A koncertek délelőtt fél 11-től este 9-ig óránként kezdődnek, váltakozó helyszíneken. A szimfóniák a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben szólalnak meg, a hagyományoknak megfelelően neves vendégegyüttesek és karmesterek közreműködésével: fellép a Concerto Budapest Keller András, a Győri Filharmonikusok Berkes Kálmán, a MÁV Szimfonikusok Csaba Péter, a Nemzeti Filharmonikusok pedig Kocsis Zoltán vezényletével ? közölte a Budapesti Fesztiválzenekar az MTI-vel. A maratonon mind a négy Brahms-szimfónia felcsendül, ami már önmagában átfogó képet ad a zeneszerző munkásságáról a Beethoven hatását mutató első szimfóniától a késői szimfóniák már-már programzenei motívumaiig. Egymást váltják a komoly, súlyos és a könnyed, felszabadult hangvételű, de Brahmsra jellemzően mindig érzelemteli dallamok: a szimfóniák mellett zongoradarabok, kamarazenekari, kamara- és kórusművek is elhangzanak 2017. január 22-én.

 

A kamarazenekari és kamarazenei műveket a Fesztivál Színházban tűzik műsorra, a B-dúr szextettet a Kelemen Kvartett, Makszim Riszanov és Kokas Dóra, az I. (D-dúr) szerenádot pedig a Budapesti Vonósok adják elő. Különleges zenei csemegének ígérkezik a Három motetta, az Öt ének vegyeskarra, valamint a Szerelmi dalkeringők hármasa, amelyeket a Cantemus Vegyeskar, valamint a négykezes zeneirodalom elismert előadói, Zentai Károly és Bizják Dóra szólaltatnak meg zongorán. A BFZ kamaraegyüttese Brahms H-moll klarinétötösét viszi a maratonra, Rados Ferenc pedig zongorán idézi meg a nagy német zeneszerző és zongoraművész életművét nyolc zongoradarabbal és a Variációk egy Schumann-témára című zeneművel.

 

A napot este 9-kor a BFZ meglepetéskoncertje zárja Fischer Iván, a rendezvénysorozat művészeti vezetője vezényletével. Napközben az Üvegteremben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói adnak ingyenes koncerteket, emellett az előadóteremben vetítések sorozata, az előcsarnokban pedig kiállítás várja a Brahms-maratonra érkezőket. A Müpa és a BFZ 2008 óta rendezi meg az egyetlen zeneszerző munkásságának szentelt maratoni hangversenysorozatát.

Forrás: MTI

Fotó: Brahms-maraton Facebook-oldala