Az idei Nagyon Balatonhoz névadó partnerként kapcsolódik a MOL. ?Az ország legnagyobb vállalataként az a feladatunk, hogy olyan projekteket támogassunk, amelyek a számunkra fontos dolgokat képviselik. Örülünk, hogy részese lehetünk ennek a programsorozatnak, hiszen nagyon jó kezdeményezés és értéket is teremt? ? mondta Szollár Domokos, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója.

Az MTVA is segíti a munkát, hiszen stratégiai partnerként kötődik a MOL Nagyon Balaton programjához. ?A közmédia egész nyáron hírt ad majd a rendezvénysorozat eseményeiről, és a megújuló Balatoni Nyár című műsorunknak is fő attrakciói lesznek a MOL Nagyon Balaton történései, a Petőfi Rádió és a Petőfi TV pedig több programról élőben fog jelentkezni? ? fejtette ki Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója.

 

A NAGY-SZÍN-PAD! Tehetségmutató versenyben részt vevő zenekarok is szerves részei lesznek a MOL Nagyon Balaton programsorozatának, hiszen fellépnek majd az eseményein, a STRAND ? Nagyon Zene Fesztiválon pedig főszerephez jutnak. Utóbbi két évvel ezelőtt indult, és már tavalyra megduplázta a látogatószámát: összesen 72 ezren voltak kíváncsiak a programokra, melyek idén még színvonalasabbak lesznek, több világsztár ? köztük Steve Aoki vagy a Simple Plan ? is fellép a STRAND-on ? mesélte Lobenwein Norbert.

25 MOL Nagyon Balaton-esemény várja az érdeklődőket

A MOL Nagyon Balaton eseménysorozata az idén kilencedik alkalommal megrendezendő Ultrabalaton futóversennyel veszi kezdetét, mely másodszor csatlakozik a sorozathoz. ?Egykörös, 220 km-es Balaton körüli futózarándoklat ez, melyet egyéniben és csapatban is lehet teljesíteni. Idén minden eddiginél többen jelentkeztek, így 6500 főnél kénytelenek voltunk meghúzni a határt? ? mondta Zelcsényi Miklós főszervező. A MOL Nagyon Balaton Zamárdiban zenés lounge váltóponttal várja a futókat.

Nemcsak futva, de biciklivel is érdemes nekivágni egy balatoni körnek a Bringázd körbe a Balatont! kezdeményezéssel, mely szintén csatlakozott a MOL Nagyon Balaton programsorozatához. ?Akik ezen az útvonalon elindulnak, 20 darab bringaponton regisztrálhatnak és értékes nyereményeket is nyerhetnek? ? emelte ki Kiss Ádám főszervező.

 

Az idei év filmes-zenei újdonsága volt a Balaton Method, mely most Balaton körüli turnéra indul. Osváth Gábor producer elmondta: az alkotás június 6-tól kezdve lesz látható a MOL Nagyon Balaton programjain, köztük a Balaton Sound és a STRAND fesztiválokon, valamint több különleges balatoni helyszínen, Tihanyban, Fövenyesen vagy a Művészetek Völgyében. ?Június közepére balatoni kertmozis turnét szervezünk, illetve tervezzük, hogy együttműködünk nyári táborokkal, kapcsolódva a filmes és a zenei oktatáshoz? ? tette hozzá a producer.

Fülöp Zoltán, a MOL Nagyon Balaton főszervezője kiemelte: hatéves megállapodást kötöttek a zamárdi önkormányzattal, hiszen három rendezvényük ? a Balaton Sound, a STRAND és idéntől a B.my.Lake ? helyszíne is ez a balatoni város lesz. Az együttműködés keretében egyebek mellett utakat építenek és füvesítenek területeket. ?A Balaton Soundot ? mely tavaly 150 ezer látogatót vonzott ? idén kilencedik alkalommal rendezzük meg és számos újdonsággal várjuk a bulizókat: napozóteraszokat és -stégeket alakítunk ki, felépítünk egy jachtot és létrehozzuk a Nagyon Balaton-teraszt is, mely félig a vízben, félig a parton lesz és a pincészeteknek, borászatoknak, éttermeknek ad helyet? ? tette hozzá Fülöp Zoltán.

Az MTVA-nak kiemelt helyszíne lesz a STRAND, hiszen a Petőfi Rádió élőben jelentkezik majd a fesztiválról és a Petőfi TV-nek is lesz élő kapcsolása onnan ? mondta Horváth Gergely, a Petőfi Rádió és TV felelős szerkesztője. Hozzátette: a STRAND-nak mi ?zenei üzemanyag? vagyunk, és büszkék vagyunk erre, hiszen sok kint élő magyar jön haza a fesztiválra, hogy hazai előadókat, zenekarokat hallgathasson.

Idén a B.my.Lake is csatlakozik a zamárdi fesztiválokhoz, hiszen Balatonvilágosról ebbe a városba költözik. Az Európa legjobb új fesztiváljának választott rendezvényen négy nap alatt 100 dj fogja szórakoztatni a bulizókat ? mondta Lalátka Olga főszervező. A B.my.Lake vendége lesz idén egyebek mellett Fritz Kalkbrenner, a GusGus és Sven Väth is.

A siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpad ezúttal három alkalommal kínál változatos Nagyon Balaton-programokat. Kálmán Imre ?operettkirály? 100 éve írta meg legismertebb és legtöbbet játszott darabját, a Csárdáskirálynőt. A művet a Budapesti Operettszínház adja elő Kálmán Imre szülővárosában. Természetesen a zenei programok sem maradhatnak ki: július végén az Incognito zenekar látogat el Siófokra, augusztusban pedig Lajkó Félix, a Muzsikás és a Kaláka lép színpadra.

