A tárlat a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) Képzőművészeti Tagozata, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) és a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria szervezésében született. ?Az Utak valójában egy kiállítássorozat része, amelyet a MANK képzőművészeti szakosztálya indított el Dunaszerdahellyel közösen. Az idei már a negyedik tárlat. Egyúttal ez a harmadik alkalom, amikor a Dunaszerdahelyről visszaérkező anyagot Szentendrén is bemutatjuk? ? fogalmazta meg Baky Péter festőművész, a kiállítás kurátora és a MAOE felügyelő bizottságának elnöke.

 

01
Marosi Kata: Válasz-út / Cross-roads

?Ez a tárlat a szülőföldnek, a magyar területek összekötésének és a közelünkben élő magyarsággal való együttgondolkodásnak, együttmunkálkodásnak a képzőművészeti szimbóluma, amelyet igyekszünk minden évben a kiállítás tematikájával és címével is alátámasztani. Ezért minden évben van egy tematikus kiírás, amelyet a dunaszerdahelyi kapcsolatra építünk, így került már középpontba a szülőföld, a Duna, idén pedig az utak kapják a főszerepet, ahogy azt a cím is mutatja? ? hangsúlyozta Baky Péter. Hozzátéve: az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából az idei művek nagy része áttételesen és direkt módon utal a forradalmi eseményekre, eszmére is.

 

02
Puha Ferenc: Utak / Ways

?Körülbelül 70 művészt hívok meg minden évben, akik közül 50-55 alkotó él is a meghívással. Vannak köztük fiatal, feltörekvő képzőművészek és ismert, már befutott kollégák egyaránt. A programsorozattal az indulásától fogva célunk volt, hogy teret adjunk a dunaszerdahelyi és a szentendrei művészek közös bemutatkozásának, de az ország minden pontjáról ? Szigetszentmiklósról, Balatonkeneséről is ? hívok meg alkotókat? ? mondta el a kurátor, aki a december 7-ei megnyitón is köszöntőt mond majd. ?Arról az összetartozásról fogok beszélni, amely már évek óta együtt tartja a társaság magját. Arról az alázatról, művészethez való hozzáállásról, amelyet ezek a képzőművészeti alkotók képviselnek a kiállítássorozaton.?

 

03
Sz. Varga Ágnes: Úton / On the way

Baky Péter kiemelte: ?minden évben igyekszünk frissíteni a meghívottak listáját, hogy számos fiatal alkotónak is teret adjunk a bemutatkozásra. Ez olyan tárlat, ahol az érdeklődők a kortárs képzőművészet ? festőművészet, szobrászművészet, grafikusművészet ? egy-egy szeletével találkozhatnak. A kollégák minden egyes tematikára frissen, erővel és szeretettel reagálnak, ezért rendszerint kiváló alkotásokat küldenek a kiállításra.?

 

04
Tuzson Berczeli Péter: Így kezdődött... / This is how it started...

Az anyag novemberben már bemutatkozott Dunaszerdahelyen. A fogadtatással kapcsolatban a kurátor elárulta: ?nagy sikere volt a tárlatnak. Jó a visszhangja a kiállítássorozatnak, a dunaszerdahelyi látogatók várják és szeretik a programot, a megnyitóra is sokan érkeztek.?

 

05
Zoltai Bea: Kötődések / Attachments

A MANK Galériában december 7-én nyílik meg a tárlat, melynek házigazdája Dr. Hóvári János, a MANK főigazgatója. Köszöntőt mond majd Aknay János Kossuth-díjas festőművész, a MAOE elnöke, valamint Baky Péter, aki már azt is elárulta, hogy a jövő évi tematika a Kapu lesz. Ezzel lezárnák ezt az ötéves időszakot, amelynek az volt a koncepciója, hogy a képzőművészet eszközeivel beszéljen a határ két oldalán élők összetartozásáról. Ezt követően új tematikát nyitnának.

Készítette: Wéber Anikó