bartha Zsuzsanna tányércsaládjával a partiszervizek kínálatát célozta meg, Vöröss Bettina pedig egyedi csomagolásokat készített egy cég számára - sorolta az ösztöndíjasok munkáit az MFT elnöke.

Beszélt arról is, hogy a Magyar Formatervezési Tanács által lebonyolított pályázathoz ösztöndíjat ajánlott fel az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.

A hat nyertes pályázó munkáit bemutató tárlat március 15-ig tekinthető meg.

MTI