Miután a Pecsa eddigi bérlőivel sikerült megegyezni a kiköltözésről, a napokban lezárult a csarnok bontására kiírt közbeszerzési eljárás, elvégezték az épület azbesztmentesítését és környezetvédelmi felmérését is, így rövidesen elindulhatnak a munkálatok ? számolt be a helyszín december 1-jei sajtóbejárásán a beruházó Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, Sághi Attila.

 

uj_liget1_600x337

Az építész emlékeztetett arra, hogy a Petőfi Csarnok helyén több mint 120 éve épület áll, így igaztalanak azok a vádak, melyek szerint ?beépítik a Ligetet?. Ráadásul a Pecsa és szabadtéri színpada jelenleg 10 729 négyzetméteren terül el, az új múzeumépület azonban csak 9095 négyzetmétert, azaz a jelenleginél kisebb területet foglal majd el ? közölte.

Sághi Attila az MTI kérdésére elmondta, hogy a bontáshoz a már meglévő, leburkolt utakat használják felvonulási útvonalként, az épületet 8-10 méteres védőtávolságban kerítik körbe. Az építkezés 71 fát érint, ezek közül 63-at a parkon belül átültetnek, nyolc azonban olyan rossz állapotban van, hogy ez nem lehetséges, ám azokat többszörösen pótolják majd.

Sághi Attila elmondása szerint az Új Nemzeti Galériába mind a négy oldalról szabad lesz a bejárás, az intézmény nem csak a belépőt váltó látogatók, hanem a parkhasználók számára is számos szolgáltatást fog nyújtani: a kávézó, ajándékbolt és a közösségi helyiségek mellett az előcsarnokban ingyenesen látogatható kiállítások adnak majd ízelítőt a múzeum tárlataiból.

liget_600x337


A jövőben az 1800 és 1950 közötti egyetemes és magyar képzőművészetet bemutató Új Nemzeti Galéria nem a világhírű japán tervezők ?emlékműve? lesz, komoly hangsúlyt helyeznek ugyanis az épület funkcionalitására, a fenntarthatóságra és a környezettel való párbeszédre ? hangsúlyozta a Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.

 

Az évtized végére minden elemében megújuló Városligetben nemcsak új intézmények épülnek, hanem a régi épületek is megújulnak, egyben rehabilitálják és nagy mértékben bővítik a Liget zöldfelületét is. A park és az épített környezet kapcsolata kiemelt fontosságú a Városliget megújulását szolgáló Liget Budapest Projekt megvalósításában, így a Liget beépítettsége az előírt hét százalék alatt marad, a park zöldfelülete pedig a mostani 60 százalékról több tízezer négyzetméterrel, 65 százalékra nő majd.

Forrás: MTI