A festőzseni ifjúkora

Pablo Picasso személyiségéről számomra mindent elárul az az elhíresült mondata, melyet a Guernica című festménye kapcsán mondott. „Ez az Ön műve, Mester?” – kérdezték tőle egy alkalommal a híres képre utalva. „Nem, ez az Önöké” – válaszolta higgadtan Picasso. Azzal kapcsolatban, hogy ki is volt a kérdező, többféle variáció is ismeretes. Egyesek szerint német tiszteknek mondta, mások szerint viszont egy német újságíró kapta tőle ezt a választ.

A Guernicán kívül számos más festmény eszünkbe juthat, ha Pablo Picasso nevét halljuk. Tudjuk, hogy világhírű festővé vált, de keveset tudunk indulásáról, ifjúkoráról és egyáltalán arról a folyamatról, melynek során művészete formálódott. 

Picasso gyermekkora többféle szempontból is meghatározta művészetét. Egy rendkívüli szépségű helyen, Malagában töltötte gyermekéveit. A bikaviadalok látványa, a flamenco, a tenger, a mediterrán utcaképek mind-mind erős hatást gyakoroltak rá. Bár tanulmányozta a német, francia, olasz festészet hagyományait, és azt be is építette műveibe, kezdeti időszakának képei mindig délre viszik a szemlélőt. Szivacsként szívta magába a látottakat, formái, színei mind Dél-Spanyolország kultúráját őrzik. Klasszikus stílusúnak nevezhető első festményein érezhető, hogy a gyökerei, az ősei fontosak voltak a számára.

Kispolgári családban nevelkedett, izgalmas gyermekkora összekapcsolódott a művészettel. Rajztanár édesapja nagy hatást gyakorolt rá. Tízéves korában az északnyugati La Corunaba költöztek, ahol apja rengeteget festett, Picasso pedig a három és fél év itt töltött idő alatt képzőművészeti iskolába járt. A lázadó, öntörvényű művész - aki folyamatosan lázadt a konvenciók, sztereotípiák és a művészeti akadémia ellen is - tudása nagyon erős alapokra épült, és számos különböző hatást szívott magába. Ezeket formálta át saját művészetévé.

Barcelonában magával ragadta őt a bárok világa, ahol fiatal művészek élénk közösségével találkozott. Első kiállítására is egy barcelonai kávézóban került sor. Közben a figyelme fokozatosan Párizsra terelődött, ahol már több barátja is dolgozott, miközben bohém életet éltek. Barcelona, Párizs és általában Európa felé való nyitottságának hatására stílusa a realizmus felé változott. Színeket, szabadságot keresett, a művészi életet pedig egyre közelibbnek érezte magához.

Első párizsi látogatása nyitotta ki számára a világot, és megerősítette abban, hogy a francia fővárosba költözzön. Innentől kezdve kettős kulturális hatás figyelhető meg műveiben. Kikerült a védőburokból, és egészen más életet kezdett élni, mint Spanyolországban, maga gondoskodott a megélhetéséről, ő irányította az életét, teljes szabadsággal rendelkezett. Izgatta az éjszakai Párizs világa, a kabarék, a Moulin Rouge. Mindent látni akart, és mindent meg akart mutatni.

A kék korszak elnevezésű periódus a barátja, Carlos Casagemas halála okozta fájdalom túléléséről szólt. Mindketten ugyanazt a nőt, Fernande Olivier-t szerették. Casagemas nem kaphatta meg őt, fájdalmában öngyilkos lett.

A nehéz időszakban Picasso kereste az identitását, Barcelonába ment, ahol érzékelte a különböző társadalmi osztályok között kialakult óriási különbségeket. A szegénységet igyekezett megragadni, szimbolikus alkotások születtek ebben az korszakában, például Az Élet című kép. Ekkor készült festményei két típusba sorolhatók: a szegénység, csavargás témáival, illetve az erotikus töltetű, a bordélyok világát visszatükröző művek.

Párizsba visszatérve a Bateau Lavoirba költözött, múzsája még mindig Fernande Olivier. A művészt hangulatváltozások, ellentétes érzelmek váltakozásai jellemezték, a film alkotói szerint a nőgyűlölet sem állt távol tőle.

A rózsaszín korszak az akrobaták, cirkuszok világáról szólt. Lenyűgözte ez a világ, és ebben az időszakban már a műgyűjtők érdeklődése is fokozódott alkotásai iránt. Ennek következtében jobb életet élhetett, kedvezőbb körülmények között. A rózsaszín ezt a könnyedebb életet jelképezi.

Festészetében ekkor már egyre inkább az egyszerűsítésre való törekvés jellemezte, az érdekelte, hogy hogyan ábrázol és nem az, hogy mit. Folyamatosan kereste a választ arra a kérdésre, hogy mi a festészet, és mi ebben az ő feladata.

Sorsfordítónak volt számára az az afrikai művészeti kiállítás, melyen maszkokkal és az ősi, primitív művészet tárgyaival találkozott. Ekkor jutott arra a felismerésre, hogy a festészet a varázslat egy formája, és úgy érezte, megtalálta saját útját. Innentől kezdve a valóságon túllépve az emberalakok egyszerűsített ábrázolására törekedett, újítóvá akart válni, új művészetet létrehozni.

Az első, forradalminak számító mű az Avignoni kisasszonyok című kép volt, amely a kubizmus kezdetének is tekinthető. Az adott korszakban ez megdöbbentő, erőszakos hatású volt, ezért sokan elutasították. A képen Gauguin, a primitivizmus és a klasszicizmus hatásai keverednek. Az egyedül rá jellemző festészeti stílus világhírű művésszé tette őt.

Picasso festményei alapjaiban változtatták meg látásmódunkat: képeinek egyes részleteit a néző képzeletének kell összeillesztenie. A film által összefoglalt, 14 évet felölelő időszakra nagyon jellemző volt az egyik művészettörténész állítása, amely szerint Picasso gyermekkorában úgy festett, mint egy felnőtt, felnőttként pedig úgy, mint egy gyermek. Sikerült túljutnia a festészet határain, és soha nem fáradt bele a kísérletezésbe. Művészete külön világegyetemet alkot, amely a 20. század egyik lehetséges értelmezési módját kínálja a számunkra.