A Berlinalén nemcsak a zsűriről bizonyosodott be, hogy ?nagy szíve van?, hanem a nézőkről is, akik ?csodálatosan? fogadták az alkotást ? tette hozzá a Simon mágus után 18 évvel új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó, aki a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte a Berlinalén. Mécs Mónika producer köszönetet mondott a rendezőnek és a stábnak a munkáért, a Magyar Nemzeti Filmalapnak a támogatásért, és a Berlinale szervezőinek is, azért, hogy ?felfedezték? a filmet. A Magyar Nemzeti Filmalap vezetője, Havas Ágnes az MTI-nek azt mondta, hogy ?hatalmas elismerés ez a sok-sok díj. Nagyon örülünk, hogy megállíthatatlanul folytatódik a magyar filmek diadalútja a legfontosabb nemzetközi seregszemléken. Gratulálunk az alkotóknak! Nagyon büszkék vagyunk rájuk?. Magyar alkotás eddig egyszer nyert Arany Medvét: Mészáros Márta Örökbefogadás című drámáját 1975-ben tüntették ki a Berlinale legfőbb elismerésével.


16707686_10155090286923281_4928231197241851480_o_600x399.png
Fotó: Berlinale ? Berlin International Film Festival Facebook-oldala

 

A Testről és lélekről egy vágóhíd gazdasági igazgatója és egy minőségellenőr ? egy középkorú férfi és egy fiatal nő ? kapcsolatát mutatja be. A két félénk, visszahúzódó személyiséget az köti össze, hogy ugyanazt a visszatérő álmot álmodják. Enyedi Ildikó alkotása az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika mellett Muhi András és Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté. Főszereplője Borbély Alexandra, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja, és Morcsányi Géza, akinek ez az első színészi alakítása. A filmben látható többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is. Az Arany Medve díjas alkotással nyitják meg február 26-án Budapesten a 3. Magyar Filmhetet, a magyar mozikban március 2-tól vetítik.


180217_at_5514_img_751x342_600x273.png
Fotó: berlinale.de

 

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. Legfőbb díjaiért ? az Arany Medvéért és a fő alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvéért ? 18 alkotás versenyzett az idén. A február 19-én véget érő 11 napos fesztiválon valamennyi szekciót együttvéve 403 filmet mutattak be. Díjjal tér haza a szemle másik magyar nagyjátékfilmje, Török Ferenc 1945 című alkotása is: a szerzői filmek és innovatív zsánerfilmek legújabb tendenciáit felvonultató Panoráma szekcióban bemutatott dráma a harmadik díjat kapta a közönségszavazáson. A szekcióban 43 országból 50 nagyjátékfilmet mutattak be. A filmnek ez már a második közönségdíja, mert a Miamiban megrendezett Zsidó Filmfesztiválon a narratív kategóriában is a legjobbnak választották. Az 1945 a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon lesz először látható április elején, és a Katapult Film forgalmazásában április 20-án indul a mozikban. A Generation elnevezésű szekcióba meghívást kapott Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs rövidfilmje, Máté Bori The Headless Appearance című kétperces absztrakt filmje pedig a fesztivállal párhuzamosan futó Kritikusok Hete válogatásába került be.


1945_torokferenc_3_600x398.png
1945

 

A zsűri nagydíjával ? egy Ezüst Medvével ? Alain Gomis francia rendező Felicité (Boldogság) című, francia-belga-libanoni-német-szenegáli koprodukcióban készült alkotását tüntették ki. A legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét a Berlinalén versenyfilmmel első alkalommal szereplő világhírű finn rendező, Aki Kaurismäki kapta Toivon tuolla puolen (A remény túloldalán) című, finn-német koprodukcióban készült munkájáért. A legjobb női alakításért járó Ezüst Medvét a Bamui haebyun-eoseo honja (Éjszaka a parton egyedül) című dél-koreai film főszereplője, Kim Minhee kapta meg. A legjobb férfi alakítás díját a Helle Nächte (Világos éjszakák) című német-norvég versenyfilm egyik főszereplője, Georg Friedrich vehette át. A legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét az Une mujer fantastica (Egy csodálatos asszony) című spanyol film két forgatókönyvírójának, Sebastian Leilónak és Gonzalo Mazának ítélte oda a zsűri.

 

A fesztivál alapítójának nevét viselő Alfred Bauer-díjjal Agnieszka Holland lengyel rendező Pokot (Nyom) című, cseh-lengyel-német-svéd-szlovák koprodukcióban készült munkáját tüntették ki. Ezt az elismerést évről évre olyan filmek kapják meg, amelyek a mindenkori zsűri szerint új távlatokat nyitnak a filmművészetben. A valamely alkotói területen ? zene, díszlet, vágás, kosztüm vagy kameramunka ? mutatott kiemelkedő teljesítményért járó Ezüst Medvét az Ana, mon amour (Szerelmem, Ana) című román film vágója, Dana Bunescu kapta. Az idén első alkalommal díjazták a legjobb dokumentumfilmet, az 50 ezer eurós pénzjutalommal járó elsimerést Raed Adoni Istiyad Ashbah palesztin filmes Szellemvadászat című alkotásának ítélték oda. A legjobb elsőfilm ugyancsak 50 ezer euróval járó különdíjával Carla Simon spanyol rendezőt jutalmazták Esti 1993 (1993 nyara) című munkájáért. A rövidfilmes zsűri fődíját, a kategória legjobbjának járó Arany Medvét Diego Costa Amarente portugál rendező érdemelte ki Cidade Pequena (Kisváros) című alkotásával.

 

A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, amelyen az utolsó nap csak a közönségé: február 19-én a fesztivál helyszínein még egyszer levetítik a különböző szekciók legsikeresebb alkotásait.

 

Forrás: MTI