Éljen az egyenjogúság! Vagy mégsem?

A Budapest ArtWeek programsorozatához kapcsolódva, az intézményt Révész Emese, az egyetem művészettörténeti intézetének oktatója vezetésével jártuk be, megismerve az egyébként csupán kiállítások alkalmával látogatható épületek csodás belső tereit.

A Mintarajztanoda az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kezdeményezésére alakult meg 1871-ben és először egy bérelt lakásban kezdte meg működését. Hamarosan azonban kinőtte a lakáskereteket, így szükségessé vált egy különálló épület létrehozása, amely előkelő helyen – az akkori Sugár, jelenleg Andrássy úton –, a fővárosi közgyűlés jóvoltából igen kedvező áron vásárolt telken lelt otthonra. Mivel a telek nagy volt, megosztották, így külön kiállítóterem – a Műcsarnok – és az iskola is létrejöhetett.

Először a Műcsarnok reprezentatív épületére írtak ki pályázatot, amelyet Láng Adolf nyert a veronai Palazzo Bevilacqua ihletésére született, historizáló épületével. Az épület belső kivitelezése is művészi, hisz falai ornamentikus mintákkal festettek, díszes kovácsoltvas kapui, Róth Zsigmond üvegablakai, Lotz Károly mennyezeti festményei együtt méltó környezetet biztosítottak az ország első művészeti intézményének, amely közadakozásból épült. (Az adományozók névsora az emeleti díszfolyosón olvasható márványtáblákba vésve.)

Az iskolaépület tervezésére Trefort Ágoston – akkori közoktatásügyi miniszter – az iskola egyik oktatóját, Rauscher Lajos építésztanárt kérte fel, aki egyszerű, de elegáns épületet álmodott meg, szintén historizáló reneszánsz stílusban. Az épületet kívülről sgrafittok (díszítő eljárás, amelyben a különböző rétegekben felvitt vakolatból visszakaparják a rajzolatot) díszítik, köztük híres művészek arcképei is. Ez utóbbiakat Székely Bertalan készítette, aki szintén a Mintarajztanoda oktatója volt. A Képzőművészeti Egyetemnek ez a szárnya nemrég külső felújításon esett át, így a sgraffitokat ismét eredeti pompájukban csodálhatjuk meg.

Belülről azonban sokkal egyszerűbb a kialakítása, mint szomszédos társának: a falak festetlenek, célirányosan kialakított nagyobb tantermekre oszlanak a szintek. Egyedül a lépcsőházon végigfutó kovácsoltvas korlát díszíti a belső teret, a felújítás a belső tereket még nem érintette.

Az iskolaépületnek része a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára is, amely a Mintarajztanoda megnyitása óta feladatának tekintette, hogy a hallgatók számára a lehető legszélesebb palettát biztosítsa a művészeti albumok, rajzminták, plakátok, tusrajzok, litográfiák tekintetében. Mára az ország egyik legértékesebb képzőművészeti gyűjteményét kezeli a könyvtár, amely nyilvános mindenki számára. A könyvtárban megmaradtak az eredeti, neoreneszánsz stílusú faburkolatos, kovácsoltvas ráccsal díszített, galériás olvasótermek, külön a női és férfi hallgatók számára, valamint a tanárok és vendégek is külön teremben mélyedhettek el a képzőművészet rejtelmeiben.

Az elsősorban kiállítások rendezésére épült reprezentatív Műcsarnok bejárata, aulája ornamentikus mintákkal díszített, többfajta boltív, oszlopsor található a kissé szűkös belépő térben, amely jelenleg nagyon sötétnek is tűnik, mert Róth Zsigmond – szintén adományozott – üvegablakai nem engednek át elegendő fényt. Jelenleg a mögöttük lévő átriumból kevés világosság szűrődik át, hiszen az eredetileg nyitott teret azóta lefedték.

Továbbhaladva az aulából az első emeleti lépcsőfordulóban találkozhatunk először Lotz Károly faliképeivel, amelyekről a restaurálási munkákat vezető Heitler András mesélt. A mennyezet alatti íves falvégződésekben, a lunettákban helyezte el Lotz a képzőművészeti ágak allegorikus nőalakjait, amelyek a rézmetszést, rajzot, festészetet, építészetet, műipart személyesítik meg. Sajnos a folyamatosan beázó falrészeken súlyos károsodás érte a figurákat. Megmentésük érdekében a vakolatra festett olajképet leválasztják a falról, felújítják és egy műanyag lapra kasírozzák, ezzel együtt helyezik vissza eredeti helyére. Más falrészeken hosszas tisztítási műveletek után puttó figurák bukkantak elő, amelyek a rájuk rakódott szennyeződés miatt korábban szinte láthatatlanok voltak.

Az első emeleti folyosó mennyezetét szintén allegorikus nőalakok foglalják el: fantázia, valóság, szépség, harmónia - a jó művészet elengedhetetlen összetevői. A restaurátor elmeséli az egyik mennyezeti kép különleges készítési módját is. Eredeti méretben, papíron elkészítették a rajzalakokat, a vonalak mentén kilyuggatták a papírt, majd a papírt a mennyezeti helyére rögzítve faszénporral átütögették a lyukakat, végül az így keletkezett vonalakat rajzzal megerősítették.

Az épület már 20 évvel megnyitása után kicsinek bizonyult, ezért fogtak bele a városligeti, új Műcsarnok megépítésébe. Ezt az intézményt pedig kisebb kiállítások megrendezésére használták. Például a millenniumi ünnepségek alatt úgynevezett Plasztikon nyílt, vagyis viaszfigurák kerültek a nagy kiállítóterembe.

Az iskola pedig fokozatosan „átszivárgott" ebbe az épületbe, a 2.világháború után pedig teljesen birtokba vette.