A Campus Fesztiválon július 23-án, egy kerekasztal-beszélgetés keretében Sápi Zsófia, a Cseh Tamás Programiroda vezetője arra kérte az egybegyűlteket, hogy mondják el tapasztalataikat a Program első évéről. A vendégek között volt Szűcs László, a debreceni Incognito Club vezetője; Káposztás Gergő a hajdúszoboszlói Rock Caféból; Burai Árpád, az FM 90 Campus Rádió műsorvezetője; valamint Doncsev András, az NKA alelnöke.

A beszélgetés elején Doncsev András beszélt a Cseh Tamás Program létrejöttéről, amelynek ő 2014 júniusa óta alelnöke. A Program történetét bemutató kisfilm megtekintése után Burai Árpád mint egyetlen médiás osztotta meg élményeit, akik egy műsor keretében mind kezdő zenekarokat, mind vidéki klubokat bemutattak. ?Elképesztően jó zenekarok vannak, akikről lehet egyáltalán nem tudtunk volna, ha nincs ez a program. Én magam is tátott szájjal hallgattam olyan produkciókat, amelyek fantasztikusak voltak.?

A következőkben a klubok, a meglévő közönségek megtartása, valamint az újak becsábítása volt a téma. Szűcs László, az Incognito Club Debrecen vezetője kiemelte, hogy a Program segítségével sikerült olyan, megyén kívüli zenekarokat is meghívniuk, akiket korábban az utazási költségek miatt érte meg idehozatni. Ennek köszönhetően a megszokott keménymag elkezdett növekedni, ami a bevételeken is meglátszott. Ugyanezt erősítette meg Káposztás Gergő is, a hétéves Rock Café Hajdúszoboszló igazgatója. ?Azt kell mondjam, hogy ez a program az éhenhalástól mentett meg klubokat ebben az országban.? Azáltal, hogy ismertebb formációkat is sikerült vidékre lehozni, így a környező, kisebb települések lakossága is a megismerte a Rock Cafét. Ugyanakkor a kezdőknek is nagy segítséget jelent, ha egy ismertebb név előtt felléphetnek. Árpád hozzátette, hogy a klubtámogatás, a folyamatos jelenlét a rádióban és a televízióban az egyik legfontosabb eleme a programnak egy fiatal zenész számára.

Doncsev András zárásként megerősítette azon törekvésüket, hogy figyelembe vegyék az eddigi tapasztalatokat és javaslatokat. ?Ezeket a roadshow-kat is azért tartjuk, hogy minden ilyen történetet be tudjunk építeni. Továbbra is mindenkit arra bíztatok ? azokat is, akik már pályáztak, akik terveznek, akiknek bármilyen észrevételük, személyes benyomásuk van ?, hogy forduljanak a programirodához. Ezért járjuk az országot, hogy meghallgassuk a véleményeket és ezeket tényleg komolyan is vesszük.?

Fotó: Csákvári Zsigmond