15_eves

2019.08.07

A Németországban élő dr. Böhm József kollekciója a legjelentősebb magyar és szász vonatkozású magángyűjtemények közé tartozik. A Magyarországon ritkán látható festményeket augusztus 25-ig a gyulai Kohán Képtárban állították ki Nagybányától Brassóig – erdélyi festők a Böhm-gyűjteményből címmel.

Ziffer_Sandor_Reti_festo_muterme_Nagybanyan
Ziffer Sándor: Réti festő műterme Nagybányán


A Ziffer Sándor, Perlrott Csaba Vilmos, Ferenczy Noémi, Tibor Ernő és Mattis Teutsch János neve fémjelezte gyűjtemény egyes darabjai a nemzetközi mezőnyből is kiemelkednek.


Balogh_Istvan_Halasz
Balogh István: Halász


A kollekció a tudatossága okán a legelső gyűjtemények közé tartozik. Nemcsak a magyar, hanem a szász képzőművészeket, Hans Edert, Fritz Kimmet vagy a kevéssé ismert Grete Csaky-Coponyt is beemeli, ami meglepő, mert a magyarországi művészettörténet-írás, de még az erdélyi is igen ritkán gondolkodik sokszínű régiókban, inkább csak a magyar művészet körülhatárolására törekszik – értékelte az anyagot dr. Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese. Hozzátette: a gyűjtemény, de még a Gyulára érkező válogatás is olyan műveket tartalmaz, amelyek akár a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításában is helyet kaphatnának.


Ferenczy_Noemi_Kertesznok
Ferenczy Noémi: Kertésznők


A Kohán Képtárban megtekinthető művek többsége a figuratív ábrázolás körébe tartozik, ezen belül inkább érzelemgazdag, expresszív megközelítésmóddal él, így nagyon sok az átkötés a képek között.

Ziffer_Sandor__Zazar_part_Nagybanyan
Ziffer Sándor: Zazar part Nagybányán

Neugeboren Henrik (Henri Nouveau) vagy Mattis Teutsch János konstruktív és lírai absztrakciója révén az elvontabb, a filozofikusabb művészetet kedvelők is megtalálhatják kedvenc stílusuk jegyeit a kiállításban. Kapunk válogatást nagybányai tájképekből is, de például Perlrott Csaba Vilmostól egy párizsi részlet, a Notre Dame-ábrázolás is látható

Perlrott_Csaba_Vilmos_Kilatas_a_parizsi_Notre_Dame-ra

Forrás és fotók: museum.hu

ArtKert_Kultura_596x90_002

_D0A7682_Copy

2019.08.21

A mese szerint Csipke Rózsika tizenhat évesen megszúrta magát, és százéves álomba zuhant: királyfik jöttek megszabadítani átkától, csókot leheltek ajkára, mindent elsöprő szerelem ébredt közöttük. A valóságban azonban csak peregtek az évek, eltelt a száz év, Csipke Rózsika felébredt, királyfi azonban nem érkezett. Rózsika pedig megértette, hogy nincs kiút, és nincs megmentő herceg sem...

cziffra_2

2019.08.21

Mit jelent cigánynak lenni? A kérdésre többféle választ is megismerhetett, aki augusztus 17-én ellátogatott a Budai várban a Mesterségek Ünnepén megrendezett A hagyományos roma mesterségek és a design című kerekasztal-beszélgetésre, ahol még a kosárfonás bűvös világáról is rengeteg érdekesség hangzott el.

agocs_2

2019.08.20

Agócs Gergely népzenész és néprajzkutató nemrég tért vissza legutóbbi, észak-kaukázusi gyűjtőútjáról. Az utazás eredményeiről, a magyar népzene sajátosságairól és a szeptember 24-i Atyai ág koncertről beszélgettünk vele.

Tyler Ivanoff akkor találta a kézzel írott orosz nyelvű levelet, amikor Shishmaref eszkimó falu közelében tűzifát gyűjtött. Ivanoff a levélről készített fotókat kitette a Facebook közösségi portálra, s az üzenetet oroszul beszélők fordították le. Kiderült, hogy az 1969-ből származó írás az orosz haditengerészet üdvözlete volt. Orosz újságírók megtalálták a levél eredeti szerzőjét, Anatolij Bocanyenko századost. A férfi nem is akarta elhinni, hogy ő írta a levelet, amíg meg nem látta az üzenet alatt az aláírását. Mint felidézte, 36 éves volt, amikor a levelet írta, és a Szulak nevű hajó fedélzetén szolgált.

A 90 éves holokauszttúlélő, Fahidi Éva főszereplésével készült, A létezés eufóriája című táncos dokumentumfilmet szeptember 6-án Budapesten, a Jurányi Házban vetítik. Szeptember 7-én a Sóvirág című nagysikerű táncszínházi előadást is megtekinthetik ugyanott az érdeklődők a most 93 éves Fahidi Éva és Cuhorka Emese táncművész főszereplésével. Szabó Réka egészestés dokumentumfilmje, amely a szintén általa rendezett Sóvirág próbafolyamatát követi végig, szeptember 12-től látható országosan a mozikban.

A találkozó címe A szétszóródás előtt - Irodalom és művészet 1918-1920 volt. A Nagyhordó-díjat Alföldy Jenő irodalomtörténésznek ítélték oda, Hordó-díjjal pedig Cs. Varga István irodalomtörténészt, Kántor István és Vass Tibor költőt ismerték el.

A filmművészethez való kivételes hozzájárulásáért életműdíjat kap Tim Roth a Szarajevói Filmfesztiválon, ahol mesterkurzust is tart. A brit színész játszott többek között Stephen Frears Félelem nélkül, Peter Greenaway A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott és Robert Altman Vincent és Theo című filmjében. Két Quentin Tarantino-filmmel, a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregén) címűekkel vált világhírűvé, a Rob Roy című filmben alakított gonoszért pedig Golden Globe- és Oscar-díjra jelölték. Rendezői debütjét, a Hadszíntért 1999-ben a Sundance Filmfesztiválon mutatták be és Cannes-ban, Torontóban is szerepelt.

A világ legjobb gitárosai között számon tartott Duane Allman híres, arany színű Layla gitárját 1,25 millió dollárért (366 millió forintért) vásárolták meg egy árverésen a georgiai Maconban. A nevezetes hangszert, egy 1957-es Gibson Les Paul Goldtopot a legutóbbi időkig a maconi Allman Brothers Band múzeumban őrizték.

Augusztus 28-án a világ legmeghatározóbb fesztiválja, a Woodstock ünnepli 50. évfordulóját. Az emlékévet Budapesten is ünneplik, többek között a Barba Negra Track-ben is megidézik 1969 hangulatát.

janis20

Idén 12. alkalommal rendezik meg a Zorall Sörolimpiát. A rendezvénynek augusztus 21-24. között az alsóörsi Pelso Camping ad otthont.

Az augusztus 23-ai gálaműsort a nemzeti ünnep és a nemzeti összefogás határozza meg.

Az Új magyar rapszódia című mű ősbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják. A műsor második felében a Magyar Mise hangzik el.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma