?A főváros egyrészt kereste a lehetőséget, hogy pályakezdő fiatalokat próbáljon segíteni szakmai életükben, másrészt úgy láttuk, érdemes újra fényképlenyomatot készíteni Budapestről. Izgalmas egyfajta selfie-t megnézni, miként látják a fiatalok a várost, milyen szempontok befolyásolják az alkotókat? ? fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes a hétfői díjátadón a Capa Központban. A hetven pályázóból egy öttagú szakmai kuratórium először egy hétfős listát választott ki, ezen Bakonyi Zsuzsa, Czigány Ákos, Déri Miklós, Hermann Ildi, Somorjai Balázs, Szalay Krisztina és Erdei Krisztina neve szerepelt, közülük nyert Erdei Krisztina, aki a következő egy évben havi nettó 100 ezer forintos ösztöndíjat kap.


erdei1_600x399.png
Fotó: Balogh Zoltán

 

Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezető igazgatója, az elismerés másik átadója azt mondta, hogy az ösztöndíj segítségével egy város arculatát, jelenét, szövetét, az itt élőket lehet dokumentálni. Mint megjegyezte, a Főváros részéről nyitottságot és fogékonyságot tapasztalt, amikor felvetődött a 2000-ben Korniss Péter fotóművész és a Főváros által alapított, 2012-ben adminisztratív okokból felfüggesztett ösztöndíj újraindítására. ?Mindenki jól jár: a várost dokumentálják, a fotográfusok lehetőséget, ösztöndíjat, megjelenést kaphatnak. Jó hagyomány ez az ösztöndíj, ami be fog vonulni a magyar fotográfia történetébe? ? hangsúlyozta Korniss Péter. Mint elhangzott, soha ilyen nagy számban nem jelentkeztek az elmúlt időszakban profi fotósoknak kiírt pályázatra, mint a mostani Budapest Fotográfiai Ösztöndíj esetében. A győztes Erdei Krisztina az első hölgy nyertes az ösztöndíj eddigi történetében.

 

?Az ösztöndíjra beadott projektemben már egy ideje dolgozom A város peremén csoporttal. A munka első része a néhány éve lebontott budapesti dzsumbujról szólt, illetve az ott lakott közösségről. A továbbiakban szeretném megkeresni új lakóhelyüket és valahogy összekötni a régit és az újat. Nagyon fontosak számomra a társadalmilag elkötelezett projektek, mindig megpróbálok kritikusan nyúlni a témákhoz, a vizuális látásmód mellett fontos a sorozatok tartalma és hatása? ? mondta Erdei Krisztina az MTI-nek. Erdei Krisztina Szegeden született, jelenleg Budapesten él. A Szegedi Tudományegyetem filozófia és politikaelmélet szakán diplomázott 2001-ben, és áthallgatott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem mozgóképelmélet és vizuális pedagógia speciális képzésének óráira is. A diploma megszerzése után, 2002-ben alapította meg néhány barátjával a Lumen Fotóművészeti Alapítványt, amelynek jelenleg is tagja. Első fotóalbuma 2007-ben jelent meg, 2009 óta Magyarországon a Godot Galéria képviseli.

 

A Budapest Fotográfiai Ösztöndíj odaítéléséről öttagú szakmai kuratórium döntött, amelyben Csizek Gabriella, a Mai Manó Ház művészeti főmunkatársa, Gellér Judit, a Capa Központ kurátora, Készman József művészettörténész, Korniss Péter fotográfus, a díj alapítója, valamint Móricz-Sabján Simon, korábbi Budapest Fotográfiai ösztöndíjas fotográfus szerepelt. A nyertes Erdei Krisztina a következő év szeptemberében a Mai Manó Házban és a kiállításhoz készült katalógus formájában mutathatja be sorozatát. A fővárosi Pro Cultura Urbis Közalapítvány a Főpolgármesteri Hivatallal közösen 2000-ben alapította meg a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat, amelynek keretében tizenegy éven keresztül évente egy kiváló fotográfus kapott támogatást arra, hogy a koncepcióként beadott tematikáját követve elkészítse sorozatát a magyar fővárosról. Az ösztöndíj egyik kiemelt eseménye és a Mai Manó Ház egyik legsikeresebb kiállítása volt a Budapest Pozitív címmel 2012 nyarán bemutatott összefoglaló tárlat.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Balogh Zoltán