A New York-i Magyar Kulturális Központ által szervezett, október 29-én kezdődött sorozat célja, hogy a magyar kultúra különböző szegmenseiből adjon ízelítőt az amerikai közönségnek. A nyitórendezvényen a Britain?s Got Talent vetélkedő döntős formációja, a Fricska mutatott be újraértelmezett magyar néptánc produkciót a Manhattan híd brooklyn-i hídfőjénél, majd a hídra az opera és balett világát bemutató animációt vetítettek. A fényfestést a Kiégő Izzók nevű vizuális csoport művészei álmodtak meg. A kéthetes rendezvénysorozat alatt az Operaház négy opera, és három balettelőadást mutat be, valamint két gálakoncertet is ad 365 fős stábbal, köztük 21 opera- és 23 balettszólistával, 72 fős kórussal, 58 fős tánckarral és 87 fős zenekarral a New York-i David H. Koch színházban és a Carnegie Hallban.

 

Káel Csaba rendező és Michael Walsh amerikai zenekritikus, a Time Magazin egykori újságírója Goldmark Károly Sába Királynője és Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáiról tart előadást, valamint engednek bepillantást a kulisszák mögé. A Virutózok öt fiatal művésze november 8-án ad egész estés koncertet a Koch Színházban. A könnyűzenét képviselő Sad But True című előadásban Pankovits Nikolett jazzénekesnő és zenekara örökzöld magyar jazz-sanzonokat ötvöz magyar irodalmi kivonatokkal és népzenei motívumokkal, és mesélnek honvágyról, szeretetről, emberségről és szerelemről.

 

A Koch Színház előterében a fesztivál teljes ideje alatt látható lesz a tíz magyar képzőművész alkotásait bemutató Hungary Emerging kiállítás, amely egy globális közönség előtti bemutatkozásra lehetőséget biztosító, egyedülálló platform fiatal magyar származású művészek számára. A tárlaton Batykó Róbert, Biró Dávid, Fajgerné Dudás Andrea, Horváth Ágnes, Horváth Lóczi Judit, Pol Kurucz, Mezősi Ágnes, Regős Benedek, Saxon Szász János és Tóth Angelika munkái lesznek láthatók.

 

A kéthetes High Note Hungary Fesztivál Kodály Zoltán klasszikus művével, a Psalmus Hungaricussal zárul, amelyet a New York-i Saint Peter?s Church 40 fős zenekara, 30 fős kórusa és az Operaház tenor szólistája ad elő, Karosi Bálint vezényletével.

 

Forrás: MTI

Fotó: Hungarian Cultural Center, New York Facebook-oldala