A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara szeptembertől új kurzust indított, amelyen a hallgatók a művészetekben alkalmazható márka- és üzletfejlesztésről tanultak. A kurzus félév végi vizsgafeladata egy közös esemény megszervezése volt. Ennek során elsősorban az elektronikus zenei tanszék hallgatói, de helyi zeneszerzők is 19 darab rövid, 10 másodperces dallamot alkottak, melyeket aukción értékesítettek.


dallamaukcio_600x399.png
Fotó: PTE

A nyilvános aukcióra érkezőket Herczeg Adrienn színművész és Zámbori Bíró Tamás, a Pécsi Tudományegyetem oktatója fogadta. Herczeg Adrienn több mint hat évet töltött el a Pécsi Nemzeti Színház társulatában, és még ma is otthon érzi magát a városban, így örömmel csatlakozott a jótékonysági kezdeményezéshez.

Már az előválogatásnál igyekeztek szélesíteni a választékot. Az egyetemi hallgatók főként kortárs dallamokat írtak, de beválogatta progresszív, könnyedebb hangzású munkákat is. Az legmagasabb liciteket az avantgárd hangzású dallamok kapták.

A kezdeményezéshez helyi zeneszerzők is csatlakoztak. Így adományozott dallamot mások mellett a Singas Project és Szilas Miklós gyermekdalszerző is. Egyes pécsi zenekarok pedig saját dalukat ajánlották fel. A Junkie Jack Flash a Kérlek szépen, az Akkezdet Phiai az Egy ház, a Rokokó Rosé kifejezetten az eseményre írt Dallamaukció című, valamint a Csaknekedkislány Expedíció című dalával állt a kezdeményezés mellé. A zenéket egy évre fogadták örökbe a rajongók, az aukcióból befolyt 81 ezer forintot pedig a Fogd a Kezem Alapítvány zeneterápiás munkájának fejlesztésére ajánlották fel.

Az idén 28 éves alapítvány évek óta épít a különböző művészeti ágakra, így a zeneterápiára is a fogyatékossággal élő felnőttek fejlesztésébe.

Hegyi Gabriella