Fertőszögi Péter művészettörténész a megnyitón elmondta: a kiállítással a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ közösen emlékezik a reformáció kezdetének 500. évfordulójára. A XX. századi magyar grafika legjelentősebb, iskolateremtő alakja volt Szalay Lajos, akinek művészetében a Biblia örök és megkerülhetetlen inspirációt jelentett, a teremtéstől a feltámadásig ? tette hozzá. A művész elsőként az 1960-as évek elején formálta alkotássá az Ó- és Újszövetséggel kapcsolatos élményeit ? fogalmazott Fertőszögi Péter, hozzátéve: életműve csúcsának a Genezis címmel 1973-ban kiadott rajzalbumát tartotta, amely 124 rajzon keresztül járja végig az Ószövetség legfontosabb mozzanatait. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke szerint a kiállítás többek között arra is jó példa, hogy jeleket felfedezve, jelek után indulva, a bölcsek útját bejárva ma is el lehet jutni egészen Krisztusig.


bibliai1_600x399.png
Fotó: Czeglédi Zsolt

 

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy a Szalay Lajos grafikáiból nyílt kiállítás több szempontból is aktuális, hiszen Debrecen különleges esztendő előtt áll. Egyrészt 2017-ben lesz a reformáció 500. évfordulója, amelyhez a város az elsők között csatlakozott, másrészt 450 esztendővel ezelőtt, 1567-ben ült össze Debrecenben a zsinat, amelyen elfogadták a reformátusok hivatalos hitvallásaként elismert második helvét hitvallást. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkáját segítő miniszteri biztos kiemelte: Szalay Lajos munkái sajátos módon fordítják le a Szentírást a magyar emberek számára és a művek megjelenítik, jelenvalóvá teszik az üdvösségtörténet nagy eseményeit. Bölcskei Gusztáv a Debreceni Hittudományi Egyetem rektora szerint a reformációt és a kiállítást az igényes Krisztuskövetés köti össze, azaz az alkotásokból sugárzik, hogyan lehet keresztény emberként egyénileg és közösségben követni Jézus Krisztust.


bibliai2_600x337.png
Fotó: Czeglédi Zsolt

 

Szalay Lajos grafikái február 19-ig láthatók a debreceni MODEM-ben. Ugyancsak november 26-án nyílt kiállítás a művészeti központban Korniss Péter munkáiból Betlehemesek címmel. A fotóművész pályája elejétől fényképez népszokásokat. A MODEM-ben ezúttal 21 nagyméretű fotója látható, melyből tíz a Déri Múzeum tulajdona. A művész úgynevezett beállított betlehemes fotói a legkülönfélébb környezetben jelenítik meg a népszokást és annak megidézőit: a betlehemesek hol a kortárs kiállítótér udvarán, hol egy lakótelepen, hol pedig egy bevásárlóközpont belső terében tűnnek fel.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt