Idén szeptember 9-én Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége, valamint az NMI Művelődési Intézet együttműködésében, több ágazat összefogásával rendezik meg a III. Magyar Értékek Napját. Az egésznapos rendezvény keretében az előző két ? 2013-ban és 2015-ben rendezett ? Magyar Értékek Napja hagyományaihoz híven a Kárpát-medence szellemi és tárgyi kulturális örökségének legjavával találkozhatnak a látogatók ? fogalmazta meg a sajtótájékoztatón Lezsák Sándor. Kitért arra: ?a Magyar Kormány 2012. áprilisában fogadta el a magyar értékekről szóló törvényt?, melynek köszönhetően számos intézmény és egyesület közreműködésével, valamint áldozatos munkájával körülbelül ezer helyi értéktár mellett sok értékőrző program és tábor is megvalósult.

 

?Ember nélkül semmi sem lehetséges, intézmény nélkül semmi sem tartós.? Így fogalmazott az Országgyűlés alelnöke, köszönetet mondva mindazoknak, akik fáradozásaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt hat évben tulajdonképpen egy, a helyi és nemzeti értékek szolgálatában álló ?mozgalom jött létre?. Megalakult a Hungarikum Bizottság is, melynek tevékenysége elengedhetetlen értékeink megőrzése szempontjából. Jelenleg 67 hungarikum van, de úgy tűnik, egyre több lesz ? tette hozzá Lezsák Sándor és azt is kiemelte: az ehető és iható hungarikumok mellett például szellemi csúcsteljesítmények és építészeti remekművek is gazdagítják a hungarikumok tárházát. Ezen értékeinket ?értékesíteni kell: nem eladni, hanem hasznosítani, átörökíteni a következő nemzedékekre?, hiszen elengedhetetlen, hogy a nemzeti értékek ne csak a könyvekben, a múzeumokban, illetve különféle felsorolásokban legyenek jelen, hanem az életünkben is. Épp ez az átörökítés a célja a Magyar Értékek Napjának, mely ?szép alkalom arra, hogy bemutassuk az értékeinket?.

 

A szeptember 9-ei rendezvényen hazánk 19 megyéje, valamint a Kárpát-medencei magyarság szervezetei mutatják meg nemzeti kultúránk legféltettebb kincseit, hagyományainkat, a térség népzenei örökségét és tárgykultúráját. A helyszínen honi és külhoni értéktár-kiállítások, viseletbemutatók, népi mesterségekhez kötődő kézműves foglalkozások várják a látogatókat, a színpadon pedig kiemelkedő eredményt elért hazai és határon túli amatőr művészeti csoportok mutatkoznak be, és a közönség akár táncra is perdülhet a táncházban. A gyerekek és a játékos kedvű felnőttek a magyar értékek és hungarikumok játszóházában játékos formában ismerkedhetnek a magyarság csúcsteljesítményeivel, és részt vehetnek az értékünnephez kapcsolódó pecsétgyűjtő játékon is.

 

Az eseménynek különös méltóságot ad, hogy délben a megyék egy-egy jellegzetes mezőgazdasági terményét ökumenikus szertartás keretében áldják és szentelik meg.


Dr. Pesti Imre országgyűlési képviselő, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének elnöke a sajtótájékoztatón nagy örömmel mondta el: a 2012-ben elfogadott törvény lehetővé tette és sugallta, hogy a magyar értékeket össze kell gyűjteni, és ezek a kincsek ?már 2013-ban is bemutatkoztak a Bazilika előtt. Ezt követően minden második évben, így idén is bemutatják a helyi értékek képviselői azokat a teljesítményeket, amelyek alkalmasak arra, hogy mások is lássák. Lássa az ország, a főváros és azok a külföldi emberek is, akik megfordulnak ezen az eseményen!? Mikor kulturális, illetve tudományos értékeinkről ejtünk szót, akkor olyan, ?nemzetet megtartó, nagyon komoly teljesítményről beszélünk, amely egyébként nemcsak kulturális érték, hanem a magyar lélek a kifejeződése, kitárulkozása is? ? fogalmazta meg Dr. Pesti Imre, aki hangsúlyozta: ?ezekben az értékekben a magyar nép is benne van?.

 

?Az ezredfordulón, 2010-ben a Nature című folyóiratban megjelent egy szerkesztőségi cikk, amely azt mondta, hogy a XX. századot Budapesten csinálták meg? ? említette meg Dr. Pesti Imre, kinek beszéde jól mutatta:

 

a magyar értékek valóban alkalmasak és érdemesek arra, hogy az egész világ lássa őket.


 

A III. Magyar Értékek Napja programja szépen példázza a közös értékeink iránt érzett felelősség mozgósító erejét, hiszen az esemény 19 megye és 6 határon túli régió, valamint közel 600 közreműködő, fellépő részvételével zajlik: a 10 órányi kulturális program mellett 30 kiállítói pavilon, valamint 26 kézműves foglalkozás és interaktív mesterségbemutató gondoskodik a színvonalas kikapcsolódásról. Az esti ünnepi szentmisét követően, az egésznapos rendezvény megkoronázásaként a Szent István Bazilikában a nap szellemiségéhez illeszkedő, ünnepélyes kórus- és orgonahangverseny várja a közönséget a Magyar Rádió Gyermekkórusa és Virágh András Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, Érdemes Művész közreműködésével. Ezeket árulta el az augusztus 31-ei sajtótájékoztatón B. Hegedűs Katalin, az NMI Művelődési Intézet Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője, aki a program ismertetése után köszönetet mondott a rendezvény fővédnökeinek és támogatóinak, továbbá azt is kiemelte: a III. Magyar Értékek Napja minden programeleme ingyenes látogatható.

 

A Magyar Értékek Napja elnevezésű program valóban értékőrző esemény, mely a magyar nép nagyságát és teljesítményét méltóképpen mutatja be. És épp ezért: vétek lenne kihagyni!

 

Az esemény fővédnökei: Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Védnökök: Lezsák Sándor, Dr. Latorcai János és Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnökei, Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, Dr. Pesti Imre országgyűlési képviselő, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége elnöke, Szentgyörgyvölgyi Péter Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület polgármestere

 

A III. Magyar Értékek Napja részletes programját itt találják.

 

Kultúra.hu

Fotó: hungarikum.hu