imgp2343_600x398.png
Bogdán Norbert

Bogdán Norbert

Bogdán Norbertről megtudhattuk, hogy zenész családból származik, édesapja a roma folklór zenei termékeit gyűjtögette ? Norbert így ismerte meg a roma hagyományokat, dalokat. Sok műfajt, többek között jazzt is hallgatott, de a népzene, főként a romazene érintette őt meg és az, hogy ezek a szerzemények ? mint mondta ? történeteket mesélnek el.

Bogdán Norbert diákja volt a Snétberger Zenei Tehetség Központnak, amely óriási lehetőség volt a számára, hiszen ingyen tanulhatott kiváló zenészektől. ?Úgy éreztem, a felvételin nem elég, ha valaki tehetséges: nézték a szorgalmat és azt is, hogy mennyire vagyunk alázatosak a zene iránt? ? foglalta össze Bogdán Norbert. Nagy hatással volt rá az iskolában László Attila jazzgitáros, zeneszerző és természetesen Snétberger Ferenc világhírű gitárművész, a központ alapítója. Norbert elmondása szerint szintén sokat köszönhet jazz énektanárának, Szőke Nikolettának, illetve tehetségközpontbeli mentorának, Mészáros Zoltánnak. Mint az ifjú muzsikus kiemelte: nagyon sokat jelent neki a gitárja, bármilyen a hangulata, ahhoz fordul. Norbert tanárnak készül, leendő diákjait pedig úgy szeretné oktatni, hogy az alapok megtanítása mellett azzal foglalkozzanak, ami a gyerekeknek örömet okoz.

Bogdán Norbert sikeresen pályázott a Cseh Tamás Program kezdő zenekarokat támogató alprogramjában, így egyebek mellett elkészíthette első nagylemezét, mely tíz számot tartalmaz és szeptember 1-jén lát napvilágot. Az ifjú zenész elmesélte: nyolc saját dal és két feldolgozás lesz az albumon. Minden tekintetben változatos anyagot hallhatunk majd, hiszen több műfajú és szövegvilágú dalok szerepelnek a korongon, amelyek a gitáros-énekes saját élményeiről, érzéseiről szólnak. ?Van egy dal, amely ugyan nem került rá a lemezre, de nagyon érdekes, ír hangulatú és a különlegessége, hogy megálmodtam? ? árulta el Norbert. A lemez címe Ki tudja? ? ezt a dalt még édesapja kezdte el. Norbert a műsorvezető kérdésére elmondta: célja, hogy saját közönséget építésen ki.


imgp2476_600x398.png
FLO zenekar

 

FLO

A FLO, amely szintén a Cseh Tamás Program által támogatott 42 zenekar egyike, Kiss Flóra öttagú zenekara ? vele és Li Olivérrel, az együttes gitárosával is hallhattunk beszélgetést a Petőfi Rádió színpadán. Az akusztikus koncert után megtudhattuk, hogy Flóra a Kőbányai Zenei Stúdió növendéke volt és számos zenei produkcióban közreműködött már: egyebek mellett Szalóki Ági mellett vokálozott. A saját zenekar ötlete pár évvel ezelőtt fogalmazódott meg benne ? mely gondolat most valóra is tudott válni. Li Olivér az ősz végén megjelenő lemezük kapcsán elmondta: igazán eklektikus lesz az album, a szövegek Flóra gondolatai, melyeket angolul énekel, a dalszerzés viszont közös zenekari tevékenység. ?Egyelőre még az útkeresés fázisában vagyunk, nem szívesen kategorizálnánk be a stílusunkat? ? válaszolta Flóra arra kérdésre, milyen műfajban játszik a zenekar. A hamarosan napvilágot látó albumból 300 fizikai formátumban elérhető példány lesz ? ezt a Cseh Tamás Program keretében adják ki ?, a továbbiakban pedig internetes felületeken terjesztik majd a korongot.