Ezt nő festette?

Ez a tárlat nem a klisék felől közelít a női életművekhez, nem kezdi el tipikus női témák vagy női élethelyzetek szerint csoportosítani a bemutatott munkákat, hanem azokat pusztán esztétikai szempontok szerint tálalja. A Bibliamúzeum Mint liliom a tövisek közt című, április 18-ig látogatható időszaki tárlata a 20. századi női alkotók műveiből mutat be egy különleges válogatást.

Az Énekek énekéből kölcsönözték a kiállítás címét: Mint liliom a tövisek közt, utalva ezzel arra, hogy ahogy az életben, úgy a művészetben is a tövisek között kell az értéket kikutatni, megtalálni. A most bemutatott munkák liliomok, különleges helyük van a művészettörténetben, és egyáltalán nem azért, mert nők hozták létre őket.

Sajátos ez a válogatás. Szembetűnő, hogy nagyon sok vidéki múzeumtól kölcsönöztek műtárgyakat a kiállításra, érkeztek művek többek között a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumból, a debreceni Déri Múzeumból, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumból, de még a pécsi Janus Pannonius Múzeumból és a Modern Magyar Képtárból is. Emellett pedig nagyszámban szerepelnek azok az alkotások is, amelyek valamilyen magángyűjtemény részét képezik. A kiállítás képanyaga exkluzív, olyan műveket lehet megnézni, amelyek eddig ritkán vagy egyáltalán nem voltak láthatók más fővárosi kiállítóhelyen.

A tárlat kivételessége továbbá, hogy olyan műveket helyezett egymás mellé, amelyek korábban még sohasem találkoztak, ezáltal a kiállítást bejárva új összefüggéseket fedezhetünk fel az egyes életművek tekintetében is.

A bemutatott munkák képcsoportokban vannak elhelyezve a falon. A terembe belépve elsőre olyan érzésünk lehet, mintha a kurátorok túl sok munkát szerettek volna bemutatni, annyit, amennyit ez a tér nem bír el, és amiatt rendezték őket csoportokba, hogy elférjenek a falakon, így a végeredmény egészen eklektikusnak hat. Azonban figyelmesebben nézve a műveket láthatóvá válik, hogy a rendezés mégis nagyon okos: izgalmas párosítások, csoportosítások jöttek létre.

A bejárat melletti falon túlnyomórészt alkotó szerint rendelték egymáshoz a munkákat, rögtön nyolc Gedő Ilka-festményt - többek között a Rózsaszínű önarcképet vagy a Cirkuszi jelenet címűt - nézhetünk meg, amelyet Hetey Katalin Jel című rézszobra követ, ezután pedig Mondok Mária két festménye, valamint Anna Margit munkái, például a Rémület és a Szövőnő következik.

A szemben lévő falon inkább a tematikai csoportosítás dominál, amely még inkább segíti az új összefüggések felismerését. Túri Mária, Vaszkó Erzsébet, Vajda Júlia és Deli B. Rózsi Kompozíció című munkáinak egymás mellé installálása például felfedi az alkotók közötti stiláris hasonlóságokat és különbségeket. De ugyanilyen többlettartalmat hordoz, hogy Muzslai Kampis Margit Kórház, Szántó Piroska Apokalipszis, Nagy Éva Fejek és Alakok című festményei, valamint Udvardi Erzsébet Krisztus megkísértése egy falra került. Ezek az alkotások hangulatukban és mondanivalójukban is nagyon hasonlóak.

Van egy egység, ahová önarcképek kerültek, jelesül Anna Margit, Ország Lili, Oelmacher Anna, Maltioni Eszter, Gross-Bettelheim Jolán, Kemény Judit, Barta Mária és Czillich Anna művei, Derkovits Gyula feleségéről pedig Benkő Erzsébet és Törzs Éva is készített portrét, melyek szintén egymás mellett szerepelnek a kiállításon.

A kurátoroknak tehát sikerült úgy csoportosítaniuk a festményeket, hogy azok jelentéssel telítődtek egymással való kapcsolatuk által. A kiállítás nagy előnye még, hogy nem válik sztereotipikussá. A múlt századbeli női életművekhez nem a klisék felől közelít, nem rendeli tipikus női témák alá a műveket, nem jellemzően női élethelyzetek szerint csoportosítja a munkákat. És épp ezáltal mi sem úgy nézzük a képeket, hogy azt nő vagy férfi festette-e, hanem pusztán esztétikai szempontok szerint értékeli.

Egy valami hiányozhat ebből a kiállításból: ez pedig a látogató tájékoztatása, vezetése. Nagyszerű képek vannak a falon, rendkívül sokrétű az anyag, és jó lett volna néhány mondatot olvasni egy-egy alkotó szellemiségéról, vagy arról az évszázadról, amelyben a munkák születtek. Elképzelhető, hogy a kiállítás rendezői tudatosan nem terelik semmilyen irányba a látogatót, hanem hagyják, hogy a néző a kontextus hiányában teljesen a műre összpontosíthasson, így kerüljön közel hozzá.

Aki több információhoz szeretne jutni, az böngészheti a kiállítótérben lévő könyvespolcon elhelyezett, kapcsolódó köteteket. Az értelmezést segíti az a tíz kérdésből álló kvíz is, amelyet kitöltve kiderülhet számunkra, hogy mennyire néztük figyelmesen a műveket.