Illés Kósik Andrea, a füleki Városi Művelődési Központ igazgatója az MTI-nek augusztus 7-én elmondta: a fesztivál 11-én délután roma tehetségek táncos-zenés műsorával és a Roma mesék című kiállítás megnyitójával kezdődik. Az első napon nyílik meg az Áttört bútorok a Palócföld szlovákiai részén című tárlat is a Városi Honismereti Múzeumban, majd a Szabadság téren a háromnapos rendezvény hivatalos megnyitójára várják a látogatókat, akiket a múzeumból zenés kísérettel csalogatnak majd a helyszínre. A téren az Olinyolotl Mexikói Néptáncegyüttes ad egyórás műsort, a vendégeket táncház is várja a Dobroda zenekarral, és a pénteki napot végül a Maduar zenekar régi slágereket felidéző koncertje zárja a Várudvarban.


fulekivar_600x400.png
Fotó: Wikipédia

 

A Városnapokat kísérő Füleki Vásár helyszíne a városi park lesz, ahol az augusztus 12-ei rendezvények is zajlanak. A Családi délelőttre már a reggeli piacon utcaszínház és zsonglőrök csábítják az érdeklődőket. Lesz utca- és meseszínház, verklis, hintóztatás, kézzel hajtott körhinta, buborékshow, játszópark, arcfestés és légvár. Hagyományosan ünnepi ülést tart Fülek képviselő-testülete, ennek keretében átadják a városi díjakat is. Délután zenével telik meg a park és környéke, gólyalábas színház is szórakoztatja a közönséget, megrendezik a füleki és a magyarországi öregfiúk barátságos labdarúgó-mérkőzését, a borok kedvelői pedig ellátogathatnak a Pincesorra, a Nyitott pincék című kísérőrendezvényre. Az esti nagykoncerten Radics Gigi lép fel. A szlovák és magyar nyelvű szentmisékhez kapcsolódó, hagyományos ünnepi körmenetet tartanak augusztus 13-án délelőtt. Ezt követően, délután nyitják meg az egykori Füleket ábrázoló fotókiállítást, és az Irigy Hónaljmirigy zenés-szórakoztató műsorát is láthatják az érdeklődők. A 13-ai napot, és egyben a háromnapos programsorozatot az Apostol zenekar koncertje zárja.


18033141_1231044163660862_5784801769299205369_n_600x750.png
Fotó: Radics Gigi Facebook-oldala

 

Illés Kósik Andrea elmondta azt is, hogy a városi intézmények által szervezett csaknem valamennyi program ingyenes. Az önkormányzat a négy fizetős programból kettőre ? a tavalyi kezdeményezést folytatva ? ingyenjegyet biztosít azoknak a füleki lakosoknak, akik teljesítik adózási kötelezettségüket a várossal szemben. Azok a családok, amelyek nem szerepelnek a városnak tartozók listáján, egy szabadon választott jegyet vehetnek át az augusztus 11-ei vagy a 13-ai esti koncertre. A füleki rendezvényt a Besztercebányai Megyei Önkormányzat, valamint a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Kisebbségi Kultúrák 2017 Programja támogatja.

 

Forrás: MTI