A balatonföldvári, idén 10 éves KultKikötő is várja az érdeklődőket: 180 programmal, melyek mindegyike csak egyszer lesz látható, hiszen minden nap premier. Idén Balatonföldvár mellett Balatonbogláron és Balatonfenyvesen is jelen lesznek saját bemutatóval és három új helyszínnel. Az összművészeti fesztivál repertoárjában tangóestet és operettet, rockkoncertet és monodrámát is találni, ugyanazon a színpadon láthatják a nézők a Quimbyt és a KFT-t, Molnár Piroskát és Dobó Katát, Jászai Mari életét és Badár Sándor stand-up estjét. Balatonbogláron Kern András, Udvaros Dorottya és Gerendás Péter is fellép, Balatonföldváron a 10. születésnapot a Budapest Bárral ünnepli a KultKikötő, a szezont pedig a Budapest Jazz Orchestra zárja majd.

A MOL Nagyon Balaton zenei sorozatát szimbolikusan egy-egy kompkoncert nyitja és zárja: június 27-én a hetvenedik születésnapját ünneplő Hobo lép a színpadra, a nyarat pedig szeptember 19-én a Vad Fruttik és a NAGY-SZÍN-PAD! fellépői zárják.

A Yacht Balaton új típusú vitorlás találkozó, mely két éve született meg. A nappali veszteglés, a kivilágított hajók és a vízen spontán lértehozott kikötő a Balaton egészen új arcát mutatják be olyan egyedi partysorozatot eredményezve, melynek fő helyszíne a víz ? mondta Tenner Benjámin ötletgazda.

A Balaton körül bort kóstolgatni vágyóknak sem kell izgulniuk: idén is megrendezik a Füredi Borheteket, ahol nemcsak számtalan környékbeli borász kínálja italait, de folyamatosan koncerteznek a magyar könnyűzene, a pop és a folk ismert szereplői. A fellépők között ott lesznek a NAGY-SZÍN-PAD! versenyben részt vevő zenekarok is.

Emellett lesz még VinCE Balaton borfesztivál, ahol több mint 60 válogatott kiállító kínálja portékáját a pezsgőktől a kézműves sörökön át az ínyenc halételekig. A vízparti színpadon már délután elkezdődnek az ingyenes koncertek ? fellép többek között a Budapest Voices, a Bohemian Betyars és Antonia Vai, a kicsiket pedig gyermekprogramok várják.

A Homola Pincészet idén is megrendezi a Paloznaki Jazz Pikniket, ahol szintén fontos szerephez jut a minőségi bor. A szervezők két nap két színpadon 12 koncerttel ? köztük a Cseh Tamás Programban nyertes Soul Surge produkciójával ? és jazzterasszal várják az érdeklődőket.

Az ARTplacc kortárs művészeti és design fesztivál is helyet kap a MOL Nagyon Balaton-csomagban: idén ötödik alkalommal tartják meg a fesztivált, melynek programjában különféle projektekkel vesz részt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Ludwig Múzeum, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és idén először a Design Terminál is. Az ARTplacc idei művészeti programja a feltörekvő fiatal művészekre koncentrál.

A rendezvénysorozathoz az idén 25 éves Művészetek Völgye is csatlakozott, mely 10 nap alatt 1500 programmal és csaknem 1000 fellépővel vár mindenkit. Idén udvart indít a Momentán Társulat, valamint Hajós András és a Modern Art Orchestra. Még több zenét ígér a Blue sPot Major, újdonságokkal készül Harcsa Veronika, ellátogat a völgybe Lajkó Félix, nem hiányozhat Hobo és a gyerekek kedvence, a Kaláka Versudvar sem. Felbukkan a Balaton Method, a Hello Wood zenei programokat és gyerektábort, a Design Terminál pedig workshopokat és koncerteket szervez.

 

Lesz Kálibuli, mely egész napos gasztro- és kulturális fesztivál a Káli medencében, ahol élőzene, gyerekprogramok, előadások, illetve éttermek és borászatok várják az oda látogatókat. A Kálibulin Mautner Zsófival, Makk Károllyal és Varró Danival is találkozhat a közönség.

Keszthely városi fesztiválja, a KeszthelyFest idén másodszor szórakoztatja az oda érkezőket a Festetics-kastélynál, a belvárosban és a Balaton partján, ahol a koncertektől az utcaszínházakon és a népi játékokon át a balatoni borokig különféle programok, látni- és kóstolnivalók lesznek. A MOL Nagyon Balaton színpadán a NAGY-SZÍN-PAD! versenyzői közül a Margaret Island és az Ocho Macho lép fel.

A programdömping mellett a MOL Nagyon Balaton gasztronómiában is erősít. A We Love Balaton portállal és a Magyar Konyhával együttműködve a régió 100 legjobb éttermét, kávézóját, lángos- és halsütőjét, fagyizóját ?MOL Nagyon Balaton TOP 100? jelzéssel látjuk el, és kiemelten ajánljuk a nagyközönségnek ? mondta Kiss Ádám.

Fülöp Zoltán hozzátette: számos olyan, egy-kétperces kisfilmet készítettek a Balaton érdekes szereplőiről, amelyeket az MTVA tűz műsorára a nyár folyamán.