Ünnepélyes megnyitó beszédében Szamosi Szabolcs felidézte, hogy négyéves korában ült le először a zongorához, és a játékosság, amely akkor jellemezte a hangszer és az ő kapcsolatát, később szenvedéllyé alakult. Mint mondta: orgonaművészként jól tudja, milyen nehézségeket rejt magában a zene, ám kiemelte: bizonyára a versenyzők is egyetértenek abban, hogy minden küzdelem ellenére örömökkel teli, csodálatos dolog hangszeren játszani. ?Pár napja még az olimpia lázában égtünk, de máris itt van egy újabb nagy verseny, melynek nem csak a győztesére érdemes odafigyelnünk? ? hangsúlyozta Szamosi Szabolcs, majd hozzátette: a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny alapos szellemi felkészültséget és hatalmas tehetséget kíván meg a versenyzőktől, a résztvevő virtuózok pályafutását tehát érdemes lesz a jövőben is követni.

 

A Filharmónia Magyarország NKft. ügyvezető igazgatója ezt követően megköszönte a kormány támogatását, valamint a Zeneakadémia segítségét, hiszen, mint mondta: ?a Zeneakadémia termei méltó helyszínei a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny fordulóinak?. A megméretés hagyományai 1933-ig nyúlnak vissza: a Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny első győztese Fischer Annie volt, akinek ez a helyezés álmai megvalósulásának kezdetét jelentette. Szamosi Szabolcs hangsúlyozta: ezt kívánja minden versenyzőnek, az összes fiatal tehetségnek, akik a világ különböző szegleteiből érkeztek Budapestre azért, hogy részt vegyenek ezen a rangos versenyen. Majd a nézőkhöz szólva kiemelte: érdemes figyelemmel kísérni a versenyt és a www.filharmonia.hu oldalon követni az eseményeket, hiszen a döntő során a közönség is leadhatja szavazatait.

 

Dr. Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára megköszönte a Filharmónia Magyarország NKft. és a Zeneakadémia előkészítő munkáját, majd elmondta: ?a világ legtehetségesebb zongoristái érkeztek Budapestre, hogy összemérjék tudásukat, és egymástól tanuljanak?. A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny a zenei világ központjává varázsolja fővárosunkat ? hangsúlyozta dr. Kucsera Tamás, majd a zsűrinek jó munkát kívánt, a résztvevőknek eredményes versenyt, a közönségnek pedig csodálatos zenei élményt.

 

Az ünnepi beszédek után következett a megnyitó gála legizgalmasabb része: a legfiatalabb versenyző, Kocsis Krisztián kihúzta annak a nevét, aki szeptember 3-án kezdeni fogja a versenyt. A fiatal, aki elsőként mutathatja meg tehetségét és virtuozitását a patinás zsűrinek, a Dél-Koreából érkezett Kim Jin Hee. Az estet Balog József zongorakoncertje zárta. Liszt Ferenc és Chopin művei, valamint a zongorista gyönyörű játéka kétségtelenül megadták az alaphangulatot a 14. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyhez.

 

Az elődöntőket szeptember 3. és 5. között tartják, a középdöntőkre szeptember 6-án és 7-én, majd a szóló döntőre szeptember 9-én, a zenekari döntőre pedig szeptember 10-én kerül sor. A versenysorozat szeptember 11-én este fél nyolckor díjkiosztóval és gálakoncerttel zárul a Zeneakadémia Nagytermében.

 

Tóth Eszter

Fotó: Kőmives András