Annyi fesztiválon jártunk már: miért ne rendezhetnénk mi is egyet? Hasonló gondolat fordult meg Magyar Ferenc, a Hét Domb Filmfesztivál fesztiváligazgatójának fejében, amikor úgy döntött: megszervezik a filmes mustrát. A kérés ? mellyel Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárhoz fordult ? meghallgatásra talált, így idén szeptember 18. és 24. között először megvalósítják a nagy álmot.


hetdombfilmfeszt.jpg
Fotó: hetdombfilmfesztival.hu

?Bízom abban, hogy e seregszemlével új művészeti fesztivál alapjait tehetjük le? ? mondta Hoppál Péter, az esemény fővédnöke a sajtótájékoztatón, hozzátéve: Komló az elmúlt években fantasztikusan vizsgázott, elég csak a nemzetközi gyermekkórus fesztiválra vagy az idén harmadik alkalommal megrendezendő Komlói Amatőr Színházi Találkozóra gondolni.

Az államtitkár emlékeztetett: Magyarország filmes nagyhatalom, több Oscar-díjas alkotásunk is van, és a nemzetközi, illetve a hazai fesztiválokon is jól szerepelnek a magyar művek.

Ugyanakkor az is fontos, hogy azok a műfajok, amelyek néhány fesztiválon már megjelentek ? mint például a gyermekfilm szekcióban szereplő alkotások ? most nagyobb merítéssel és számos néző előtt tudnak megmutatkozni ? hangsúlyozta az államtitkár.

?Örülök annak, hogy ez nem voluntarista törekvés, hanem magas színvonalat megcélzó fesztivál lesz. Ehhez a Kultúráért Felelős Államtitkárság is hozzájárul: az egyhetes fesztivál 25 millió forintos támogatást kap? ? árulta el a publikumnak Hoppál Péter.

A fesztivál elnevezése kapcsán az államtitkár ? aki egyébként a térség országgyűlési képviselője is ? elmondta: Komló városa hét dombra épült, ezért lett az esemény neve Hét Domb Filmfesztivál.

Hoppál Péter a sajtótájékoztatón jelentette be azt is, hogy a 2017-es költségvetésben 100 millió forintos állami forrást biztosítanak dokumentumfilmek elkészítésére.

 


hetdombfilmfeszt_resztvevok_600x450.png
A bejelentő sajtótájékoztatóFotó: Uránia Nemzeti Filmszínház

Teltházas vetítéseket vár az államtitkár

?Minden művészeti ágban, műfajban emelkedik a közösség igénye? ? mondta a Kultúra.hu-nak Hoppál Péter államtitkár a sajtótájékoztató után. ?Megmásfélszereződött a jegyet váltó színházlátogatók száma, a Múzeumok Őszi Fesztiválja és a Múzeumok Éjszakája rendezvények pedig elérték, hogy azok is elmenjenek múzeumba, akik évtizedekig nem voltak. Ezt a fajta közönségnevelést azonban minél hamarabb, már gyermekkorban el kell kezdeni ? őket pedig a legjobban a filmen keresztül tudjuk elérni. És ha egy fesztivál a fiatal alkotók próbálkozásait is fel tudja karolni, akkor a kulturális államtitkárságnak már-már kötelessége azt támogatni. Bízunk abban, hogy egy ismétlődő fesztivál alapjait tudjuk letenni? ? emelte ki az államtitkár kérdésünkre.

A filmszemle azonban nemcsak Komló, de térsége számára is jelentős, hiszen turistacsalogató ereje is lehet. Ahogy ? fogalmazta az államtitkár ? a szintén komlói nemzetközi gyermekkórus fesztiválnak és a Komlói Amatőr Színházi Találkozónak, melyet először két éve rendeztek meg. ?Tavaly már voltak határon túli alkotások, idén pedig azt vizionáljuk, hogy minden eddiginél több jelentkező lesz. A színvonal elképesztő, melyről a zsűritagok és a szakírók is elismerően nyilatkoztak. Az amatőr művészek és alkotói műhelyek professzionális előadásokkal érkeztek Komlóra, a közönség pedig teltházakkal jutalmazta a remek munkát. Ami a filmfesztivált illeti: a város vezetése hamarosan kiépíti a szükséges digitális eszközrendszert, mellyel a filmvetítés műfajának olyan miliőt teremt, hogy újra teltházas vetítésekkel számolhatunk majd a Komlói Színház- és Hangversenyteremben? ? mondta az államtitkár a Kultúra.hu-nak.

 


hoppalpeter1_600x400.png
Hoppál Péter, az esemény fővédnökeFotó: Nagy Mihály

Oscar-díjas alkotó a zsűriben

A fesztivál két: felnőtt és gyermekfilm szekcióból áll ? előbbi zsűrijének elnöke Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, tagjai pedig Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendező és Ternovszky Béla rajzfilmrendező, grafikus.

Rófusz Ferenc örömét fejezte ki, hogy újtára indul a fesztivál, hiszen ? mint mondta ? ?sokan vannak, akik meg szeretnék mutatni magukat és szeretnének visszajelzéseket kapni, így jó, ha minél több helyen tudják vetíteni a filmjeiket ? most már Kecskemét, Szolnok és Miskolc mellett Komlón is?. A légy című, aranyszobrocskát elnyert animációs film atyja arra is rámutatott: az alkotók csak úgy tudnak pályázni egy-egy alkotás elkészítésére, ha előtte szándéknyilatkozatot kapnak valamelyik televíziós csatornától, hogy az elkészült filmjeiket levetítik. Rófusz Ferencék is így készítették el a Hoppi mesék című, 13 részes, a magyar és a külföldi jeles napokat, ünnepeket bemutató animációs sorozatot, melynek első három részét ugyan levetítették ? a közönség is jól fogadta ?, a többi tíz részt azonban egyelőre nem.


