A Múzeum Antikvárium mai aukcióján elárverezik Ady Endre Székely Aladár-féle portréját, amely a költő saját kézírását őrzi. A 365 tételből álló aukciós anyagban számos irodalmi első kiadás dedikált példánya, például Kosztolányi Dezső Szent Imre himnuszok műfordítása, valamint az egyik legelső ismert magyar étlap is szerepel 1846-ból. Antal Károlyt, az antikvárium társtulajdonosát kérdeztük.

Mai árverésünkön 365 tétel kerül kalapács alá. Igyekszünk minden témából olyan különlegességeket aukcióra tenni, amelyek méltán számíthatnak érdeklődésre. Van néhány kiemelten erősebb blokk az árverésen, ez az ifjúsági- és gyermekirodalom, különleges darabok gasztronómia témában, szakácskönyvekben, és vannak fantasztikus különlegességek is. Útleírásban, illetve fotóban és kéziratban akadnak egészen speciálisan ritka és nemes darabok.

Említette, hogy számos területen vannak különlegességek. Fotók terén valóban annak számít Székely Aladár Ady-portréja a költő kézírásával. Ebből hány felvétel készült, és hogy került önökhöz?

Gyűjtő hozta be hozzánk. A megajándékozott személye Beretvás Hugó zeneszerző, aki elsőként próbálkozott Ady verseinek megzenésítésével. Ha jól tudom, fiúgyermek nélkül hunyt el, egy leánya volt, aki aztán apáca lett. Hogy a portré honnan bukkant most föl, az rejtély. A beadó sem tudott erre nekünk magyarázatot adni.

Ady kézírása a fotóin meglehetősen ritkák, az elmúlt két évtized alatt talán három-négy éve nálunk volt egy hasonló. A fénykép ismert, Székely Aladár készítette, és a jól ismert könyöklős Ady-portré van a dedikáció fölött.


szekely_aladar_ady_endre_portreja_r_300x380.png
A dedikált portré, amely alatt egy másik Ady-fénykép rejlik

Mi a kikiáltási ár?

650 ezer forint az induló ár. Érdekessége még ennek a tételnek, hogy amikor hozzám került, azt láttam, hogy a fotó kissé halvány, és mintha a hordozó lap, Székely András paszpartuja egy kicsit ázott lett volna, s ezért kértem a tulajdonost, hogy vigye el egy restaurátorhoz. Egy nagyon profi restaurátorhoz került, s a legnagyobb meglepetésre kiderült, hogy a fotó alatt van egy másik fotó. Nem tudjuk, miért. Elképzelhető, hogy ez lett a népszerűbb kép - a könyöklős Ady-kép - és a félalakos portré, ami alatta volt, talán nem volt Adynak annyira kedvére való, ezért ajándékozott még egy lapot hozzá. A lényeg az, hogy ugyanabban a keretben két fotó rejtőzik.

Nyitókép: Kossuth Lajos utolsó napjaira Turinba érkezők egy csoportja