Január 15-én folytatódott a Bajor Gizi Színészmúzeum legendás színészeink életútját, munkásságát bemutató, Kulisszák mögött című előadássorozata, ezúttal Latinovits Zoltánnal.

Szebényi Ágnes, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet hihetetlenül felkészült és elhivatott munkatársa rengeteg képpel, idézettel, filmrészlettel, interjúval gazdagított előadása sok színnel árnyalta a Latinovitsról kialakult képet.

Gundel Katalin és Latinovits Oszkár fia 1931. szeptember 9-én, nagyapja városligeti étteremében született, saját megfogalmazásában „éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött, ebédidőben fél egykor".

Latinovits Oszkár, a délvidéki földbirtokos, fia születése után hamarosan elhagyja a családját, Zoltán polgári nevelését a Gundel család, majd később édesanyja második férje Frenreisz István orvos irányítják. Érettségi után asztalosnak tanul, majd a Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerez diplomát, de már ezekben az években is a színjátszás izgatja leginkább, amatőr színtársulatok tagja, ahol már ekkor felfigyelnek tehetségére. Egyik pártfogója megígéri, hogyha megszerzi építészmérnöki diplomáját, felvéteti egy társulatba. Az ígéretet szerencsére betartják, 1956-ban a debreceni színház szerződteti segédszínésznek, ahol hamarosan eljátszhatja első komoly szerepét Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjában. Ezt főszerepek sokasága követi, köztük Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című művének férfi főszerepe.

A jelentős előadások közül Kohout drámája azért különleges, mert ennek a darabnak a miskolci vendégjátékán találkozott egymással Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán. A Vígszínházban, Debrecenben és Miskolcon egyaránt sikerrel játszott dráma 100. miskolci előadására hívták meg a vígszínházi előadás női és a debreceni férfi főszereplőjét 1960-ban vendégszereplőknek. A találkozás − mint közismert − meghatározó volt mindkettőjük számára.

Latinovits a vidéki színházi évek után, 1962-ben szerződött Budapestre, Várkonyi Zoltán hívására a Vígszínházba. Immár a budapesti közönséget is megbabonázta a színészt kisugárzása. Rendkívül igényes volt, a teljes átélést, a hibátlan munkát követelte meg magától és társaitól is, elveiből nem engedett, ezért is tartották összeférhetetlennek. Rendezői ambícióit nem engedték kiteljesedni, Várkonyi Zoltán a javaslatait sem vette figyelembe, ezért egy idő után nem volt maradása a Vígszínházban, Várkonyi megfogalmazásában „a szeretettől és a gyűlölettől is fulladozott." Hihetetlen munkatempója és önmagával szembeni magas elvárásai együtt vezettek testi és lelki betegségeihez, már 1964-ben infarktussal kezelték, illetve az évek során depressziója is egyre súlyosbodott.

1969-ben a Thália színházban Örkény István Tóték című drámájának Őrnagy figurája még az írót is olyannyira meggyőzte, hogy a frissen megírt, Pisti a vérzivatarban című művét Latinovitscsal szerette volna eljátszatni. A művet azonban betiltották, az 1979-es bemutatót a színészkirály már nem érhette meg.

Legnagyobb vágyát, a színházi rendezést folyamatosan elutasították. Csalódottságát filmszerepei és verses előadóestjeinek sikerei enyhítették. A versmondásról nyilatkozta egyszer: „egy verset elmondani olyan, mint a világ egy pontján rendet csinálni."

Két színházi bemutató erejéig Veszprémben kipróbálhatta magát rendezőként. A vele együtt dolgozó színészek életük meghatározó élményének tartják a próbafolyamatot. Cserhalmi György kezdő színészként pártfogó barátra lelt itt Latinovitsban. Az előadásokra zarándokoltak az emberek, írók, művészetkedvelők csoportosan érkeztek a dunántúli város színházába. A lelkesedés megfélemlítette a hatalmat, sikerei ellenére − vagy éppen ezért − felbontották szerződését.

Utolsó mentsvárként a versmondás maradt számára a „legszentebb játéknak", de súlyosbodó betegségére ez sem jelentett gyógyírt. Tragikusan rövid életében „önmaga rakta máglyán égette el magát."

A Kulisszák mögött februári előadásán Kiss Manyi művésznővel kerülhetünk közelebbi ismeretségbe.

Kiemelt fotó: afuzet.hu