20110311123439_rofusz_ferenc_300x376.png
Rófusz FerencFotó: 2011.kaff.hu

Ternovszky Béla rajzfilmrendező, grafikus üdvözölte, hogy a Hét Domb Fesztivál a ?hóna alá vette a gyermekfilmeket?. Úgy véli ugyanis, hogy a ?mostani gyermekfilmek nívója nem megfelelő?, ahogy az animációs filmeké sem. ?Valaha nagyon komoly kapacitás és tehetség gyűlt össze ? fejtette ki ?, ami a filmek minőségén is megmutatkozott, ám sajnos az utóbbi időben a televíziók nem vagy csak korlátozottan rendelnek animációs filmeket.? Ami a rajzfilmrendező szerint nagy baj.

Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező egy anekdotát mesélt el: jó barátja, Kányádi Sándor erdélyi származású író sokszor látogat el iskolákba, és tart előadásokat a versről. Egyik alkalommal, mikor megkérdezte, mi a vers, egy kislány így válaszolt: vers az, amit mondani kell. ?Ezzel a hasonlattal élve én azt mondom: film az, amit vetíteni kell? ? fogalmazta meg Sára Sándor, a fesztivál zsűrijének elnöke.

 

?Az a lényeg, hogy vetítsék?

Sára Sándor a Kultúra.hu azon kérdésére, miért tartja fontosnak, hogy a hasonló kezdeményezések mellé álljon, kifejtette: ?Kíváncsi vagyok, mi történik a világban, arra, hogy mit csinálnak a fiatalok. Ugyanis ők készítik a jó filmeket? Emellett olyan filmnézési módot biztosít egy-egy ilyen szemle, amely ma már ritka: a televízióban ugyanis folyton megszakítják reklámmal a filmeket, az nem az igazi. Az ilyen fesztiválok alkalmával az ember nyugodtan meg tudja nézni a teljes filmet, és tudja élvezni is. Ami pedig nagyon fontos, hogy a filmet mindig közönséggel együtt kell nézni, hogy aztán lehessen róla beszélni.?

Arra kérdésünkre, hogy jó-e, ha a mozikban az animációs filmek ?csak? a nagyjátékfilmek előtt kapnak helyet, amikor a közönség jó része még épp felkészül a filmre, a legendás operatőr, rendező frappánsan így válaszolt: ?Az a lényeg, hogy vetítsék.?


sarasandor_600x417.png
Sára SándorFotó: port.hu

 

A fődíj: 250 ezer forint

Magyar Ferenc fesztiváligazgató a kategóriák kapcsán elmondta: amatőr és profi alkotásokat egyaránt várnak. A felnőtt szekción belül lesznek a kisjátékfilmek (max. 35 percig), a dokumentumfilmek (max. 50 perc), az ismeretterjesztő és természetfilmek (max. 55 perc), az animációs filmek (max. 30 perc), a nemzetközi filmek (max. 35 perc), valamint az egyéb kategória, melybe klipeket, reklámokat, trailereket, tehát max. ötperces rövidfilmeket várnak. Ezeken felül hirdetik meg a gyermekfilm szekciót, melybe öt kategóriában lehet nevezni. A zsűri elnöke dr. Gyenes Zsolt médiaművész lesz, a tagjai pedig Kis-Marics Tamás médiapedagógus és Odrobina Tamás pedagógus, zenész, fotóművész.

Mindkét szekció vetítéseinek helyszínéül a 320 fő befogadására alkalmas Komlói Színház- és Hangversenyterem szolgál: az önkormányzat ehhez be fog szerezni egy 9x5 méteres motoros vetítővásznat, illetve a hozzá kapcsolódó vetítőgépet ? tájékoztatott Magyar Ferenc. A fesztiváligazgató kiemelte, hogy a döntőbe jutó filmeket az alkotók hozzájárulásával vetítik majd, melyek megtekintése ingyenes lesz.


komloi_szinhaz_08_600x399.png
A vetítések helyszíne: Komlói Színház- és HangversenyteremFotó: szinhaz.khszinhaz.hu

A díjakról megjegyezte: a felnőtt szekcióban a fesztivál fődíja 250 ezer forint, illetve az ezzel járó oklevél és plakett. A kategóriánkénti első helyezett 200 ezer, a második 100 ezer, a harmadik pedig 50 ezer forint pénzjutalomban részesül. A gyermekfilm szekció nyertesei értékes tárgynyereményeket, oklevelet és plakettet kapnak. Magyar Ferenc azt is elárulta, hogy a döntőben szereplő filmek alkotóit két napra vendégül látják a városban és környékén.

A gyermekfilm szekció díjátadója szeptember 21-én lesz, a felnőttek versenyének gáláját pedig másnap, szeptember 22-én tartják.

A filmfesztiválra január közepétől lehet majd jelentkezni a www.komlomedia.hu oldalon keresztül, a pályázatokat pedig május 31-ig lehet benyújtani. További információ a Hét Domb Filmfesztivál weboldalán érhető el.

Szíjjártó Anita